Folkrádió

Mottó. 1914 évben…

előadó:
Mátéfi Csaba
előadásmód:
ének
etnikum:
magyar
szerkesztő:
Csalóka zenekar
kiadó:
Pipacsok Néptáncegyüttes
kiadás éve:
2000
gyártási szám:
CD PA-002

Szöveg

Ezerkilencszáztizennégy évbe
Gyászba borult az egész világ népe
Ferenc Jóska, ej-haj, háborút indított
Sok jó édesanyát de megszomorított.

Ezerkilencszáztizennégy évbe
(s) A jóisten lenézett a földre
Lenézett a szép Erdélyország közepébe
Hej, a legénység megyen a harctérre.

Album: Katonák. Táncszínház zenéje

Előadók:
Tánc és ének: Udvarhely Néptáncműhely
Bartha Anna Ildikó, Dimény Ibolya, Fülöp Domokos, Geréb István, Kovács István, Kovács-Kendi Melinda, László Csaba, László Zsolt, Lőrincz Olga, Mátéfi Csaba (1), Papp Zsuzsa (8), Séra Ilona, Váradi Károly

Zene: Csalóka zenekar
Rózsa Tibor - hegedű (2, 4, 5, 6, 7, 9),
Kóré Géza - hegedű (2, 4, 5, 6,)
Kelemen Zsolt - brácsa (2, 4, 5, 6), ütőgardon (4, 9)
Borsodi Árpád - nagybőgő (2, 4, 5, 6)
Orbán Ferenc - cimbalom (2, 4, 6)

Hangfelvétel: Lukács Tibor
Digitális vágás, szövegszerkesztés: László Zsolt

Az Udvarhely Néptáncműhely önkormányzati kezdeményezésre jött létre 1998 őszén, a székely anyavárosban, Székelyudvarhelyen.
A hivatásos néptáncegyüttes megalakulása óta a több mint tíz éves múlttal rendelkező Pipacsok Néptáncegyüttesre támaszkodik. A tánckar zömét is elsősorban a Pipacsok nagy tapasztalatú táncosai adják. A zenekar gerincét a Vajdaságból szerződtetett Csalóka együttes képezi.
Műsoraink az autentikus – elsősorban erdélyi – néptánchagyományokra támaszkodnak és ezeket megfelelő igényességgel, a színpadi követelményeknek megfelelően visszük színre.
Az Udvarhely Néptáncműhely a székelyudvarhelyi Művelődési Ház keretében tevékenykedik. Fenntartója Székelyudvarhely Önkormányzata.
Művészeti vezető és koreográfus: László Csaba.


Katonák

I. Verbuválás.

A német Werbung szó alapjelentése (fogadás, szervezés, édesgetés, csábítás) minálunk magyaroknál leszűkült, megváltozott: a toborzás jelentéssel egyfajta katonafogdosási műszóvá lett, illetve annak a táncnak meg zenének megnevezésére szolgált, amellyel a Habsburgok hadseregébe régebben bezupált jótáncú hadfiak, vásárokat és egyéb sokadalmakat felkeresve, becsalogatták a sereg-be az utánpótlást: a múlatós kedv, könnyelmű, kalandot kereső, sorsukkal elégedetlen vagy éppen sorsuk elől menekülő legényeket. Aki a verbuváló katonákkal együtt táncolt, markukba csapott, tőlük bort vagy pénzt fogadott el, annak máris nyomták fejébe a csákót, és azontúl családjától elszakítva szolgált a császár katonájaként nyolc, tíz vagy akár húsz esztendőn át. Egyébként a verbuválást, a katonatoborozást mint a hadkiegészítésnek sajátos módját az 1715-ös pozsonyi magyar országgyűlés emelte törvényerőre. A Magyar Királyságtól akkoriban külön tartományként kezelt Erdély Nagyfejedelemség területén a Habsburgok a 31., 51. és 62. határőrezredet állandósították, Sepsiszentgyörgyön pedig a 11. Székely határőrhuszárezredet állomásoztatták. Ezek voltak tehát Erdélyben ennek az újstílusú, szólóban vagy együttesen járt férfitáncnak a fő kisugárzási gócai. A határőrvidéknek számító Székelyföldön nem volt épp olyan nagy jelentősége a verbunkolásnak, mint a magyar nyelvterület más részein: ismeretes, hogy a madéfalvi vérengzés (1764) idején és utána nem zeneszóval édesgették a székely férfinépet a császár szolgálatára, hanem erőszakkal kötelezték. Persze varázsa is volt a gyöngyélet-nek, mint ahogyan arról Gvadányi József császári lovasgenerális (1725--1801), korának kedvelt poétája beszámol:
Öcsém-uraimék, mi csak iszunk-eszünk,
a pénzt fecséreljük, más dolgot nem teszünk.
Ha háború vagyon, megyünk ellenségre,
öljük, vágjuk aztat, nincs gondunk egyébre,
csak az aranyokat zsákokba mint töltsük,
táncon-e vagy kockán avagy boron költsük.

