Folkrádió

Kicsi madár

előadó:
Ágas-bogas zenekar, Huszthy Ádám
előadásmód:
ének, hegedű, kontra, bőgő
műfaj:
hajnali
etnikum:
magyar
tájegység:
Kalotaszeg
nagytáj:
Erdély
felvétel helye:
Piliscsaba
felvétel időpontja:
2009. március 21.
kiadás éve:
2010

Szöveg

Kicsi madár, mit keseregsz az ágon?
Nem csak te vagy elhagyott a világon.
Nekem sincsen édesapám, sem anyám,
A Jóisten mégis gondot visel rám.

Kiskoromba árvaságra jutottam,
Életembe de sokat szomorkodtam.
Megtanultam, hogy kell tűrni szenvedni,
Azt is tudom, hogy kell szívből szeretni.

Árva vagyok, még a nap se süt le rám,
Árva vagyok, mert nincsen édesanyám.
Árvaságom még a nap is siratja,
Sötét felleg ki az eget borítja.

Album: Erdélyi muzsika

Ennek a lemeznek nem célja, hogy megrengessük az élvonalbeli zene­karok sikereit. Lenyomatot szerettünk volna hagyni magunkról. Ezt muzsikáltuk hajnalig tartó táncok alá, jóízű beszélgetések, baráti együttlétek, házibulin szerelmek szövődése közben. Így talált egymás­ra Mocsáry Orsolya és Sárközi Gergely, lemezünk táncos párja is, akik azóta összeházasodtak. A nótázók Kallós Zoltánnal együtt elmondhat­ják: nem vagyok népdalénekes, csak a magyar népdal szerelmese. Kovács Márton már több mint húsz éve elkezdte a népi hagyományok felélesztését, volt kántor, ma a zeneiskola népszokás és furulyataná­ra, Halmos Attila nagy név a népzenészek között, jó barátunk, kollé­gánk a zeneiskolában, bár Piliscséven lakik, tiszteletbeli díszpolgára lehetne falunknak, olyan sokat muzsikált helyi rendezvényeken, az egyetemisták körében és baráti meghívásaink alkalmával. Legfiata­labb a társaságban Erdélyi Luca, magával ragadó hangjára egy isko­lai szereplésen figyeltünk fel. Bazsinka Levente híres komolyzenész család tagja, a családi hagyománnyal szakítva a tangóharmonikát vá­lasztotta, helyi gimnazista. Férjem, Huszthy Ádám a helyi lovasiskola nótás kedvű oktatója. Hallgassák őket szeretettel!
Ocskay Rita

A felvétel készült: 2009. március 21-én Piliscsabán
Előadók: Ocskay Rita (hegedű), Huszthy Bálint (kontra), Ujházy Márton (bőgő), Bazsinka Levente (harmonika), Erdélyi Luca (ének), Halmos Attila (hegedű, ének), Huszthy Ádám (ének), Kovács Márton (ének), Mocsáry Orsolya (ének, tánc), Sárközi Gergely (ének, tánc)
Hangfelvétel: Erdélyi Péter

Kapcsolódó oldal