Folkrádió

Magyarszováti népdalok

előadó:
Kovács Judit, Kovács Nóri
előadásmód:
ének, ének
etnikum:
magyar
település:
Magyarszovát
vármegye:
Kolozs
tájegység:
Belső-Mezőség (Mezőség)
nagytáj:
Erdély
felvétel helye:
Hagyományok Háza, Ethnic Stúdió
felvétel időpontja:
2010. január
szerkesztő:
Agócs Gergely, Árendás Péter, Juhász Katalin
kiadó:
Hagyományok Háza
kiadás éve:
2010
gyártási szám:
HHCD0109

Album: Táncház - Népzene 2010

A Hagyományok Háza Népművészeti Műhelye a Magyar Művelődési Intézet „Táncháztalálkozó sorozatának folytatójaként 2002 óta írja ki lemezpályázatát hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás keretében CD-lemezen megjelenhessenek.
A zsűri (Agócs Gergely, Árendás Péter, Juhász Katalin) döntése alapján a következő előadók vehettek részt a felvételeken 2010 januárjában, a Hagyományok Háza Ethnic stúdiójában: Fondor Zenekar, Kovács Judit, Kovács Nóri, ifj. Szerényi Béla, Suttyomba zenekar, Lehőcz Alexandra, Kubunyi Júlia, Egervári Mátyás, Paár Júlia, Soós Réka, Tímár Sára, Rojtos együttes, Bagi Bálint, Tímár Sára, Szűcs Krisztina, Magos zenekar, Hajdú Kinga, Hetényi Milán, Zsikó Zoltán, Dömény Krisztián, Békés Banda, Dóra Áron, Fekete Boglárka, Bencze Mátyás és a Zagyva Banda