Folkrádió

Teli az ég fellegekkel

előadó:
Panek Kati, Barozda együttes, Székely Levente
előadásmód:
ének, hegedű, brácsa, bőgő
etnikum:
magyar
település:
Magyarózd
vármegye:
Alsó-Fehér
tájegység:
Kutasföld (Maros-Küküllők vidéke)
nagytáj:
Erdély
szerkesztő:
Panek Kati
kiadó:
Tempo
kiadás éve:
2007
gyártási szám:
TEMPO-085

Szöveg

Teli az ég fellegekkel
Teli az ég fellegekkel
Rózsám hogy felejtselek el
Rózsám hogy felejtselek el

Bú életem bánat napom
Bú életem bánat napom
Bánat csillag alatt lakom
Bánat csillag alatt lakom

Bánat bánat be nehéz vagy
Bánat bánat be nehéz vagy
Be rég hogy a szívemen vagy
Be rég hogy a szívemen vagy

Eladnálak de nincs kinek
Eladnálak de nincs kinek
Bánatja van mindenkinek
Bánatja van mindenkinek

***

Fordulj egyet előttem
Hadd lássalak egészen

***

Édesanyám mondta nékem
Minek a szerető nékem
De én arra nem hallgattam
Titkon szeretőt tartottam

Egyik utcán kikerüllek
A másikon csak beszélek
Egyet bánok amíg élek
Mért is szerettelek téged

Ha nem szerettelek volna
Ha nem szerettelek volna
Most a szívem nem gyászolna
Most a szívem nem gyászolna

***

Úgy el vagyok keseredve
Mint a ficfa tekeredve
Helyet nekünk is
Ha kicsinyek vagyunk is

Aki reám haragszik
Rázza hideg tavaszig
Ha a hideg elhagyja
Rántsa ki a nyavalya

Szoríts ingem tégedhez
Én is téged ingemhez
Szoríts hozzád ingemhez
Én is hozzám tégedhez

Album: Ha nem szerettelek volna

A lemez az erdélyi táncház 30 éves jubileuma alkalmából válogat Panek Kati, a Bodzafa és Barozda együttes korabeli felvételeiből.

Panek Kati - ének

Barozda együttes:
Bokor Imre - hegedű
Kostyák Alpár - brácsa
Pávai István - brácsa
Simó József - bőgő

Bodzafa együttes:
Papp István Gázsa - hegedű
Székely Levente - hegedű
Kelemen László - brácsa
Könczei Árpád - bőgő
Szalay Zoltán - bőgő


…ez a most valami más, ez egy
Vallomás

Erdélyben a táncház 1977-ben alakult.
Mi, Pávai Pistával már ­76-ban elindultunk Magyarózdról ösvényt taposni, bukdácsolva méteres hóban, farkasordításban, egyenesen Bukarestbe, a román televízió egyetlen magyar adása felé. Március 15-ére érkeztünk meg.
Nem tudtuk, mozgalomnak fogják hívni majdan.
Akkor csak belemuzsikáltunk a kutasföldi zenészekkel Erdély szívébe, elsőként, egy cseppnyi magyarózdi zenét.
Akkoriban mindenki mindenkibe szerelmes volt.
Mi a népzenébe voltunk szerelmesek A szabadságba is, reménytelenül. És a közös elhatározásba, hogy most, azon perc, megváltjuk a világot.
Olyan tüzet akartunk rakni, hogy megaludjon felettünk a Tejút.
Bánatfán fekete varjak helyett, fekete bársony ragyogást.
Repülni a hegyek haváig.
Beleharapni a szikrázó kékségbe.
Puszta kézzel kapaszkodni a napsugárba.
Táncházat akartunk: tetőt a lelkünk fölé.
Bizonyosságot Erdélyről.

Akkoriban még nem oktattuk a táncot-zenét, csak tanítottuk. És tanultunk az öregektől. Majd egymástól. És mulattunk veszettül, mintha felejteni a vesztességeket és a jövőtlenséget. És veszekedtünk-versengtünk-vitatkoztunk-védtük egymást, végletekben váltakozva, ahogy az magyarul szokás.
De bármi történt is, a tánc, az együtt-muzsikálás összebékített, mert a zenében feloldódik a háborúság és a nézetkülönbség. Kivált, hogy amúgy is egy nézeten voltunk arra nézendő, hogy a nagyon sötét jelenből még sötétebb jövőnek nézünk elébe.
De abban a kilátástalanságban is úgy fényeskedett a bánatcsillagunk és olyan vakítóan ragyogott a bánatnapunk, hogy éjjelünk-nappalunk nem volt népzene nélkül.
Mint ahogy egymás nélkül sem.
Oszlott a bánat, sokasultak a derűs napok.
És a keresztet vittük.
Mindannyian együtt.
Észre sem vettük.
Súlyát nem éreztük.
Amit megtanultunk, szinte azonnal igyekeztünk megosztani mindenkivel. Az újra-felfedezés kitörő örömével.
Hogy mienk ez a muzsika.
És ezt már nem vehetik el tőlünk.
Az akkori idők felvételeiből válogattunk az erdélyi táncház 3o éves születésnapjára.
Bele lehet kötni a házi felvételek minőségébe. De egy korosztálynak azért nincs ennél szebb, mert minden hiányosságukkal, ezek a felvételek a világmegváltó korszakunkat idézik.
Ahogy a szülőföldet idézi a kolozsvárinak a Szentmihály templom helyett a soroksári harangszó, ahogy a székelynek az osdolai selyemrojtos kaszálót egy sárga szarvaskerep Schönbrunnban, ahogy a csángónak Gyimeseket egy magányos fenyőfa Svédországban.
Ami tökéletlen, azt tökéletessé szeretgeti az emlékezés.

