Folkrádió

2018. január 13-i rádióműsor

Cím, előadó, gyűjtő Település, táj
0:00
Bál után
Kóta Judit, Borbély Mihály, Lányi György, Havasréti Pál
Szentes
Dél-Alföld
0:03
I mama i tata
Versendi Kovács József, Tiszai György, ifj. Kovács József, Mihálovics László, Kovács István, gy.: Avar Panni
Baranya
0:04
Bánáti táncok
Rece-fice
Bánát
0:09
Jaj, de hideg ez a szél
Szalai János "Lőci", gy.: Kiss Lajos, Sztanó Pál
Beleg
Dél-Dunántúl
0:09
Mikor mentem hazafelé
Rozsdamaró zenekar
Kalotaszeg
0:16
Szlovák tánc
Mádi Iván Jurijevics, Kalinics Iván, Klovanics Iván, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Veléte
Ugocsa vm.
0:17
Asztalozásnál - Ördöngösfüzesi lakodalmi tánc
Pikó és bandája, Hideg Istvánné Lakatos Anna
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
0:22
Három bokor krumpliszár
Baranyi Dezső zenekara, gy.: Lajtha László
Balassagyarmat
Ipoly mente
0:22
Három dudás egy csárdában
Illangó
Szany
Észak-Dunántúl
0:26
Krumplileves rizskásával keverve
Mező Józsefné Bozsik Margit, gy.: Balogh Sándor
Emőd
Borsod vm.
0:26
Rózsa, rózsa, labdarózsa levele
Csík zenekar
Bátmonostor
Bácskai Duna mente
0:31
Végigmegyek Kosteleken, benézek egy
Váta Demeterné Fekete Katalin, gy.: Kallós Zoltán
Szépvíz-Kostelek
Csík vm.
0:33
Öves kobzon
Fábri Géza
Moldva
0:35
Nyárádmenti táncrend
Csiszár Aladár bandája
Nyárád mente
1:07
Szent István ének
Vasi Népdalstúdió
Moldva
1:10
Dzsalok, dzsalok hazafele...
Fedor Sándor "Dimó", gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
1:13
Czilika-menet
Tarsoly, Bobár Zoltán
Kalotaszeg
1:19
Legényes
David Dumitru, gy.: Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Fábián Éva, Berecz András, Hajdu Farkas Zoltán
Szásznyíres
1:20
Juhásznóták
Tükrös zenekar, Papp László
Szatmár
1:27
Elkurjantom magam
Gábor Istvánné Balkó Katalin, gy.: Vikár László
Kolon
Zoborvidék
1:28
Katonanóták…
Écsi Gyöngyi, Hegedős zenekar
Berzéte
Gömör
1:33
Csárdás – „Hajnallik, hajnallik”
Oláh "Dili" Dezső, Horváth Zoltán, gy.: Agócs Gergely
Felső-Bodrogköz
1:34
A gyimesi hegyek kőből vannak rakva
László Miklós, Fikó András
Gyimes
1:40
Búra termett nékem az aradi határ
Csontos György, gy.: Paulovics Géza, Sztanó Pál
Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok vm.
1:41
Magyarkirályfalvi táncrend
Gázsa zenekar, Székely Levente, Szabó Dániel, Demeter Erika
Magyarkirályfalva
Alsó-Vízmellék
1:48
Tiszti héjsza
Szőcs Mojszi Gábor, Takács Krisztián, gy.: Hegyessy Géza, Takács Krisztián
Gyimesbükk
Gyimes
1:49
Menyasszonybúcsúztató
Füzéri hagyományőrző asszonyok
Füzér
Hegyköz
1:52
Annyi irigyem van nékem
Timár Jánosné Csorba Anna, gy.: Újváry Lajos
Gyimesközéplok-Hidegség
Gyimes
1:54
Kossuth izenete eljött…
Kobzos Kiss Tamás, Jánosi Együttes
Székelyföld
2:00
Udvardi menyasszonytánc
Farkas "Dankó" Rudolf "Bocska Rezsi", Csonka Rudolf, Csillag Ferenc, Csillag József "Pala", Csillag Vilmos, gy.: Agócs Gergely
Udvard
Vág-Garam köze
2:01
Fehér liliomszál
Galgamácsai gyerekek
Galgamácsa
Galgavidék
2:02
Ezek a szép szász leányok
Ferenci Péterné, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
2:03
Rományos és cigányos pestiesen
Gázsa zenekar, Bobár Zoltán "Boby", Csávás Attila, Makó Péter
Őrkő
Sepsiszék
2:10
asztali nóta
Káló „Cuppa” József, Mezei Ferenc "Csángáló", Mezei Pál "Palicár", gy.: Pávai István
Balázstelke
Vízmellék
2:14
Fúvom az énekem
Cseke Zsuzsanna
Gyimes
2:16
Kukorica tengeri
Kára Varga Imre, gy.: Pálóczy Horváth Lajos
Nagygejőc
Ung vm.
2:17
Tiszakóródi oláhos és cigánytánc
Hejgető Együttes
Tiszakóród
Szatmár
2:22
Parobské spevy z Dvorianok (Zemplín)
Szécsudvari énekcsoport
Szécsudvar
Zemplén vm.
2:24
Hajnalnak csillaga, táncnak muzsikája
Hegedős együttes, Unger Balázs
Nagysajó
Sajó mente
2:29
Megy a kanász a partnál
Kós József, gy.: Dincsér Oszkár
Borsosberény
Nógrád vm.
2:29
Kezes
Duduj Rozália, Domokos László, Csögör Róbert
Csíkszentdomokos
Felcsík
2:32
Lassú csárdás és sebes csárdás
Ambrus Árpád, gy.: Árendás Péter, Kelemen László
Gyergyócsomafalva
Gyergyó
2:35
Stica
Kálmán Bence, Csenki Zalán
Külsőrekecsin
Moldva
2:37
Mária, Mária
Antal Andrásné Demeter Julianna, Gyenge Istvánné Antal Amália, gy.: Dobszay László, Sárosi Bálint
Karcfalva
Felcsík
2:38
Egy pár
Méta együttes
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
2:42
Keservesek
Pulika János, Zerkula János, gy.: Pávai István
Gyimesközéplok-Tarkó
Gyimes
2:50
Oj, Savice
Vujicsics
Pécsudvard
Dél-Dunántúl
2:51
Régi magyar zenekarral
Ferenczi Márton, gy.: Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
2:53
Édes Gergelem
Tatros együttes
Moldva
2:56
A kapuba a szekér
Ferenci Márton "Zsuki", