Folkrádió

2017. augusztus 14-i rádióműsor

Cím, előadó, gyűjtő Település, táj
0:00
Vlah táncdallam
Söndörgő együttes
Észak-Szerbia
0:02
Búza közé szállt a dalos pacsirta (lassú)
Ádám István „Icsán” bandája, gy.: Csoóri Sándor
Szék
Észak-Mezőség
0:04
Háromkirályok
Csendes Gergely, Tóth Lilla, Bíró Zoltán, Figeczki Tamás, Lukács Pál, Pásku György
0:07
Én nemzetem, zsidó népem
Demse Dávidné Antal Lucia, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Klézse
Moldva
0:08
Magasan repül a daru
Tényi Edit, Csalóka zenekar
Mezőség
0:10
Korcsos
Horváth Aladár "Stefi", Géci Gábor, gy.: Kelemen László, Pávai István, Árendás Péter
Szásztancs
Felső-Maros mente
0:17
Szerelem, szerelem
Tényi Edit
Somogy
0:20
Iszik a betyár a csapon
Gyovai József, gy.: Szomjas-Schiffert György
Kiskunhalas
Kiskunság
0:21
Zdrobuleanca
Öves együttes
Klézse
Moldva
0:24
„Nekem csak a luk kő’, luk kő’, luk kő’…” – „A faluba nincs több kislány, csak kettő” (gyors csárdás)
Bihari József „Tina”, Murka Elemér „Emino”, Patkoló László, Draskovics Rudolf, gy.: Agócs Gergely
Zsére
Zoborvidék
0:27
Máramarosi román lakodalmas énekek
Ökrös együttes
Máramaros
0:32
Hej, tegnapelőtt jöttem én a csatából
Farkas Gergelyné Gellei Rozália, gy.: Nyék Sándor
Nagyrév
Jász-Nagykun-Szolnok vm.
0:33
Ének Szent Istvánhoz
Sebestyén Márta
Moldva
0:34
Nekem is volt édesanyám, de már nincs
Balogh György "Cica", Szászcsávási Zenekar, gy.: Bárdosi Ildikó, Molnár Miklós, Tőkés Lóránt, Pénzes Géza
Harangláb
Felső-Vízmellék
0:38
Forduló és cigánycsárdás
Magos zenekar
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
0:43
Anyám, anyám, kedves édesanyám
Csók József, gy.: Sárosi Bálint
Marosjára
Székelyföld
0:44
Bonchidai bărbunc, csárdás, sűrű csárdás és învârtita
Üsztürü, Balogh Kálmán
Bonchida
Kis-Szamos melléke
0:54
Serény magyaros
Legedi László István, Bolya Mátyás, Benke Grátzy, gy.: Balogh Sándor, Bolya Mátyás
Moldva
0:56
Bőg a bárány
Boglya együttes
Magyarbece
Enyed vidéke
0:59
Édes jó Istenem
Gercuj Gyula, gy.: Kallós Zoltán, Martin György, Pesovár Ferenc
Gyimesfelsőlok
Gyimes
1:03
Ha te olyan lettél volna…
Táltos együttes
1:07
Sej, haj, szép a páva – Befagyott a Galga vize – Bazsa Mári libája
Szénási Tibor "Tosko", Rácz Jenő "Mórec", Szajkó Sándor "Rinya", Szénási József "Mero", Szénási Tibor "Paraszt", Mezei Károly "Kupak", gy.: Vavrinecz András
Tura
Galga mente
1:10
Madarac
Vujicsics
Pomáz
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
1:12
Derül az égnek felvont, szép sátora…
Szilágysámson
Szilágyság
1:17
Mikes Kelemen nótája
Kalamajka együttes
Szék
Észak-Mezőség
1:22
Korcsos, ritka magyar és sűrű magyar
Magyarpalatkai banda, gy.: Fekete Antal
Mezőkeszü
Belső-Mezőség
1:29
Keresel
Csürrentő együttes
Moldva
1:35
Egy nagyorrú bolha
Büszke Kocsis Miklós, gy.: Paulovics Géza
Magyaró
Felső-Maros mente
1:36
Magyarlapádi körtánc / Maros - Kisküküllő menti csárdás, pontozó, szegényes és kónyi verbunk
Udvarhely Néptáncműhely, Csalóka zenekar
1:54
Előtte is, utána is… - legényes
Fodor Sándor "Neti", ifj. Fodor Sándor, Doduț Petru, Urszuj Kálmán, Pusztai Aladár, gy.: Bodó-Bán János
Györgyfalva
Erdőalja
2:05
Öröm és bánat (Kalotaszegi hajnali és legényes)
Szabó Dániel, Székely Levente, Árendás Péter, Szász Lőrinc
Kalotaszeg
2:12
Három betyár a csárdába
Bancik Ilona Bartusz, Kis Sunyi Piroska, Varga Mária, gy.: Dincsér Oszkár
Domaháza
Borsod vm.
2:14
Gyimesi lassú és sebes magyaros
Násfa együttes
Gyimes
2:18
korcsos
Silimon Dénes, Silimon Erzsébet, Moldovan Remus, Lumperdean Gheorghe, Bogányi Alexandru, gy.: Pávai István
Mezőörményes
Kelet-Mezőség
2:20
Száraz dió
Zengő együttes
2:25
Arass, rózsám, arass
Balla Józsefné Molnár Mária, gy.: Dancsi Lajos, Vikár László
Ghymes
Zoborvidék
2:25
Klial otec, klial
Martin Tesák
2:26
Dudazene
Koós József, gy.: Dincsér Oszkár
Borsosberény
Nógrádi medence
2:27
Keserves és legényes
Hajdú Kinga, Soós Csaba, Soós András, Bobár Zoltán, Bartók József
Kalotaszeg
2:32
a. Halál és lélek b. Ó jaj,jaj,fílëk, igën rëttëgëk
Sütő Mónika, gy.: Németh István, Tari Lujza
Kolon
Zoborvidék
2:35
Amott jön egy legény
Antal Tibor, Tímár Viktor, Ambrus István
Gyimes
2:36
Cigány rend: öreges csárdás, csárdás, csingerálás
Csorba János "Lulu" bandája, gy.: Kelemen László, Pávai István
Szilágynagyfalu
Szilágyság
2:48
Kispetri hajnali, a Sarjúé és legényes
Ökrös együttes
Kalotaszeg
2:54
Rég megmondtam a bús gerlicének
R. Nagy Sándorné, gy.: Bencze Lászlóné Dr. Mező Judit
Pocsaj
Körösök vidéke
2:55
Ó, boldog Betlehem, áldások városa
Bárdosi Ildikó
Nyíradony
Nyírség
2:57
Kerekes
Zerkula János, Pulika Gizella, gy.: Bodó-Bán János, Szalay Zoltán
Gyimesközéplok
Gyimes
3:01
Túl a Tiszán
Szerényi Béla, Kóta Judit
Dél-Alföld
3:07
Iszik a betyár a csapon
Tóth Imre, gy.: Olsvai Imre, Orbán Csaba
Kisbárapáti
Dél-Dunántúl
3:08
Vert kezes
Legedi László István
Klézse
Moldva
3:10
Táncdallam II.
