Folkrádió

Pergetés

gyűjtés

előadó:
Danó Róza
műfaj:
botoló
etnikum:
cigány
település:
Tarpa
vármegye:
Bereg
tájegység:
Szatmár (Felső-Tisza-vidék)
nagytáj:
Alföld
felvétel helye:
Tarpa
szerkesztő:
Kubínyi Zsuzsanna, Németh István
kiadó:
MTA Zenetudományi Intézet
kiadás éve:
2003
gyártási szám:
HH-0100

Album: Cigányoknak a legbotosabb nótája. Martin György: A botoló tánc zenéje című könyv hangzó melléklete

A szerkesztők munkatársa:
Szőkéné Károlyi Annamária
Lektorok: Felföldi László, Kovalcsik Katalin
Hangrestaurálás: Németh István
Grafika: Barcsik Géza /Solymár Stúdió ­2000
MTA Zenetudományi Intézet – Hagyományok Háza
Eredeti népzenei felvételek az MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Archívumából.

A botos nóta, botoló nóta, botvágású nóta névváltozatok annak a táncnak a zenéjét jelölik a népi szóhasználatban, amely már régóta szinte kizárólagosan az északkelet-magyarországi cigányság sajátja. Martin György, a neves néptánckutató (1932-1983) életének egy jelentős szakaszát a botoló tánc és a hozzá tartozó tánczene feltárásának, felgyűjtésének és elmélyült vizsgálatának szentelte. Tudományos eredményeivel e téren gondolkodóba ejtette a néptánc- és népzenekutatás szakembereit, s ezen túlmenően hátrahagyott egy forrásértékű hagyatékot, botolónóta-gyűjteményének kottakéziratát.
Válogatásunk melléklet Martin György: A botoló tánc zenéje című könyvéhez (szerk. Kovalcsik Katalin és Kubínyi Zsuzsa, Budapest, 2003). A botoló nótákat tartalmazó CD-t azonban úgy állítottuk össze, hogy a nagyközönség számára is maradandó élménnyel szolgáljon.

A tánc az ún. eszközös pásztortáncok családjából való, akár a magyar parasztság körében hajdan kedvelt seprűtánc. Műfaji meghatározással élve fegyvertánc, amelynek bemutatásakor fegyverforgató (jelesül botforgató) ügyességről, harciasságról, bátorságról, asszonyhódító férfierőről, életerőről és játékos kedvről tesz tanúbizonyságot a táncos. Alapvetően tehát a mulatság, a lakodalom, a duhajkodás a botolás igazi terepe, de a dalszövegekből ítélve a közösségi összetartozást és erőfitogtatást is kinyilvánítja ez a tánc, erre következtethetünk az „Olyat vágok három fele, Hull a magyar/roma/cigány mindenfele” gyakori szövegrészből.
Jellegét tekintve az egyes válfajai a párbajszerű küzdelemtől a táncmotívumokból építkező táncig terjedő skálán helyezkednek el. A párharcot legtöbbször két férfi adja elő, de nő is bekapcsolódhat a táncba, A táncszerűbb altípusokban a szólótánc, vagy éppenséggel a csoportos tánc kibontakozásának lehetősége rejlik.
Mindegyik altípus közös vonása, hogy énekelt zenei kíséret járul hozzá, s ez a körülmény gyakorta okkal irányítja a figyelmet a dalszövegre. A dalszövegek egy jelentős része ugyanis (állandósult fordulatokban) szóban is megfogalmazza a botolást, mint például az Aki ember, most álljon ki, Botom mellől forduljon ki, illetve a korábban már idézett sorpár esetében. Egyébiránt a szöveganyag igazán sokszínű. Jellemző benne az ún. táncszó vokális megjelenése, olyan kétsoros rigmusé, mely magával a táncolással kapcsolatos, mi több, a táncolásra kifejezetten buzdító szavak emelt hangú, ritmikus csujogatására szolgál eredetileg. A mulatós szövegek ismert részletei is teljes természetességgel kapcsolódnak ehhez a tematikához, s általában is gyakran bukkannak föl lírai magyar népdalszövegek, hosszú népballadák töredékei, minthogy a táncfolyamat hosszantartó kíséretet igényel, s e szövegekből ehhez, érthető módon, anyagot merít. Nagy valószínűséggel származnak szövegelemek, strófák a magyar cigány folklórból, s végül a cigány nyelvű szövegek teljességgel cigány népköltésnek bizonyulnak. Kevés kivétellel hét vagy nyolc szótag alkot egy-egy szövegsort, a szövegsorok pedig szinte mindig párokba rendeződnek, ami a rímképletet és a szövegösszefüggést illeti. Rendkívül jellemző a szövegtelen, de szövegszerűen artikulált éneklés, a vokális cigány népzene egyéb területén is szívesen alkalmazott technika, amelyet a cigány szóalkotás nyomán pergetésnek hívunk.
A dallamanyagok egyik jellegzetes csoportját magyar népdalok, táncdallamok (pl. dudanóta, kanásztánc, csárdás) képezik, mintegy tanúsítva, hogy a botolás korábban magyar pásztorok és cigányok közös kultúrkincse volt. Más csoportjára nézve a cigány népzene dallamai vagy dallamelemei meghatározók inkább, s megint más dallamok esetében román népzenei hatás érződik erőteljesen. Talán nem érdektelen, hogy a cigány botolóban ezek a különböző eredetű dallamok, dallamtípusok a rögtönzött variálás során közelednek, hasonulnak egymáshoz, s szakadatlan átalakulásukban már-már egy egységes botoló dallamfajta körvonalait formázzák.
Azonban a legérdekesebb vonást a dallamok ritmikája hordozza. Ez az a terület, amelyen Martin addig feltáratlan és mindmáig cáfolatlan összefüggésre talált a botoló és a reneszánsz proporciós gyakorlat között, és talán mindjárt a különleges, nem páros ütemű magyar népzene és a nyugat-európai történeti tánczene között is. A reneszánsz proporciós táncgyakorlat elve szerint nemcsak egyszerűen lassú tételt követett a gyors, hanem ellentétes metrikájú, azaz hármas-, illetve párosütemű tételek álltak párba, tételpáronként egy azonos dallamból, tánczenéből építkezve.
Ez az elv hagyhatott nyomot a botoló-táncdallamokon is, szomszédnépi és történetileg rokonműfaji közvetítés útján, minek eredményeképpen a botolódallamok jelentős része kétféle (hármas és páros) metrika szerint is használatos, adott esetben akár egy előadáson belül (pl. válogatásunkban a 44. dallam).