Folkrádió

A juhait kereső pásztor

gyűjtés

előadó:
Csorba János Lulu bandája
előadásmód:
hegedű, hegedű, brácsa
műfaj:
juhait kereső pásztor
település:
Szilágybagos
vármegye:
Szilágy
tájegység:
Szilágyság
nagytáj:
Erdély
gyűjtő:
Kelemen László, Pávai István
felvétel helye:
Budapest, Fonó Budai Zeneház
felvétel időpontja:
1997. szeptember 15-20.
szerkesztő:
Árendás Péter
kiadó:
Fonó Records
kiadás éve:
2003
gyártási szám:
FA-117-2

Album: Új Pátria 17: A juhait kereső pásztor

A felvételek a Fonó Budai Zeneházban készültek 1997-98-99-ben.

Gyűjtötték: Árendás Péter, Juhász Zoltán, Kelemen László, Pávai István
Hangmérnök: Asztalos Tamás, Pénzes Géza
Zenei rendező: Árendás Péter
Fotó: Pesovár Ferenc
Műszaki szerkesztő: Szilasi Marianne
Grafika: Sebestyén Judit
Producer: László Sándor

Hangszeres népzenénkben különleges helyet foglal el az „Elveszett juhait kereső pásztor története” témájú programzene, melyet a magyar néptánckutatás az „Oláh leány tánca” műfaji meghatározással is számon tart. Erre a zenei műfajra – melyhez sok helyütt pantomimikus-táncos mozzanatok is kapcsolódtak – már a XX. század elején Bartók Béla is felfigyelt, román gyűjtéseiből több mint 50 változatát találjuk az ilyen témájú dallamoknak: „A pásztor siratja elveszett juhait”. „A pásztor örül megtalált juhainak”. stb. Nem véletlen ilyen mérvű gazdagsága és népszerűsége a román folklórban: hiszen a románság évszázadokon át pásztornépként volt jelen az erdélyi társadalomban. Ebből következik az is, hogy a hangszeres változatok többsége a pásztorok jellegzetes hangszerén, a furulyán szólalt meg.
A század folyamán aztán népzenegyűjtők sokasága rögzítette valamilyen formában e zenés-elbeszélő-táncos játékot a magyar nyelvterület szinte minden vidékén, Vas megyétől egészen Moldváig.
A juhait kereső pásztor története mindenütt lényegében azonos: a pásztor (oláh leány, pakulár) elveszett juhait, kecskéit siratja és keresésükre indul. A siratást többnyire pásztori eredetű, bánatos rubato dallam fejezi ki. Keresés közben meglát valamit (fehér kő, szikla, bokor, tuskó, felhő), ami megtéveszti, s azt hiszi, hogy nyáját találta meg. Örömében táncra perdül, melyet egy gyorsabb tempójú – az adott vidékre jellemző – táncdallammal illusztrál. Miután csalódott, újra keseregni kezd, s visszatér a bánatos rubato dallam. A juhok keresése közben felbukkanó különböző nehézségek többször megismétlődhetnek. (Az egyik változatban ugyan a nyáját találja meg, de örömében berúg, elalszik és a nyáj újra szétszéled.) A mese végén legtöbbször megleli nyáját és örömében a már ismert gyors dallamra táncra perdül. A gyűjtő kérésére a történet szövegét – amennyiben ismeri – rendszerint a zenét szolgáltató muzsikus (prímás) adja elő.
Így tehát a programzene szerkezeti felépítése: rubato keserves + gyorsabb táncdallam + rubato keserves + gyorsabb táncdallam. A lassú és gyors részek összekapcsolása a magyar és a román népzenében is gyakori szerkesztési mód, gondoljunk csak például a nyugat-felvidéki vagy erdélyi legényes táncaink zenéjére, vagy a cigánybandákra általánosan jellemző lassú (dűvős) és gyors (esztamos) játékmódra.
A „Juhait sirató pásztor” zenei műfaj már a XVI. században közismert lehetett Magyarországon. Először Balassi Bálint utalt rá, amikor Júlia ciklusának egy versét „Arra az oláh nótára (írta), az mint az eltévedt juhokat siratja volt az oláh leány” (1959). Mivel a verseket akkoriban még énekelték, Balassi nyilván olyan román dallamot választott, mely általánosan ismert volt, így segítvén versének terjedését. Andreas Frank szász követ és országgyűlési jegyzőkönyvíró pedig 1659-ben II. Rákóczi György marosvásárhelyi ünnepélyes bevonulása alkalmával jegyzi fel: „... a vajdasági katonák muzsikusa, közönségesen töröksípos, a menetben azt az oláh nótát ismétli folyamatosan, amelyet magyarul így mondanak: az oláh fáta nótája, amikor kaprait az havasson elvesztette volna, és magát siratván, bujdosván keresné s siratná elveszett caprait.”
A magyarországi gyűjtésekben is az oláh leány szereplése a gyakoribb, de Felvidéken a mesét „Juhászálomnak” is nevezik. Már az 1930-as évektől több variánst filmre rögzítettek a Duna-mentéről (Kunszentmiklós, Madocsa, Perkáta, Sárkeresztúr). Az Erdélyben jellemző kétpólusú (bitematikus) típusok mellett egy dallamból építkező (monotematikus) változatok kerültek elő Penészlekről (Szabolcs-Szatmár m.) és Oladról (Vas m.).