Bogdán Imre, Bogdán Sándor, gy.: Olsvai Imre
Csurgó
Dél-Dunántúl
3:11
Kalotaszegi: Mikor a pásztor elvesztette a juhait
Ökrös együttes
Kalotaszeg
3:16
Hej, de, rendőr bácsik, ne bántsatok engem
Németh László, gy.: Bari Károly
Kalocsa
Kalocsai Sárköz
3:17
Nagyapa-köszöntő
Óbudai Népzenei Iskola növendékei
3:18
Cîntec bătrinesc: Jianul
Gheorghe Moţoi, gy.: Speranţa Rădulescu
Clejani
3:21
Verbunk és lakodalmi friss
Gázsa zenekar
Kürt
Vág-Garam köze
3:26
Búsulj szivem mert én sirok
Demse Dávidné Antal Lucia, gy.: Domokos Pál Péter
Klézse
Moldva
3:30
Svatovac iz Pomaza
Vujicsics
Pomáz
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
3:34
„Áll a malom, áll a vitorlája” (csárdás)
Vontszemű Vilmos "Rókusz", Vontszemű Dénes "Pecerke", Vontszemű Tibor "Szarka", Vontszemű Ernő "Bika", gy.: Agócs Gergely
Csallóköz
3:37
Szökős, korcsos és sűrű csárdás
Major Levente, Nagy Zsolt, Porteleki Zoltán, Mohácsy Albert
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
3:41
Csokros Csillag jár az égen
Horváth Lajosné Kétszeri Mária, gy.: Vikár László
Karád
Somogy
3:43
Kicsi csillag, ha leesik
Antal Tibor, Tímár Viktor, Ambrus István
Gyimes
3:45
Lassú és korcsos
Horváth Elek bandája, gy.: Vavrinecz András, Fekete Antal
Vajdaszentivány
Felső-Maros mente
3:52
Bánjad, asszony, bánjad…
Herczku Ágnes, Molnár Miklós, Balogh Kálmán
Ditró
Gyergyó
3:58
Szabó Vilmát hat csendőr vallassa
gy.: Sándor Attila
Sövényfalva
Maros-Küküllők vidéke
4:00
Ezt a kislányt még akkor megszerettem
Fedémesi Népdalkör
Fedémes
Heves vm.
4:05
Román pár: de-a lungu, învârtita, ţigăneasca, învârtita, corcioşa és învârtita
Fülöp Albert, Gazsi János, Sályi Dénes, Gazsi József, gy.: Árendás Péter, Kelemen László, Pávai István
Marosvécs
Felső-Maros mente
4:21
Öregé
Bolya Dániel
Klézse
Moldva
4:25
Mester, szereted-e a bort
Bizderi Istvánné Hegedűs Erzsébet, gy.: Gábor Judit, Kerényi György
Zimány
Dél-Dunántúl
4:26
Menyasszonybúcsú
Majorosi Marianna, Majorosi Tímea, Bognár Szilvia
Magyarbőd
Abaúj
4:27
Betlehem kis falujában
Búzaiak
Buza
Észak-Mezőség
4:33
Dudanóták Komárom vármegyéből
Csevergő énekegyüttes, Kurdi Gábor
Komárom vm.
4:37
Édesanyám is volt nékem, nem az erdőbe születtem
Sós Gergelyné Csete Erzsébet, gy.: Kallós Zoltán
Magyarszovát
Belső-Mezőség
4:38
Kecskés tánc Gergelé
Draskóczy Lídia, Demeter László, Jakabffy Balázs, Nagy Bercel
Klézse
Moldva
4:42
Merav, mamo, mera
Bastyúr Bertalan, Bastyúr Anna, Bastyúr Éva, gy.: Agócs Gergely
Felső-Bódva mente
4:47
Sárközi népdalok: Kerülik a kertek alját / Ütik a rézdobot
Vikár Béla Népdalkör
Sárköz
4:49
Beli buba
Pap Mártonné Filep Mária, gy.: Fábián Éva, Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Bartha Z. Ágoston
Szék
Észak-Mezőség
4:50
Kapitány úr azt mondja a bakának
Téka együttes
4:58
farsangi köszöntő
Zágor "Pici" Aladár, gy.: Kelemen László
Almás mente
4:59
Erdélyország az én hazám, nem Német (édesapámnak)
Bakó Katalin
Méra
Kalotaszeg
5:02
Édësanyám, kedves édësanyám
asszonyok, lányok, gy.: Olsvai Imre
Nagydorog
Sárköz
5:04
Dél-Alföldi dalok a Pátria lemezről
Legeza Márton, Raksányi Boglárka
Dél-Alföld
5:08
Cântec de nuntă: Cântecul bradului
Daniel Vili Lăcătuş, Marian Vlad, Andrei Dinu Ganea, Vasile Dinu, Ionel Stoica, gy.: Speranţa Rădulescu, Valeriu Rădulescu
Gratia
5:13
A kaszárnya előtt áll egy magas nyárfa
Bánffyhunyad
Kalotaszeg
5:24
Uram, az idő elhajtott
Csontos György, gy.: Paulovics Géza
Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok vm.
5:25
Erdő útja
Berecz András
Kutasföld
5:27
„Hej, kendermag, kendermag” (csárdás és gyors csárdás)
Kozák Miklós "Buna", Szőllősi Sándor "Sanci", Klein Kálmán, Lukács Miklós, Szőllősi László "Hata", gy.: Agócs Gergely
Ipoly mente
5:28
Hazafelé lányok, haza már
Galgamácsai asszonyok és férfiak
Galgamácsa
Galgavidék
5:29
Én vagyok a vármegye gulyása
Kádár Ferenc, gy.: Bereczki Imre
Dévaványa
Nagy-Sárrét
5:30
Ütik a rézdobot
Hollókői Lajos, Porteleki László
Dunántúl
5:31
Menyasszonykísérő; de uliţă
Râpa Alexandru "Micu", Muresán János, Moldovan Ştefan, gy.: Pávai István
Észak-Mezőség
5:34
Botosánka
Csürrentő együttes
Moldva
5:37
Szi man lherto d­ ando drom, bré
Gheorghe Cişman, gy.: Bari Károly
5:39
Hazám, hazám, csendes hazám
Farkas Annamária, Dunazug Együttes
Pusztina
Moldva
5:42
Ceavarul
Lucaciu Adalbert "Pilu" bandája, gy.: Kelemen László, Pávai István
Görgényoroszfalu
Felső-Maros mente
5:43
Bukovinai dalok
Rokolya énekegyüttes
Bukovina
5:46
Kósteleki keskeny palló
ismeretlen, gy.: Szalay Zoltán
Gyimes
5:47
Invirtita és csingerálás
Téka együttes
5:54
Betlehem kis falucskába
lányok, gy.: Borsai Ilona, Sztanó Pál
Vitnyéd
Észak-Dunántúl
5:54
A románoké: Pe drum, rara, invartita, cel iute
Demeter Erika, Vizeli Balázs, Gombai Tamás, Pál István "Szalonna", Mester László, Kelemen László, Havasréti Pál, Doór Róbert
Kalotaszeg
6:09
A szűz szülé szent Fiát örvendezzünk
Gáspár Antal, gy.: Domokos Pál Péter
Istensegíts
Bukovina
6:10
Sestra brata umívala / Ja som zeman / Už nám chlapci / Šírom, poli hruška stojí
Galgagyörki férfikar
Galgagyörk
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
6:13
Bereg Náni balladája
Farkas Jenő, Nagy Ernő, Oláh Lajos, Kóczé Jenő, Simon János, gy.: Árendás Péter, Németh István, Vavrinecz András
Szatmár
6:18
Ardeleana
Téka együttes, Szokolay Dongó Balázs, Dresch Dudás Mihály
6:20
Este van, de nem minden lánynak
Sipos Györgyné, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
6:21
Az Aradi híres nótája
Szántó Ferenc, Téka együttes
Magyarbece
Enyed vidéke
6:28
Lassú legényes
Mihail Emil, Urszuj Kálmán, Pusztai Aladár, gy.: Speranţa Rădulescu, Costin Moisil, Cristian Tarnoveţchi
Buza
Észak-Mezőség
6:30
Most jövök Gyuláról
Muzsikás együttes
6:33
Jaj, de szépen esik az eső
Tóth Ferencné Nagy Erzsébet, gy.: Dobos László, Németh István
Jászágó
Jászság
6:34
Ó, Szent István
Berecz András
Moldva
6:37
székelyverbunk
Boca Georghe, Boca Sorin, Vinca Shershe, Vinca Iulius, Varga Remus, gy.: Pávai István
Közép-Maros vidéke
6:39
Kecskés
Tatros együttes
Moldva
6:50
Ideki a kertbe
Cigenás Anna, gy.: Kallós Zoltán
Bogdánfalva
Moldva
6:52
Hai mândruţo să te joc
Ioan Grama, Cununa Transilvană
Detrehem
Szilágyság
6:55
Lassú és friss csárdás
Konkoly Aladár, Konkoly Ferenc, Farkas József, Suki Lajos, Móri József, gy.: Vavrinecz András
Heves
Jász-Nagykun-Szolnok vm.
