Folkrádió

Kilenc tinót hajtottam a vásárba

előadó:
Ágas-bogas zenekar, Halmos Attila
előadásmód:
ének, hegedű, kontra, bőgő
műfaj:
hajnali
etnikum:
magyar
tájegység:
Kalotaszeg
nagytáj:
Erdély
felvétel helye:
Piliscsaba
felvétel időpontja:
2009. március 21.
kiadás éve:
2010

Szöveg

Kilenc tinót hajtottam a vásárba
Tizediket a babám udvarába
Kilenc tinónak az ára a zsebembe
Hej, még az éjjel jót mulatok belőle

Éjfél után kettőt ütött az óra
Nem kódorog senki már a faluba
Én kódorgok, mert nem tudok elaludni
Fáj a gyönge szívem, mért tudtalak szeretni

Album: Erdélyi muzsika

Ennek a lemeznek nem célja, hogy megrengessük az élvonalbeli zene­karok sikereit. Lenyomatot szerettünk volna hagyni magunkról. Ezt muzsikáltuk hajnalig tartó táncok alá, jóízű beszélgetések, baráti együttlétek, házibulin szerelmek szövődése közben. Így talált egymás­ra Mocsáry Orsolya és Sárközi Gergely, lemezünk táncos párja is, akik azóta összeházasodtak. A nótázók Kallós Zoltánnal együtt elmondhat­ják: nem vagyok népdalénekes, csak a magyar népdal szerelmese. Kovács Márton már több mint húsz éve elkezdte a népi hagyományok felélesztését, volt kántor, ma a zeneiskola népszokás és furulyataná­ra, Halmos Attila nagy név a népzenészek között, jó barátunk, kollé­gánk a zeneiskolában, bár Piliscséven lakik, tiszteletbeli díszpolgára lehetne falunknak, olyan sokat muzsikált helyi rendezvényeken, az egyetemisták körében és baráti meghívásaink alkalmával. Legfiata­labb a társaságban Erdélyi Luca, magával ragadó hangjára egy isko­lai szereplésen figyeltünk fel. Bazsinka Levente híres komolyzenész család tagja, a családi hagyománnyal szakítva a tangóharmonikát vá­lasztotta, helyi gimnazista. Férjem, Huszthy Ádám a helyi lovasiskola nótás kedvű oktatója. Hallgassák őket szeretettel!
Ocskay Rita

A felvétel készült: 2009. március 21-én Piliscsabán
Előadók: Ocskay Rita (hegedű), Huszthy Bálint (kontra), Ujházy Márton (bőgő), Bazsinka Levente (harmonika), Erdélyi Luca (ének), Halmos Attila (hegedű, ének), Huszthy Ádám (ének), Kovács Márton (ének), Mocsáry Orsolya (ének, tánc), Sárközi Gergely (ének, tánc)
Hangfelvétel: Erdélyi Péter

Kapcsolódó oldal