Folkrádió

„Zsidó imádság”

előadó:
Figur Banda, Cseh Tamás
előadásmód:
hegedű, brácsa, cimbalom, bőgő
etnikum:
zsidó
tájegység:
Bodrogköz
nagytáj:
Felföld
felvétel helye:
RÉV Stúdió, Komárom
felvétel időpontja:
2002
szerkesztő:
Lakatos Róbert
kiadó:
FolkEurópa
kiadás éve:
2002
gyártási szám:
FESZCD02

Album: Magyar népzene Szlovákiából

A lemezen olyan fiatal muzsikusok szerepelnek, akik életét alapvetően meghatározta a magyar népzene iránti szeretet. Ők ugyan nem a hagyományos falusi közösségben nevelkedtek, de az idősebbekkel való számos találkozás, a személyes tapasztalatok eredménye hallható: már most elsajátították és magukévá tették elődeik tudását. E csodás zenei világ folyamatosságát pedig az mutatja, hogy az általuk eljátszott csallóközi, mátyusföldi, gömöri és bodrogközi muzsikák mellett e lemezre meghívást kaptak az együttessel szoros kapcsolatban álló mesterek közül az abaúji zenészek és a sajátosan éneklő magyarbődi asszonyok is.

Takács Ádám - hegedű
Hanusz Zoltán - brácsa
Cseh Sándor - cimbalom
Lelkes Tibor - nagybőgő

Közreműködnek:
Koczákné Mihók Jolán - ének (8-9)
Cerankóné Mihók Margit - ének (8-9)
Potta Géza - hegedű (7)
Dzsuga Géza Pimasz - hegedűkontra (7)
Agócs Attila - ének (14)
Agócs Gergely - ének (3)
Cseh Tamás - hegedű (1-6, 9-14)
Németh Dénes - hegedű (1-3)