6:58
Új pár beköszöntése; Megkötötték nékem; Réten, réten; A csizmámon nincsen kéreg
Turai Énekmondók, Zagyva Banda, Sára Gábor
Tura
Galga mente
7:01
Aki dudás akar lenni
Juhász Józsefné Kádasi Borbála, gy.: Kiss Lajos
Ipolyvisk
Ipoly mente
7:01
Széki
Fonó zenekar, Szentkereszty Judit, Navratil Andrea, Vándor Vokál, Berecz András, Papp László
Szék
Észak-Mezőség
7:24
Robija, robija
Adu Albert, Adu Barnáné Molnár Mária, Ganyi Eszter, Horváth Krisztián, Kótai Béla, Kótai Jenő, Kótai Lajos, Lakatos János "Ruszin", Puda Józsefné Molnár Judit, gy.: Pólya Zoltán
Csenyéte
Cserehát
7:28
Anna-köszöntő
Tekerős barátok
Dél-Alföld
7:31
Jaj, kedves édesanyám
Ibos Istvánné Zsámbok Piroska, gy.: Kertész Gyula
Nagybalog
Gömör
7:36
Be sok eső, be sok sár
Csík zenekar
Bonchida
Kis-Szamos melléke
7:41
Árok, árok de mély árok
Hajnal Mária, gy.: Nesztor Iván, Hegyessy Géza
Gyimesközéplok
Gyimes
7:43
Hajnali és szapora
Üsztürü
Kalotaszeg
7:50
Esik az eső, fúj a szél
Pintye Sándorné, gy.: Bencze Lászlóné Dr. Mező Judit
Körösszakál
Körösök vidéke
7:50
Calus
Csík zenekar
7:55
Magyar (négyes)
Maneszes Márton, Botezán János, Vintilla Endre
Magyarszovát
Belső-Mezőség
7:57
Dunán innen, Dunán túl
Farkas Annamária, Dunazug Együttes, Csutkababák énekegyüttes
Al-Duna mente
8:02
Mikor a juhász bort iszik
Kiss Sándor, gy.: Paulovics Géza, Sztanó Pál
Nagykörű-Csataszög
Jász-Nagykun-Szolnok vm.
8:04
Bukovinai román tánczene
Kavalkád együttes
Bukovina
8:06
Akasztós, szászka, szökős és négyes
Radák Béla, Bihodi János, Kerekes György, gy.: Kallós Zoltán
Visa
Belső-Mezőség
8:18
Kettős
Horváth Szilárd, Balogh Sándor
Forrófalva
Moldva
8:20
S a pünkösti rózsa
Demse Dávidné Antal Lucia, gy.: Lajtha László, Kodály Zoltán, Rajeczky Benjamin
Klézse
Moldva
8:23
Szerba
Mandache Aurél, Benke Róbert
Moldva
8:24
Csárdások és magyar verbunk
Farkas Jenő, Nagy Ernő, Oláh Lajos, Kóczé Jenő, gy.: Árendás Péter, Németh István, Vavrinecz András
Szatmár
8:30
18. századi törökös dallamok Szirmay Keczer Anna gyűjteményéből
Szlama László, Török Tilla, Kalász Máté
8:34
Anyám, édëssanyám, rejtsën el ingëmët
Jánó Veron, gy.: Kallós Zoltán
Gerlén
Moldva
8:36
Áldjon meg az Isten, anyám…
Boglya együttes
Nagysajó
Sajó mente
8:41
Hogyha nékem, hogyha nékem száz forintom vóna – A csikósok, a gulyások
Oláh Árpád "Nyiki-Nyaka", Horváth Zoltán, Oláh "Dili" Dezső, ifj. Oláh Árpád, gy.: Agócs Gergely
Bodrogköz
8:45
Hortobágyi dal
Dsupin Pál
Hortobágy
Hajdúság
8:47
Ó szerencsétlen nap, ó váratlan óra
Kovács Márton, gy.: Kiss Lajos
Mélykút
Bács-Bodrog vm.
8:48
Ballada
Hetényi Milán
Kalotaszeg
8:53
Tornyosodik a Mátra alja
Pál István, gy.: Juhász Zoltán
Tereske
Nógrád vm.
8:54
Nádasmenti csárdás és szapora
Téka együttes
Nádas mente
8:58
SzökősVastaghúros
Kodoba Ignác, Mácsinga Ignác, Mácsinga Adalbert, Moldován István, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
9:00
Karácsony Lázár keservese
Mokányos együttes
Gyimesbükk
Gyimes
9:01
Párnástánc
Mezei Ferenc, Mezei Dénes, Mezei György, Mezei János, gy.: Kallós Zoltán, Sztanó Pál
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
9:02
Dunántúli friss csárdások
Muzsikás együttes
Felsõireg
Sárköz
9:05
A bácskai Tisza mente dalai: Két ujja van; Tisza felől, Duna felől; Bimbó voltam; Amott legel két pár csikó
Gyetvai Simonné Mura Erzsébet, Nagy György Istvánné Szollár Viktória, Sőreg Pálné Mihályi Zsófia, Fehér István, gy.: Bodor Anikó, Németh István, Bodor Géza, Burány Béla
Bácskai Tisza mente
9:10
Szomorú az idő / Pántlikás kalapom
Fiastyúk
Bukovina
9:13
Azért, hogy a kötőm nincs kivasalva
Mező Józsefné Bozsik Margit, gy.: Keszi Jenő
Emőd
Borsod vm.
9:14
Szék
Üsztürü, Nyitrai Mariann
Szék
Észak-Mezőség
9:20
Túl a vizen egy malom
Róka Mihály, gy.: Balogh Sándor
Trunk
Moldva
9:22
Parobsky a Do šaflika
Samo Smetana, Peter Parniĉan, Peter Mikulec, Andrej Jarolin, Milan Hronĉek, Pavol Vician, Zlatica Illéšová
Detrefalva
Szepes vm.
