Folkrádió

Boldog voltam

gyűjtés

előadó:
Pál István, Juhász Zoltán
előadásmód:
ének, duda
etnikum:
magyar
tájegység:
Palócföld
nagytáj:
Felföld
felvétel helye:
Noszvaj
felvétel időpontja:
2009-2010
szerkesztő:
Dsupin Pál, Juhász Zoltán
kiadás éve:
2010
gyártási szám:
dp1

Szöveg

Boldog voltam, még semmit sem nem tudtam,
Semmiféle szerelemről nem tudtam,
De mióta fészket rakott szivembe,
Záporeső se mossa ki belőle.

Nincs énnékem egyebem egy pohárnál,
Abba sincsen egyebem egy virágnál,
Virágomnak az a neve, nefelejcs,
Mért hitegetsz, ha igazán nem szeretsz?

Nincs énnékem egyebem egy tanyánál,
Abba sincsen egyebem egy vak lónál,
Lovam lába mindég csak azt dobogja,
Árva kislány kit elhagy a babája.
***
Zöld búzába, jaj de keskeny a gyalogút,
Mi az oka, hogy engem a babám megunt,
Kedves babám hogy tudtál megunni,
Mikor én tégedet, jaj de tudtalak szeretni.

Szombaton este volt nálam a szeretőm,
Elvitte a kivarrott zsebkendőm,
Bárcsak a nevem bele ne írtam volna,
Hogy eszébe sohase ne juttam volna.

Album: Zöld erdőben lakom

A magyar népzene történetének legendás alakjai között foglal helyet a 91 éves Pál István, aki élő láncszem a régi magyar pásztorok és a mai nemzedékek között. Dalokat, a dalokba foglalt üzeneteket, furulya- és dudazenét, hangszerkészítést tanulhatunk tőle 100 évvel azután, hogy Bartók Béla 1910. november 13-án Ipolyságon fonográf felvételeket készített az Ipoly menti magyar pásztorok zenéjéről. Ez a híres gyűjtés az egyik fogódzónk a magyar népzene megismeréséhez. A felvételeken ma is hallható dudás, furulyás pásztorok utóda a köztünk élő Pál István. Mindazt, amit akkor illett tudni egy pásztornak, ma még tőle megkérdezhetjük.
A hozzá hasonló régi vágású énekesek és zenészek sora az utóbbi 100 évben egyre foghíjasabb lett, ezért lett szokás ezt az időszakot a népzene gyűjtők körében utolsó órának nevezni. Pista bácsi pontosan tudva, hogy milyen időket élünk, s hogy mi van rá bízva, igyekszik átadni az útravalókat, hogy az új nap első órájában is boldoguljunk. Ebből a tarisznyából valók a most bemutatandó lemez dalai.

Közreműködők:
Pál István – duda, furulya, ének
Juhász Zoltán – duda, furulya, flóta
Dsupin Pál – duda, furulya, flóta, citera

„Versenyre keltem a madarakkal” – mondja Pál István nógrádi juhász a határban legeltető pásztor zenéjéről. Ezt a „hangversenyt” – ennek emberi szólamát – idézi fel ez a lemez, Pál István énekével, duda – és furulyaszavával.

Pál István 1919-ben született, egy Nógrád megyei pásztor-család első fiúgyermekeként. Az állattartás tudománya mellett a családban sajátította el a pásztorság sajátos és igen széles szellemi kultúráját: sok száz népdalt, a furulyakészítés, furulya – és dudajáték fortélyait, mesék tucatjait, ember és állat gyógyításának hagyományos módszereit, a pásztorság által végzett szertartásokat – karácsonyi, újévi, Szent György-napi, Szent Iván-napi, Luca-napi mágikus cselekményeket – mindent, ami a magyar hagyományos műveltség lényegét, Teremtő és Természet kapcsolatának mély átélését biztosítja.

