Folkrádió

Ágas-bogas a diófa teteje

előadó:
Ágas-bogas zenekar
előadásmód:
hegedű, kontra, bőgő
műfaj:
lassú cigánytánc
etnikum:
magyar
település:
Magyarpalatka
vármegye:
Kolozs
tájegység:
Belső-Mezőség (Mezőség)
nagytáj:
Erdély
felvétel helye:
Piliscsaba
felvétel időpontja:
2009. március 21.
kiadás éve:
2010

Szöveg

Ágas-bogas a diófa teteje
Csak egy kislányt neveltek a kedvemre
Azt az egyet nem adnám a világér
Az anyjának a mennybéli jussáér

Az anyjának milyen mennyben a jussa
A lányának olyan édes a csókja
Olyan édes nem tudom felejteni
Hanem inkább tudnám őt szeretgetni

Album: Erdélyi muzsika

Ennek a lemeznek nem célja, hogy megrengessük az élvonalbeli zene­karok sikereit. Lenyomatot szerettünk volna hagyni magunkról. Ezt muzsikáltuk hajnalig tartó táncok alá, jóízű beszélgetések, baráti együttlétek, házibulin szerelmek szövődése közben. Így talált egymás­ra Mocsáry Orsolya és Sárközi Gergely, lemezünk táncos párja is, akik azóta összeházasodtak. A nótázók Kallós Zoltánnal együtt elmondhat­ják: nem vagyok népdalénekes, csak a magyar népdal szerelmese. Kovács Márton már több mint húsz éve elkezdte a népi hagyományok felélesztését, volt kántor, ma a zeneiskola népszokás és furulyataná­ra, Halmos Attila nagy név a népzenészek között, jó barátunk, kollé­gánk a zeneiskolában, bár Piliscséven lakik, tiszteletbeli díszpolgára lehetne falunknak, olyan sokat muzsikált helyi rendezvényeken, az egyetemisták körében és baráti meghívásaink alkalmával. Legfiata­labb a társaságban Erdélyi Luca, magával ragadó hangjára egy isko­lai szereplésen figyeltünk fel. Bazsinka Levente híres komolyzenész család tagja, a családi hagyománnyal szakítva a tangóharmonikát vá­lasztotta, helyi gimnazista. Férjem, Huszthy Ádám a helyi lovasiskola nótás kedvű oktatója. Hallgassák őket szeretettel!
Ocskay Rita

A felvétel készült: 2009. március 21-én Piliscsabán
Előadók: Ocskay Rita (hegedű), Huszthy Bálint (kontra), Ujházy Márton (bőgő), Bazsinka Levente (harmonika), Erdélyi Luca (ének), Halmos Attila (hegedű, ének), Huszthy Ádám (ének), Kovács Márton (ének), Mocsáry Orsolya (ének, tánc), Sárközi Gergely (ének, tánc)
Hangfelvétel: Erdélyi Péter

Kapcsolódó oldal