9:23
Pe picior II (ardeleană)
Ion Manole Muntean, Gheorghe Lingurar, Iacob Muscan, Traian Muntean
Kovászi
Körösök vidéke
9:25
Öreg csárdás
Cifra együttes
Mezőkölpény
Marosszéki Mezőség
9:27
Nem vétettem semmit
Péter Sándor, gy.: Sárosi Bálint
Csíkrákos
Felcsík
9:29
Erre gyerünk, ez az út
Galgamácsai asszonyok és férfiak
Galgamácsa
Galgavidék
9:30
Hej, dve hole, dve hole
Ján Slovák, Viliam Slovák, gy.: Agócs Gergely, Varga Norbert
Málnapatak
Polyánhegyalja
9:33
Šošovička, hrášok /Podpoľanie/
Muzička
Polyánhegyalja
9:37
Emlékezzél meg te gyarló ember a te Istenedről
Lőrinc Mihályné Vitus Ágnes özv., gy.: Lajtha László
Szentegyházasfalu
Udvarhelyszék
9:38
Kerekes
Kerekes együttes, Tímár Viktor, Tímár János
9:42
Katonanóta
Kulcsár Ferenc, Bojin Florean, Kardos Gheorghe, gy.: Pávai István
Magyarbece
Enyed vidéke
9:44
Csárdás és szapora
Szeredás együttes
Méra
Kalotaszeg
9:50
Fehér fuszujka virág
Marosi József, gy.: Lajtha László
Bözöd
Udvarhelyszék
9:51
Gyedoj
Mokányos együttes
Pusztina
Moldva
9:53
din uşa cortului
Lukács Lajos "Gamizsi", Kozák József, Lukács Ödön "Gamizsi", gy.: Kelemen László
Velc
Vízmellék
9:54
Vargyasi polgári kötött páros táncok
Fazakas Levente, Ábri Béla, Cserkész Béla, Fazekas Albert, Kerezsi Csongor
Vargyas
Erdővidék
10:01
Mikor Csíkból kiindultam
Miklós Györgyné Szályka Rózsa, gy.: Kallós Zoltán
Klézse
Moldva
10:03
Ördöngösfüzesi katonakísérő és ritka fogásolás
Rozsdamaró zenekar, Hegedűs Máté, Ivánovics Tünde
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
10:07
Ritka verbunk
Pusztai Sándor, Pusztai Endre, Bonc István, Ádám József, Lakatos Károly, Czankó Károly, gy.: Kallós Zoltán, Martin György, Sztanó Pál
Bonchida
Kis-Szamos melléke
10:09
Palócföldi dalok
Bodza Klára, Tátika énekegyüttes
Palócföld
10:13
Lányom, édes lányom
Földesi Ferencné Elgyütt Ilona, gy.: Kiss Lajos
Zsére
Zoborvidék
10:17
Magyarózdi pontozó
Panek Kati, Barozda együttes, Székely Levente
Magyarózd
Kutasföld
10:19
Édesanyám nincsen...
Farkas Rudolf bandája, gy.: Agócs Gergely, Halmos Béla
Kürt
Vág-Garam köze
10:19
Betlehem, betlehem... - Mostan kinyílt egy szép rózsavirág...
Matokabinde
10:24
Hol jártál, báránykám
Gyöke Illésné Kántor Mária, gy.: Kiss Lajos, Szabó Zoltán
Szentlászló
Szlavónia
10:25
Magányos tárogató
Tarsoly
Alsókálosa
Gömör
10:31
Chiftilăreasa
Constantin Negel, gy.: Speranţa Rădulescu, Cristian Tarnoveţchi, Florin Iordan
Észak-Moldva
10:34
Fogadd Tőlünk Örök Atyánk
Bürkös zenekar
Kalotaszeg
10:41
Sikotai gujajárás
Sumoni Péter, gy.: Olsvai Imre
Csányoszró
Dél-Dunántúl
10:43
Györgyi Ilonával
Zurgó együttes
Lészped
Moldva
10:45
„Zale sokol, biely vták” (Szlovák hallgató és szlovák csárdás)
Fekecs János "Bínyai", Patkó Béla "Bumbaj", Sárközi József "Tuti", Fekecs Viliam "Doktor", Balogh Árpád "Iró", Rikkony Gyula, gy.: Agócs Gergely
Alsó-Garam mente
10:49
Sebes cigányos
Gázsa zenekar, Pál István "Szalonna", Mocsel Ágnes, Mocsel Lajos, Mocsel Antal, Mocsel Piroska, Dima Jenő, Demeter Erika, Jánó Tibor, Orza Calin
Őrkő
Sepsiszék
10:57
Ahány kocsmát tanálok
Balázs István, Balogh Pál, Kardelás Sándor, Lakatos Ferenc, Váradi Mihály, gy.: Víg Rudolf
Kótaj
Szabolcs vm.
10:58
Lassú és friss csárdás
Galiba zenekar
Mezőföld
11:03
Csimpolyászka
Csernyik György, gy.: Lázár Zsófia, Móser Ádám, Németh László
Magyarfalu
Moldva
11:04
Cuháré
Szeredás együttes, Kulcsár Annamária
Hajdúság
11:15
Csárdás és szökő
Szászcsávási Zenekar
Csávás
Felső-Vízmellék
11:18
Far Di Mekhutonim/Horowitz­s Dobranoc
Budowitz
11:22
Cigándi lakodalmas kísérő
Sályi Balogh Ernő, Mundér Gusztáv, Balogh Aladár, Poholtka Andor, gy.: Árendás Péter, Vavrinecz András
Cigánd
Bodrogköz
11:26
Verbunk
Rozsdamaró zenekar
Méra
Kalotaszeg
11:28
János bácsi
Aradványpusztai Asszonykórus, gy.: Szabó Viola, Dévai János, Rőmer Ottó, Herczeg Mária, Dologh Sarolta, Joób Árpád
Aradványpuszta
Nyírség
11:34
Gergelytánc
Lehőcz Alexandra
Moldva
11:37
ungureşte rar; ritka magyar
Hârleţ Ioan „Nucu”, Becski Ion, Becski Radu, gy.: Pávai István
Észak-Mezőség
11:38
Hagytunk volna békét a szerelemnek - Miért csaltad ki az álmot a szívemből
Téka együttes
Magyarszovát
Belső-Mezőség
11:42
Lakodalmi hajnali
Varga Ferenc "Csipás", Zágor Aladár, Bunyi József, Lőrinc Albert, Ötvös József, gy.: Csenki Imre, Martin György, Sztanó Pál
Bánffyhunyad
Kalotaszeg
11:45
Marossárpataki cigánycsárdás
Jártató zenekar
Marossárpatak
Felső-Maros mente
11:48
lakodalmi maszkurások nótája
Lákó "Kicsi" Aladár, Sztojka György, Lákoj Gyula "Gyenge", Titi Sándor "Laló", gy.: Kelemen László
Kolozs
Erdőalja
11:49
Az ördög útja
Legedi László István, Bolya Mátyás, Benke Grátzy
Klézse
Moldva
11:51
Ess, eső, ess
Molnár Káli Tivadarné Tóth Margit, gy.: Borsai Ilona
11:51
Pusztinai erdőn vaj egy fiatal fa
Nyisztor Ilona
Pusztina
Moldva
11:53
Verbunkos
Kristóf Vencel bandája, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Kőrispatak
Udvarhelyszék
11:56
Ţiganeşte şi hărtag
Pál István "Szalonna", Nagy Andrea, Molnár Péter
Budatelke
Kelet-Mezőség
12:02
Jere ki szívem
Benke Jánosné Benedek Rózsi, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Gyoszény
Moldva
12:02
Sűrű magyar
Méta együttes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
12:08
Erdő szélén sátoroznak