Egész életét e hagyományos tudás jegyében élte le; így volt nyájának pásztora, családjának feje, és így volt falujának megbecsült, nagy tudású tagja. Körülötte hiába távolodott egyre rohamosabban a világ a hagyománytól, őt magát ez az óriási tudás megóvta az elsodródástól, nem engedte kiütni kezéből sem a juhászkampót, sem a furulyát. Így maradt a XX. sz. végére utolsó képviselője és hírmondója a fiatal korában még virágzó palóc dudás – furulyás tudós pásztorvilágnak. „Megmaradtam műemléknek” – mondja ki öntudatosan a felismerést. Ebben a feledésre ítélt, egyre szomorúbb és egyre magányosabb „műemlék” állapotában találtak rá táncházas zenészek 1992-ben, és ez a találkozás hozta el életének új szakaszát: újra olyan emberek vették körül, akik őszintén tisztelik tudományát, és igyekeznek megtanulni tőle minden megtanulhatót. Ő pedig azonnal felismerte, hogy rá maradt műveltsége új küldetést ruházott rá, és azóta is minden erejével igyekszik tanítani mindazokat, akik hozzá fordulnak.

Éneklését a CD-n két lelkes és hűséges tanítványa kíséri dudán és furulyán – olykor citerán -, abban a formában, ahogy azt a mestertől tanulták. Szándékunk szerint tehát úgy, mintha a legelőszomszéd pásztor kísérné őt furulyán, dudán, vagy még inkább: ahogy ő kísérné hangszeren saját apja, nagyapja énekét.

Pál István elbeszéléseit hallgatva könnyű elképzelni azt a nem is túl távoli életet, amelyről a nótái szólnak. Így mesél például a téli időszakban otthon időző pásztorok összejöveteleiről, az ott elhangzó nótákról: „Sápon, már juhász voltam, úgy 50-51-ben lehetett. Acsáról feljött az acsai kanász, a felsősápi kanász is eljött, a faluban is voltak nyugdíjasok, akik szerették a pásztornótákat. (Ami a feleségemnek legnagyobb ellensége volt, már amikor sokan voltunk és füstöt csináltunk neki. Azért nagyon haragudott.) Akkor előjöttek szépen a nóták. Vagy például Apámnál is, Bánkon, mikor összejöttek, ott volt Maruszki, a gazda, akkor ott volt a kocsis, a sógorom, a gulyás, Lontai, vagy a kanász, összejöttek, vagy a kocsmában Vince Pista bácsiéknál, akkor oszt mondták bizony a kanásznótákat, gulyásnótákat, betyárnótákat…”

A sajátos, régies és határozottan férfias ízlésű pásztorság nótái mellett persze a fonókban, disznótorokban, kukoricafosztáskor inkább a falu általánosan ismert és igényelt szerelmes dalai, katonanótái kerültek elő: „Disznótor! No, abból volt elegem. „Pista, gyere segíteni megfogni a disznót!” … Aki segített, este el is hívták vacsorára, meg a szomszédokat. Hozd el a dudát is, azt mondja, mert lesznek cigánykák (kéregető maskarások) is. Volt bor, enni-inni, aztán rákerekedtek: „Na, ezt dudáld, Pista!”…”. És ezt dudálja Pista ezen a lemezen is.

A legeltetés közben, a határban zenélő, a „madarakkal versenyre kelő” juhász kedvét is megérthetjük a lemez elején felhangzó furulyaszóból, vagy ezekből a mondatokból: „Fél oldalra a kabátot, tarisznyát a vállamra, aztán míg csak oda nem értem, ami nóta jött, mindent, mindent, mindent végig, míg csak le nem értem a másik legelőre. No, akkor most elejbe kell mennem, mert már határ jön, vagy kukorica jön, vagy valami. Elejbe küldtem, a kutyák mellém feküdtek, a juh meg szépen legelve visszafordult, oszt újból. Rengeteget furulyáztam.” Kiderül mindebből, hogy az elveszett Paradicsom valahol az elhagyott nógrádi legelők vidékén fog újra létesülni, amikor majd megint jár rajtuk a juh. Persze addig rengeteget kell még furulyázni. (Juhász Zoltán)

Kapcsolódó oldal