Az erdélyi gyűjtések során Bartók már 1907-ben Csíkszenttamáson, Kodály pedig az 1910-es években Bukovinában és két kászoni faluban fonográf-hengerre vett néhány idetartozó dallamfajtát. E történet Székelyföld-szerte közismert kanásztánc-ritmusú dallama az „Elvesztettem a kecskémet, többet nem aluszom” kezdetű dal, melyre a reneszánsz táncdivatjának emlékét őrző forgatós táncot járnak. Dincsér Oszkár 1943-ban a csíki hangszer-monográfiájában megemlíti a juhelvesztést; Domokos Péter pedig moldvai verses változatokról tesz említést. 1949-ben Elekes Dénes Széken (Mezőség) egy kecskepásztortól jegyezte fel a „kecsketáncot”, melyet nem csak eljátszanak, hanem bottal el is táncolnak. A néptánckutatás intenzívebb megindulásával aztán az 1960-as évektől sorra kerülnek elő a különféle változatok főképpen Szilágyságból (Szilágysámson, Kraszna), Kalotaszegről (Bogártelke, Méra, Kispetri, Egeres, Magyarlóna) és a Mezőségről (Magyarpalatka, Marosludas, Nagysármás). E gyűjtések leginkább Pesovár Ferenc, Martin György és Kallós Zoltán nevéhez fűződnek. A román változatokban a juhász (păcurar, cioban) keresi elveszett juhait (Horea oilor; Când ciobanul şi-a pierdut oile). Az így összegyűjtött anyagok adják alapját több e témában publikált jelentős tanulmánynak (Faragó József: A juhait kereső pásztor a magyar folklórban. Balladák földjén. Bukarest, 1977. Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. Székesfehérvár, 1983).
Az Utolsó Óra program gyűjtései során a stúdióban megfordult 46 erdélyi zenekar többsége ismerte és eljátszotta a juhait kereső pásztor valamelyik változatát. A döntő mindig a prímás (vagy furulyás) személye volt, a történetet is ő mesélte el. Több esetben különböző vidékekről ugyanaz a dallam (vagy dallamtípus) került elő, egy adott prímás viszont mindig csak egyetlen változatot ismert – azt viszont kedvére variálta, bemutatva ezzel zenei fantáziáját, muzikalitását, improvizációs készségét. Az adatközlő zenész sokszor színesítette játékát valamilyen hangulatfestő zenei megoldással: több hegedűs gyakran imitálta a furulya hangját „sul ponticello” játékkal, azaz vonójával közvetlenül a láb közelében szólaltatta meg a húrokat (Radnót, Szászcsávás, Fejérd); a bánatos keserves részt hosszú ereszkedő glissandoval indította; avagy pizzicatoval vagy a vonó húrokhoz ütögetésével mutatta, ahogy megveri megtalált juhait. A mezőkölpényi prímás hegedűjén a szamár bőgését utánozta (5. sáv), míg a bálványosváraljai furulyás egy helyen hangszerével a kutyák ugatását imitálta (13. sáv).
Míg a juhait kereső pásztor Magyarországon leginkább lakodalmi játékként került előadásra, Erdélyben ez ritkán fordult elő. Általánosabb volt, hogy a pásztorok asztali mulatónótaként húzatták el, de Kalotaszegen és Mezőségen témájánál fogva a legfontosabb tavaszi gazdasági eseményhez, a „juhméréshez” („tejbemérés”) kapcsolódott. Ez több napig tartó mulatozással járt együtt, és a felszabadult hangulatban az elveszett juhok keresését zenével-játékkal-tánccal a legutóbbi időkig gyakran előadták. (Magyarlónán 1969-ben vettek filmre egy ilyen pantomimikus táncváltozatot.) Jobbágytelkén (Marosszék) „az ún. bárányozást lakodalmakon és húshagyókedden táncolták.... arra a nótára, hogy keresi a bárányokat a juhász.” (Martin György)
A dallamokat vizsgálva a lassú részben gyakran találunk román rubato keserveseket (horákat). Egymástól távolabb eső területeken is fellelhetők ugyanazon dallam variánsai (pl. az erdőszombattelki, radnóti és szilágysámsoni változat keserves része; vagy az erdőszombattelki és mezőkölpényi felvétel gyors része). A szilágybagosi zenészek az eredetileg pásztornótaként funkcionáló, de Erdélyben a II. bécsi döntés nyomán román irredenta nótaként közismertté vált Avram Iancu nótáját játsszák a pakulár nótájának (4. sáv). A mezőméhesiektől sikerült rögzíteni a kelet-mezőségi románok körében leggyakoribb dallam énekes változatát is (18. sáv).
A gyors részeket szemügyre véve a következő tánctípusok fordultak elő:
Szilágyság: ritka- és sűrű legényes (rar illetve csűrdöngölő vagy fecioreasca);
Kalotaszeg: legényes vagy szapora (gyors csárdás, hărţag);
Mezőség: szökős (bătută), sűrű csárdás (sărita, hărţag);
Székelyföld: valamely gyorsabb forgatós tánc.
A Mezőségen jellemző kanásztánc ritmusú táncdallamokból is felbukkant néhány, melyek között ereszkedő kvintváltós szerkezetűt is találhatunk (14. és 15. sáv).
A juhait kereső pásztor története nem csak egy múltba vesző mese, hanem számunkra is fontos üzenetet hordoz: hiszen mindannyiunk élete egy állandó keresés és nehezen megtalált boldogságunkat könnyen elveszíthetjük. De ahelyett, hogy feladnánk a küzdelmet, újra nekiindulunk és bízunk saját mesénk végső pozitív kicsengésében.
Árendás Péter