Adu Barnáné Molnár Mária, Ganyi Eszter, Kótai Béla, Kótai Jenő, Kótai Lajos, Lakatos János "Ruszin", Puda Józsefné Molnár Judit, Horváth Krisztián, gy.: Pólya Zoltán
Csenyéte
Cserehát
12:09
Üvegcsárdás
Galiba zenekar
Mezőföld
12:13
Menyasszonytánc
Sztojka György, Sztojka György, Mácsingó József, Sándri József, gy.: Sárosi Bálint
Kolozs
Mezőség
12:14
Két víz közt
Papp László
Kiskunmajsa
Kiskunság
12:18
Ötvös Josif pakulárnótája
Ötvös Josif, Kovács Péter, Filaton József „Pupu”, gy.: Kelemen László, Pávai István
Récekeresztúr
Kis-Szamos melléke
12:22
Bagi verbunk és bukós
Fix-Stimm zenekar
Bag
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
12:25
Mikor Csíkból kiindultam
Miklós Györgyné Szályka Rózsa, gy.: Kallós Zoltán
Klézse
Moldva
12:27
Ritka magyar
Téka együttes
Mezőkeszü
Belső-Mezőség
12:29
Sebes forduló
Lunka József, Csurkulya József, ifj. Koszorús Kálmán, Gondos Tibor, gy.: ifj. Koszorús Kálmán, Sinkó András
Felső-Maros mente
12:36
Rukkolóbálban
Kálmán Péter "Cucás", Mészáros János, Molnár László, Molnár Miklós, Musa József, Csurgó Dezső
Szatmár
12:42
Édesanyám is volt nékem
Barnucz Mihályné Keczán Irén, gy.: Papp János
Bököny
Nyírség
12:43
Búsulok
Egyszólam együttes
Gyimes
12:46
„Szombat este nem jó citerázni” – „Harangoznak a faluba” – „Erdő szélén sátoroznak...” – „Kútágas, gémestől”
Balogh Zoltán „Savanya”, Csonka Elemér „Tótgyerek”, Botos József „Kasus”, Horváth Dezső „Szencser”, Balogh Antal „Békás”, Cibula Károly „Karinko”, gy.: Agócs Gergely
Medvesalja
12:50
Elmenék a zöld erdőbe
Barozda együttes
Gyergyó
12:52
Haja, gyöngye, haja
Jernovits Ignácné Kalocsa Anna, gy.: Kertész Gyula, Kiss Lajos
Mánfa
Dél-Dunántúl
12:53
Kint a pusztán
Pál István, Juhász Zoltán, Dsupin Pál,
Palócföld
12:58
Medvés (tánc) kettősfurulyán
Hermán György, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Sztanó Pál
Gyimesközéplok
Gyimes
12:59
Gergelének
Berka együttes, Mészáros Tamás
Klézse
Moldva
13:04
A bogácsi kislányoknak nincs párja
Csoport, gy.: Víg Rudolf, Sárosi Bálint
Bogács
Borsod vm.
13:06
Este a Gyimesbe­ jártam...
Kovács Nóri
Gyimes
13:08
Szerelem, szerelem (keserves)
Maneszes Márton, Botezán János, Vintila Endre, gy.: Pávai István, Kallós Zoltán
Magyarszovát
Belső-Mezőség
13:13
Tekei csárdás és korcsos
Székely Levente, Mester László, Nagymarosy András, Hetényi Milán
Teke
Sajó mente
13:19
Cserreg berreg a legyecske férjhez akar menni
Simon Ferenc Józsefné, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Lészped
Moldva
13:20
Lassú és friss csárdás, cinege
Szedtevette zenekar
Bogyiszló
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
13:25
Cigány csárdás és szökő
Szászcsávási Zenekar, gy.: Bartha Z. Ágoston, Pénzes Géza, Szánthó Zoltán
Csávás
Felső-Vízmellék
13:33
Feketelaki dalok
Kontyvirág énekegyüttes
Feketelak
Észak-Mezőség
13:38
Oláhos
Lakatos Pál, Lakatos István, Konkoly Zsigmond, Kóczé Dezső, gy.: Halmos Béla, Karácsony Zoltán, Németh István, Sztanó Pál
Jánk
Szatmár
13:39
Haranglábi népdalok
Bárdosi Ildikó, Juhász Zoltán, Németh Ferenc
Harangláb
Felső-Vízmellék
13:44
Ruszászka
Gábor Antal
Lujzikalagor
Moldva
13:46
Moldvai népdalok
Deák Fruzsina
Moldva
13:48
Mikor bujdosni indultam
Kovács Júlia, gy.: Kiss Lajos
Hertelendyfalva
Dél-Bánát
13:50
Mind azt mondja a retek
Zengő együttes, Molnár Éva
Moldva
13:53
A múlt nyáron
gy.: Pesovár Ferenc
Perkáta
Mezőföld
13:54
Jaj de beteg vagyok
Antal Tibor, Tímár Viktor, Ambrus István
Gyimes
13:55
Në aludj ël, két szëmëmnëk világa
Fülöp Máténé Gál Ilona, gy.: Manga János
Menyhe
Zoborvidék
13:56
Bihari román muzsika
Békés Banda
Körösök vidéke
14:00
Kútágason áll a szarka
Farkas Rudolf bandája, gy.: Agócs Gergely
Kürt
Vág-Garam köze
14:01
Széki népdalok
Káplár Gréta
Szék
Észak-Mezőség
14:04
Bereg Náni kiment az erdőbe
Molnár Antal, gy.: Kiss Lajos, Sztanó Pál
Andrásfalva (Kakasd)
Bukovina
14:06
Nem zörög a fa levele
Ivánovics Tünde
Körösfő
Kalotaszeg
14:07
Mikor kezdtem kofferomba pakolni, Fütyül a masina
Csúszó József bandája, gy.: Bodor Anikó
14:09
Bonchidai ritka és sűrű magyar
Berkó együttes, Balogh Kálmán
Bonchida
Kis-Szamos melléke
14:16
Tavaszi szél utat száraszt
Fodor Jánosné Horváth Zsófi, gy.: Kallós Zoltán, Pesovár Ferenc
Visa
Belső-Mezőség
14:17
Gyors csárdás
Méta együttes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
14:25
Amott legel, amott legel
Bársony Mihály, gy.: Bársony Mihály
Tiszaalpár
Dél-Alföld
14:26
Széki pár: lassú, csárdás és magyar
Üsztürü, Demeter Erika
Szék
Észak-Mezőség
14:35
Udvaromba van ëgy kerek almafa
asszonyok, gy.: Olsvai Imre
Nagydorog
Sárköz
14:37
Széna van az ólba­
Dobroda zenekar, Bacskai Balázs
Szilágyság
14:42
Népdal énekelve, levélsípon, furulyán
Bagoly József, gy.: Sárosi Bálint
Sáránd
Körösök vidéke
14:45
Héjsza
Zerkula János, Szigony zenekar
Gyimesközéplok
Gyimes
14:51
Én kimenék küs kertembe virágom nézni
Demse Dávidné Antal Lucia, gy.: Lajtha László, Rajeczky Benjamin
Klézse
Moldva
14:53
Szatmári dallamok
Bencze Mátyás, Zagyva Banda
Szatmár
14:57
Dudazene
Lapáti Antal, gy.: Manga János
Rimóc
Cserhát
14:58
Szőke vize zavaros a Tiszának
Ivánovics Tünde
Magyarszovát
Belső-Mezőség
15:02
Erdő, erdő, mit vétettem
Jakab Istvánné Fazakas Anna, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Lészped
Moldva
15:04
Három hordó borom van…. Eger környéki boros nóták
Gajdos együttes, Csávás Attila
Eger
Heves vm.
