Folkrádió

Sebes forduló

előadó:
Kalamajka együttes
előadásmód:
ének, hegedű, brácsa, cimbalom, bőgő
etnikum:
magyar
tájegység:
Székelyföld
nagytáj:
Erdély
felvétel helye:
Budapest, ZA-KI Hangstúdió
szerkesztő:
Nagymarosy András
kiadó:
Akó Kft.
kiadás éve:
1999
gyártási szám:
AKÓ CD 001

Szöveg

A borjúkat kihajtottam
Komámasszony megtaláltam
Ej-haj, addig-addig diskuráltunk
Míg a csordát hazavártuk.

Bémentünk a korcsomába
Ittunk két köböl búzára
Ej-haj, a féllitrest elővettem,
Komámasszonyt megtiszteltem.

Addig-addig tisztelgettem
A féllitrest elejtettem.
Ej-haj, addig-addig tisztelgettük
Míg egymást meg sem ismertük.

Jámbor uramnak azt mondtam,
Borjúk után futkároztam.
Ej-haj, csak a boros korsó tudja
Hová lett a köböl búza.
Ej-haj, szegény ember azt gondolja,
Hogy az egér mind elhordta.

Mü Felszegbe is fölmentünk,
Mozsikást is jót kerestünk.
Sej-haj, kerülj-fordulj, komámasszony,
Adj egy inget szomszédasszony!

Album: Ez is Borivóknak való

Kalamajka:
Fábián Éva
Dövényi Péter
Halmos Béla
Nagymarosy András
Petrovits Tamás

Közreműködők:
Agócs Gergely tárogató, ének
Hetényi Milán ének
Lengyel József ének, próza
Papp Anikó ének, csujogatás
Papp Zsuzsanna ének, csujogatás

Hangmérnök: Péterdi Péter
A lemez kiadását a Borkollégium támogatta.