Első tételünk hadkiegészítési területe a Maros meg a Kis-Küküllő vidéke: Magyarózd, Magyarszentbenedek, Magyarlapád, Lőrincréve, Marosgombás Csombord, Magyarbece, és kölcsönöztük a Gyor vidéki ún. Rábaközi néptáncterületről is (a kónyi verbunkot). Összeállításunkhoz régi meg újstílusú táncokat egyaránt felhasználtunk: leánykörtáncot, lassú meg friss csárdást, lassú és sűrű pontozót.

II. Vetélkedő.

A magyar népi férfitáncok többsége kötetlen szerkezetű, többnyire szolisztikus, vagy éppen egyedi előadású. A táncosok formakészlete még egyetlen falun belül is kisebb-nagyobb mértékben eltérő. A férfitáncokban gazdag erdélyi magyar falvakban, elsősorban a Székelyföldön kívül, még néhány esztendővel ezelőtt is egy jó paraszttáncos formakincse 30-40 különböző motívumnál is több volt. Tehát rendkívül színes, rendkívül gazdag népi formakultúrának emlékei a kihalófélben levő népi férfitáncaink, amelyekből sokat átvettek a vegyes lakosságú falvaink nem magyar férfitáncosai. Táncszínházi előadásunk második tételében gyimesi verbunkot, kalotaszegi román legényest és magyar verbunkot, bonyhai cigánytáncot, sóvidéki csűrdöngölőt és széki ritka tempót láthatnak nézőink szólisztikus, illetve körverbunkot a rábaközi Kapuvárról, csoportos előadásban.

III. A harc.

A Budavár eleste (1541) után három részre szakadt Magyarország 150 éven át vívta élethalálharcát a törökkel. A fegyverforgatás tehát férfivirtus, azaz becsület dolga volt. A fegyvertáncok, majd a belőlük kifejlődött hajdútáncok Mátyás uralkodásától Rákóczi koráig voltak divatban a magyar társadalom valamennyi rétegében gróf Balassi Bálint csakúgy ropta, mint bármelyik jobbágyivadék vitéz és virtuóz fegyverfogatásból, kötetlen, harcszerű mozdulatokból, akrobatikus figurákból állottak. Középkori fegyver és hajdútáncaink szólisztikus, esetenként páros vagy párbajszerű formákban ránkmaradt emlékeit őrzik a Szatmár vidéki magyar pásztorok meg cigányok nevezetes néptáncai, a botolók.

IV. A halál.

Amikor Mikes Kelemen egyik rokonának hajadon lánya meghalt (1686), az apa a halotti toron kijelentette, hogy az Üdvözítő Krisztushoz adtam férjhez, azért valaki ha engem szeret, ma vígan legyen házamnál. Nem volt egyedi ez a nézet a magyar régiségben: a hagyományos keresztény felfogás szerint lány temetésekor szép menyasszonyt vittek Krisztusnak. Sőt, a magyarság keleti, sámánhitű pogány nyelvrokonainál illetve a Kárpát-medencei szomszédainknál még ma is megülik helyenként a halott lakodalmát, mivel az életben ebben már nem lehet része, néhol az elhunyt legényét is. Sok helyen máig menyasszonyi vagy vőlegényi ruhában temetik a halott fiatalokat. Egyébként a szokás előzményei a görög ókorban csakúgy megtalálhatók, mint az ősi keleti kultúrában. Táncszínházunk befejező részében a gyimesi hejszák (ősi lánctáncok), a lassú meg a sebes magyaros mellett több újabb eredetű kötött párostánc, úgynevezett aprók kerülnek bemutatásra.