15:09
Cseres erdő csárda előtt
Csillag Gergely György, gy.: Bodó-Bán János, Szalay Zoltán
Gyimesközéplok
Gyimes
15:11
Do krutu /Horný Liptov/
Muzička
Liptó
15:13
Katonakísérő
Székely József, gy.: Fábián Éva, Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Bartha Z. Ágoston
Szék
Észak-Mezőség
15:14
A bazsarózsának ; Kék ibolyát ültettem a cserépbe ; Ágas-bogas a diófa teteje
Kallós Zoltán
Visa
Belső-Mezőség
15:23
Csárdás és gyors csárdás
Katona Rudolf „Daska”, Malik János „Bujakó”, Anyalai Ferenc „Pepi”, gy.: Nagy Iván, Vavrinecz András
Csallóköz
15:25
Cigány keserves, csárdás és csingerálás Szászcsávásról
Üsztürü
Csávás
Felső-Vízmellék
15:33
Fejik a menyecske kecskét...
Fedor Sándor "Dimó", Gorondi Kálmán, gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
15:34
Vörösvárra befutott a gyorsvonat…
Boglya együttes
Őrisziget
Észak-Dunántúl
15:40
Mal som žienku
Martin Kubinec
Rimakokova
Gömör
15:42
Huszárverbunk és Sarkantyús
Békés Banda
Balassagyarmat
Ipoly mente
15:47
Elvitte az árvíz a pallót...
Szarka Mária, gy.: Stuber György
Külsőrekecsin
Moldva
15:47
Kalotaszegi népzene
Panek Kati, Bodzafa együttes, Székely Levente, Toró Lajos
Kalotaszeg
15:57
Üvegtánc
Paraszt Badi József bandája, gy.: Pesovár Ferenc
Perkáta
Mezőföld
15:58
Seprik az erdei utat
Bárdosi Ildikó
Harangláb
Felső-Vízmellék
16:00
Lassú csárdás
Kóczé Miklós, Algács Zoltán, gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
16:01
Pekný si, šuhajko
Pupov néptáncegyüttes zenekara és énekesei
Terhely
Várnai völgy
16:05
Kecskés dudán
Mesterke Gergely, gy.: Stuber György
Külsőrekecsin
Moldva
16:06
Idegen földre ne siess
Kallós Zoltán
Gyimes
16:09
Kisasszony felment a fára
Péter Sándor, gy.: Sárosi Bálint
Csíkrákos
Felcsík
16:10
Piros kancsó, piros bor (Szatmár)
Törköly zenekar, Molnár Miklós, Varró Márk, Pásku Veronika
Szatmár
16:19
Friss csárdás
Balogh Kálmán, Bogár József, Murzsa Dezső, Kabza Oszkár, Kabza János, Kabza Juszti, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Nagypalád
Szatmár
16:19
Farkas István ugrósai
Egyszólam együttes
Somogy
16:23
Jaj, de hosszú az éjszaka
Szentes Demeterné Dénes Rózsi, gy.: Kallós Zoltán
Rácsila
Moldva
16:25
Nádasmenti keserves
Újstílus, Berecz András
Nádas mente
16:31
Öreges lassú és sűrű
Mezei Ferenc, Mezei Dénes, Mezei György, Mezei János, gy.: Kallós Zoltán
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
16:39
Jó bort iszok
Juhász zenekar
Nyírség
16:44
Jaj, de búsan harangoznak
Bárdi Klára, gy.: Falvay Károly, Karsai Zsigmond
Lőrincréve
Enyed vidéke
16:47
Gyimesi kerekes
Juhász Zoltán és tanítványai
Gyimes
16:50
Ángyom sütött rétest
Kelemen László
Naszvad
Vág-Garam köze
16:52
Bánáti táncok
Rece-fice
Bánát
16:56
Nincsen fonal a rudamon
Veres Istvánné Balázs Mária, gy.: Domokos Pál Péter
Kászonimpér
Kászon
16:57
Gyimesi keserves
Guessous Majda Mária
Gyimes
17:02
Karácsonyi köszöntő
Farkas János „Manus”, Malik János „Bujakó”, Anyalai Ferenc „Pepi”, gy.: Nagy Iván, Vavrinecz András
Csallóköz
17:02
Szeress, szeress, csak nézd meg kit
Hubán Ágnes
Udvarhelyszék
17:03
Nem messzi van ide babám tanyája
Kádár Ferenc, gy.: Sárosi Bálint
Dévaványa
Nagy-Sárrét
17:04
Hitlerista pár
Heveder
Gyerővásárhely
Kolozs vm.
17:11
Tavaszi havajgatás
Hodorog András
Klézse
Moldva
17:12
Szőlőőrző dalok
Kalamajka együttes, Papp Anikó, Papp Zsuzsanna
Sárköz
17:17
Édesanyám sok szép szava
Ispán Veron, gy.: Nesztor Iván, Hegyessy Géza
Bálványosváralja
Észak-Mezőség
17:22
Márton víg Gergele
Zurgó együttes
Moldva
17:26
„Ej, vysoko zornička” (Szlovák hallgató)
Fekecs János "Bínyai", Patkó Béla "Bumbaj", Sárközi József "Tuti", Fekecs Viliam "Doktor", Balogh Árpád "Iró", Rikkony Gyula, gy.: Agócs Gergely
Alsó-Garam mente
17:28
Korcsos és friss
Soós Csaba, Barcza Zsolt, Bobár Zoltán, Bartók József
Vajdaszentivány
Felső-Maros mente
17:31
Kisétálék kőkertembe virágom látni
Szabó Ferencné Páncér Rózsa, gy.: Domokos Pál Péter
Trunk
Moldva
17:32
Kun verbunk
Kalamajka együttes
17:36
Szállj madár, szállj
Farkas Rudolf bandája, gy.: Agócs Gergely, Halmos Béla
Kürt
Vág-Garam köze
17:38
Rimóci furulyazene
Dsupin Pál
Rimóc
Cserhát
17:40
Úr Krisztus feltámada
Nyisztor András Ferenc, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Lábnik
Moldva
17:41
Szép Ilona balladája
Kristály Ágnes
Lészped
Moldva
17:44
Dudanóta - énekelve, furulyán, nádsípon, tárogatón, citerán és hegedűn
Kádár Ferenc, gy.: Sárosi Bálint
Dévaványa
Nagykunság
17:49
Őrkői cigánycsárdások
Hegedős zenekar
Őrkő
Sepsiszék
17:54
Ëgyszër ëgy madárka
Tankó Béláné Tankó Veronka, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán
Gyimesfelsőlok-Libaváros
Gyimes
17:55
Lassú cigánytánc (akasztós); Szászka; Ritka csárdás; Összerázás; Sűrű csárdás
Bodzafa együttes
Magyarszovát
Belső-Mezőség
18:08
Ritka csárdás
Pusztai Sándor, Pusztai Endre, Kalló János, Berki Ferenc, gy.: Kallós Zoltán, Pesovár Ferenc
Bonchida
Kis-Szamos melléke
18:11
A pünkösdi rózsa
Acsai Krisztina
Moldva
18:13
Ugrós
Takács József, gy.: Várnai Ferenc
Szentlőrinc
Dél-Dunántúl
18:14
Csávási
Dobroda zenekar
Csávás
Felső-Vízmellék
18:20
De bota (Férfitánc)
Moga Toader, Boanţă Simion, Gîrbuleţ Ion, gy.: Kelemen László, Pávai István
Damuk
Békás vidéke
18:22
Dudaverseny (Tereske, Kishartyán, Nógrádmegyer, Naszvad) / Betlehemnek pusztájában...
Pál István, Dsupin Pál, Istvánfi Balázs, Juhász Zoltán, Fábián Éva, Horváti Kata, Juhász Katalin, Kristály Ágnes, Agócs Gergely
Nógrád vm.