A szöveg és zenei hibákkal legyetek elnézőek. Vállaljuk azokat. Egy állandó nyüzsgésben vettünk fel anyagot, gyűjtöttünk-muzsikáltunk megállás nélkül. Közben egyetemet végeztünk, dolgoztunk.
Nem volt előttünk semmi: mérce, amihez mérhettük volna magunkat. Az adatközlőkhöz nagyképűség lett volna.
Fizetségül az összetartozást kaptuk.
A néprajzkutatóktól bíztatást.
Az államvédelmisektől néhány csárdás pofont.
Ha felvételre volt lehetőség, egyszerre rögzítettünk 10-15 dallamot.
Ha hagyták, egy-egy bakelitlemezzel jelentettük: vagyunk.
S hányan hallgatták rongyosra azóta ezeket a lemezeket...
Nem tudtam, hogy lehetne takarékoskodni a hangommal.
Népzenében csak a lélek és hangszálszakadtát ismertük.
Talán ezt örökítettük a fiatalabbakra, ezért él Erdélyben a táncház: az a hely, ahol mára három korosztály énekel-táncol együtt.
Ma is felettébb büszke vagyok a zenészeimre.
A prímásokra:
Bokor Imre - zenetanár (Svédország)
Papp István Gázsa - a Budapest táncegyüttes koncertmestere (Magyarország)
Székely Levente - diplomata (Magyarország)
Valamint a brácsásokra:
Kelemen László - a Hagyományok Háza főigazgatója (Magyarország)
Kostyák Alpár - a kolozsvári televízió szerkesztője (Erdély)
dr. Pávai István - a zenetudományok doktora (Magyarország)
Nemkülönben a bőgősökre:
Könczei Árpád - zeneszerző (Magyarország)
Simó József - zenetanár (Svédország)
dr. Szalay Zoltán - egyetemi tanár (Erdély)
A felvételeken muzsikáló 9 zenésznek 25 gyerekéből 18 táncházas.
Eddig.
A legkisebbek nem nyilatkoznak, mert még nem tudnak beszélni.
És ahogy a többi veterán gyereke, jön a lányom is a nyomunkban. Viszik a pászmát előre.
És viszem magam máig is. Mindazt amivel a szülőföld feltarisznyált. Ami rám bizatott. Az útravalót.
Ami kárpótol mindazért, amivel nem kínált meg a történelem.

Bármi öröm vagy bánat ér: ott a népzene, ott vannak a veteránok.
Majd, már jó ideje, az egy-két korosztállyal fiatalabb táncházas csapatom. Aki elsimítja körülöttem az örökké viharos életem vetette hullámokat, s ölel magához szeretve.
Pedig senki sem merne Erdélyben hallod-e te szelídecskének nevezni...
Színész vagyok. Játszó színész: nem szükséges tehát táncházzal pótolnom szakmai mellőzöttséget.
A színész fényben-maszkban másnak látszik. Ezt a másságot szeretik - vagy nem szeretik - azok, akik színészként ismernek.
A táncházasok olyannak tudnak amilyen valójában vagyok.
Köztük magam lehetek.
De magányos soha.
Mert múlhatatlan szerelembe estem, halálig.
Szerelem, amit megköszönni tartozom az életnek.
nem tudom milyen lett volna nélküled
édes pogány fogózkodó, nehéz bánatot oldó, árvák panaszát égre kiáltó, versnyi balladát álmodó, vesztes háborúkat megbocsátó, ébenfekete gyászt síratozó, Istennel alázattal perlekedő, gyermeket kincses életre rengető, szülőföldet szelíd szavakkal szerető, hűtlent foganatos boszorkány-átokkal sújtó, szerelmes szívemet szabadon reptető:
keservesen szép erdélyi muzsikaszó

nem tudom mivé lennék nélküled
milyen lenne ha nem szerettelek volna…

Ajánlom régi felvételeinket olyan töretlen hittel, amilyen lélekkel muzsikáltuk közel 30 évvel ezelőtt. Akkor, amikor még nem tudtuk, hogy Erdélyben a nyomunkban majd ilyen sokan jönnek.
Olyan konokul és megszállottan, mint mi, az a maroknyi csapat, az ezerkilencszázhetvenes évek végén.
Ajánlom az akkori időkben társamnak, igaz barátomnak, Ambrus Sándornak.
Ajánlom régieknek és újaknak:
az erdélyi táncházasoknak.

Panek Kati