18:39
Én vagyok a vármegye zsandára
Tóth Istvánné, gy.: Alföldi Boruss István
Nagyhalász
Nyírség
18:40
Stica
Kalagor
Moldva
18:43
Horea oilor (a pásztor elvesztette a juhait)
Lucaciu Adalbert "Pilu" bandája, gy.: Kelemen László, Pávai István
Görgényoroszfalu
Felső-Maros mente
18:46
Parola
Öves együttes
Külsőrekecsin
Moldva
18:49
Vasi népdal
Csejtei István, Kun Antal, ifj Kun Antal, Horváth József, gy.: Erdélyi Zsuzsanna, Tóth Margit
Szombathely
Észak-Dunántúl
18:51
Magyarszováti négyes, lassú, szásztánc és összerázás
Tükrös zenekar
Magyarszovát
Belső-Mezőség
19:00
Zavaros a Tisza
Szóráth János, gy.: Szerényi Béla
Tiszaújfalu
Kiskunság
19:02
Tiszapolgári csárdás és friss
Téglás zenekar
Tiszapolgár
19:06
Csillagos ég merre van az én hazám?
Eke Péterné Simon Mari, gy.: Fehér Anikó
Buza
Észak-Mezőség
19:07
Prológus
Herczku Ágnes, Balogh Kálmán
Szentegyházasfalu
Udvarhelyszék
19:10
Édesanyám sokat intett a jóra
Szántó András, gy.: Dancs Lajos, Avasi Béla
Nagyecsed
Szatmár
19:10
Druotove nuoty
Parapács
Kishont
19:16
Jézus, megváltó Istenünk…
Gyergyócsomafalva
Gyergyó
19:19
Magyaroska
Legedi László István
Moldva
19:21
A matolcsi csárda zsindelyes
Illyés István, gy.: Szikora András
Tunyogmatolcs
Szatmár
19:22
Zalai katonadalok
Miklosik István
Zala
19:27
Mëgházasodtam, te Pista
Tankó Istvánné Ambrus Jozefa, gy.: Vikár László
Gyimesközéplok
Gyimes
19:27
Látod rózsám, látod
Polgár Lilla
Szék
Észak-Mezőség
19:29
Katonának vagyok híva
Molnár Sándor József, Tar Gyula, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Csetfalva
19:30
Szeretteinkért, akik itthagytak minket...
Balogh Melinda, Hegedűs Zoltán, Bobár Zoltán, Varjassy László
Kalotaszeg
19:36
Megismerni a kanászt ékes járásáról
Szilágyi József, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Vargyas Lajos
Szentkatalin
Dél-Dunántúl
19:37
Karácsonyi kántáló énekek
Kallós Zoltán, Enyedi Ágnes, Füleki Renáta, Füleki Kinga, Szabó Renáta
Mezőség
19:42
Rusască
Cristinel Cantea, Mihai Trifan, Dumitru Cantea, Liviu Panţiru, gy.: Speranţa Rădulescu, Valeriu Rădulescu
Zece Prăjini
19:44
Vagyon egy csillag az égen…
Bárdosi Ildikó, Havasréti Pál
Vízmellék
19:47
Oláhul Marinka (I. rész)
Benedek Péterné Kósa Magdó, gy.: Domokos Pál Péter
Trunk
Moldva
19:50
Sűrű, ritka tempó és magyar
Téglás zenekar
Szék
Észak-Mezőség
19:54
Lassú csárdás
Varga Moni bandája, gy.: Pávai István
Nagysármás
Kelet-Mezőség
19:56
Kék szivárvány
Takács Éva
Gyimes
19:57
Este van, este van, hatot üt az óra
Maneszes Árpádné Pap Anna, gy.: Kallós Zoltán
Magyarszovát
Belső-Mezőség
20:05
Szép asszonyok éneke
Zurgó együttes, Petrás Mária
Moldva
20:12
Kolomejka
Mádi Iván Jurijevics, Kalinics Iván, Klovanics Iván, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Veléte
Ugocsa vm.
20:13
Egy kicsi madárka...
Kovács Nóri
Kászonimpér
Kászon
20:16
Azért reám ne haragudj
Balla Sándor, gy.: Szabadi Mihály
Jobbágytelke
Marosszék
20:17
Far Der Kale/Bughicis Freylakhs
Budowitz
20:19
Amott van egy nagy ház
Molnár Géza "Sandrík", Molnár Jenő "Szútori", Botos Béla "Bumbi", Molnár András, Kalocsai Tibor "Görcsös", ifj. Botos Béla "Kisbumbi", gy.: Agócs Gergely
Gömör
20:24
Keserves és csárdás - Zerkula János emlékére
Heveder
Gyimesközéplok
Gyimes
20:29
Debrecennek van egy vize
Kádár Ferenc, gy.: Bereczki Imre
Dévaványa
Nagy-Sárrét
20:30
Mikor Gergely legény volt
Mandache Aurél
Moldva
20:31
Kint a pusztán, a pusztán
ismeretlen, gy.: Manga János
Csongrád
Alsó-Tisza-vidék
20:32
Lovat visznek itatóra (betyárballada)
Bárdosi Ildikó
Magyarlapád
Enyed vidéke
20:38
Kaszálómba van egy nyírfa
Fazekas Péterné Deák Vilhem Ilona, gy.: Kallós Zoltán
Lészped
Moldva
20:41
Uccu dárom danárom, Megfogtam egy szúnyogot
Agócs Gergely
Somogy
20:43
Bărbătescul
citerás csoport, énekesek, táncosok, Nicolae Griguţă, gy.: Speranţa Rădulescu, Jacques Bouët, Bernard Lortat-Jacob, Adriana Dan
Hotinka
Máramaros
20:48
Szentegyházasfalui cigánycsúfolók
Bíró Gergely
Szentegyházasfalu
Udvarhelyszék
20:50
Robijatár avílem
Jakab Lajos "Pujo", gy.: Bari Károly
Kalocsa
Kalocsai Sárköz
20:53
Virágtánc - Floricsika
Mandache Aurél, Kárpátia
Moldva
20:55
Cigánytánc és sűrű csárdás
Rîpa Alexandru „Miku”, Mihaiu Emil, Muresán János, Moldovan Ştefan, Eke Péterné Simon Mária, gy.: Kelemen László, Pávai István, Szalóki Ágnes
Buza
Észak-Mezőség
21:04
Lapádi régi táncrend: A)Ifjú Sipos Márton lassú csárdása B) Szabó Bence lassú csárdása C) Szapora
Piros Pántlikás hagyományőrző zenekar
Magyarlapád
Enyed vidéke
21:08
Jó estét, jó estét (Sóki)
Földesi Ferencné Elgyütt Ilona
Zsére
Zoborvidék
21:11
Madár, madár...
Hegedűs Zoltán, Hegedűs Máté, Molnár Pál, Barcza Zsolt, Szabó János, Varjassy László, Keller Dániel
Kiskunság
21:16
Zúg az erdő, zúg a mező
Farkas Elemér "Imi", Seres Kálmán "Fütykő", Cibula Károly "Osgyáni", Brindzák István "Túró", Cibula Géza "Hagyma", gy.: Agócs Gergely
Gömör
21:20
Tadeto, tadeto
Jozef Kostúr st.
21:21
Hallottad-e hírét?
Lisoczky József
Nyírbogdány
Nyírség
21:22
Nyári folyóvíz
id. Novák Pál
Palócföld
21:23
Čardaš a szlovákoknak
Potta Géza "Gatyo", Jano Ferenc, Ádám Béla "Csinga", Badó Elemér, gy.: Árendás Péter, Hégli Dusán, Varsányi Ildikó
Abaújszina
Cserehát
21:27
Fosztóbál Újfalun
Bokros zenekar
21:31
Szól a kakas szórul szóra
Kajus László, gy.: Pesovár Ferenc
Tyukod
Szatmár
21:33
Az ürögi halastóba...
Illangó
Felsőireg
Sárköz
21:37
Cigánytánc
Konkoly Aladár, Konkoly Ferenc, Farkas József, Suki Lajos, Móri József, gy.: Németh István
Heves
Jász-Nagykun-Szolnok vm.
21:43
Nógrádi dudazene / Pál István nótái
Pál István, Dsupin Pál, Istvánfi Balázs, Juhász Zoltán
Tereske
Nógrád vm.
21:53
Mária, Mária
Antal Andrásné Demeter Julianna, Gyenge Istvánné Antal Amália, gy.: Dobszay László, Sárosi Bálint
Karcfalva
Felcsík
21:54
Újévi köszöntő
Óbudai Népzenei Iskola növendékei
21:56
purtata
Barani Vasile, Negrea Victor, Negrea Sorin, Ştefan Florin, gy.: Kelemen László
Lápos vidéke
21:56
Kolo na karabici (Nádsíp-kóló)
Antun Vizin, Franjo Dervar, Szabó Zoltán
21:58
Édesanyám mért szültél a világra
Bertók Mihály Huriák, gy.: Dincsér Oszkár
Kishartyán
Karancs alja
21:59
Magyarországi román népzene
Dűvő zenekar
22:06
Zirig-zereg a vasajtó…
Zerkula János, gy.: Kerényi Róbert, Vizeli Balázs
Gyimesközéplok
Gyimes
22:07
Jaj, de huncut a német
Jánosi Együttes
22:11
Szëgén legén vótam
Benke Jánosné Benedek Rózsa, gy.: Domokos Pál Péter
Gyoszény
Moldva
22:14
Lassú és friss csárdás
Galiba zenekar
Mezőföld
22:18
Sej nincsen pénzem; Utca, utca, bánatutca; Cigánycsárdás
Horváth Elek, Toni Árpád, Ponci Gyula, Demeter György, gy.: Varga János
Vajdaszentivány
Felső-Maros mente
22:24
Szép a retek egyhónapos korában
Nyisztor Ilona
Pusztina
Moldva
22:26
Fejér László lovat lopott
Pápa Józsefné Kocsis Katalin, gy.: Seemayer Vilmos
Báta
Sárköz
22:27
Keserves
Vizeli Balázs
Gyimes
22:28
Muşama peremfurulyán
Nicolai Mircea, gy.: Stuber György
Zabola
Háromszék vm.
22:30
Felsőlokra sej-haj
Antal Tibor, Tímár Viktor, Ambrus István
Gyimes
22:31
Szentül énekelték egy halott énekben
Gáspár Antal, gy.: Domokos Pál Péter
Istensegíts
Bukovina
22:32
Várni, várni, de sokat kell várni
László Miklós, Fikó András, Fikó Irén
Gyimes
22:34
öreges cifra; româneşte bătrâneşte
Gábor Alexandru "Albu", Gábor János "Albu", Kovács Péter, Filaton József "Pupu", gy.: Pávai István
Fejérd
Borsa völgye
22:35
Kerek az én szűröm alja
Téka együttes
22:41
Nem használ az utifű az ökörnek
asszonyok, gy.: Sárosi Bálint
Nyíradony-Aradványpuszta
Nyírség
22:42
Bodrogközi tánczene
Suttyomba zenekar
Bodrogköz
22:48
„A ja som z Hrochoti” (do vysoka)
Matej Kováč „Koričáň”, Marcel Kováč „Koričáň”, Peter Kováč „Koričáň”, Jozef Berky „Litto”, gy.: Agócs Gergely
Horhát
Polyánhegyalja
22:49
Öreges kezes (Édes Gergelyem)
Mokányos együttes
Csík
Moldva
22:51
Ihatnám én, de nincs mit
Balla Ferencné Szász Etelka, gy.: Kallós Zoltán, Olsvai Imre, Sztanó Pál
Feketelak
Észak-Mezőség
22:52
Szól a kakas hajnaljára...
Berka együttes
Moldva
22:57
Momačko kolo
22:59
Bihari román táncdallamok
Békés Banda
Körösök vidéke
23:03
Kék szalagos a kötényem kötője 
Berecki Józsefné Nyitrai Klára, gy.: Demény Piroska
Aranyosegerbegy
Aranyosszék
23:04
Felsőloki bíró háza
László Miklós, Fikó András, Fikó Irén
Gyimes
23:06
Alunyelu
Zsitár Márton
Moldva
23:07
Očovské cifry
Ján Šimiak
Polyánhegyalja
23:10
Beteg az én kisangyalom, mert fekszik
Varga Sándorné Nagy Róza, gy.: Bencze Lászlóné Dr. Mező Judit
Esztár
Körösök vidéke
23:11
Vine Jancu din Ardeal
Kalamajka együttes
23:14
Învârtită
Dumitru Hîrb, Ioan Pop, Ioan Petreuş, gy.: Speranţa Rădulescu
Máramaros
23:16
Di Khupe/Fun Der Khupe
Budowitz
23:18
Érik a szőlő
Lőcsei György, gy.: Paulovics Géza
Gádoros
Körösök vidéke
23:19
Erdőszombattelki tánczene
Csaba Band
Erdőszombattelke
Észak-Mezőség
23:22
Kisangyalom ha katona nem volnék
Magda Imre, gy.: Sárosi Bálint
Röszke
Alsó-Tisza-vidék
23:23
Madocsai friss csárdás
Hegedűs Máté, Hegedűs Zoltán, Bobár Zoltán, Barcza Zsolt, Varjassy László
Madocsa
Sárköz
23:25
Haj révész révész magyar ifjú révész!
Potuska Jánosné Fülöp Ilona, gy.: Manga János
Menyhe
Zoborvidék
23:26
Kolovođa
Vujicsics, Sebestyén Márta, Radó Júlia, Vizin Antus
23:30
Bulgárjászka
Istók Pál
Klézse
Moldva
23:31
A zenészeké
Dűvő zenekar
23:35
Angoli Borbála
Kulcsár Miklósné Kiss Erzsébet, Juhász Józsefné Budai Ilona, gy.: Tímár Sándor
Tardona
Borsod vm.
23:39
Öreges csárdás
Szántó Ferenc, Téka együttes
Magyarbece
Enyed vidéke
23:43
Öves (tánc) furulyán
Tálász András, gy.: Martin György, Sárosi Bálint
Vaskút
Bácska
23:44
Preko Drave grmljavica… (A Dráván túlról égzengés hallik…)
Antun Vizin, Franjo Dervar, Szabó Zoltán
23:49
Nekem is volt édesanyám, de már nincs
Gyömbér István, gy.: Sárosi Bálint
23:50
A) Édesanyám jöjjön mondjak valamit B) Húzd fel rózsám a csizmádat
Piros Pántlikás hagyományőrző zenekar, Szilágyi Hajnalka
Magyarlapád
Enyed vidéke
23:53
Az istennek szent angyala, karácsonyi ének
Illyés Sándor, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Farkasfalva
Szepes vm.
23:56
Ó, ke madár ül az ágon
Kolompár János, Kolompár Rozália, gy.: Bari Károly
Öcsöd
Körösök vidéke
teljes mai műsor »
A címre kattintva részletesebb adatokat is megtudhatsz a felvételről. Az ikon azt jelzi, hogy dalszöveget is találsz a felvétel adatlapján.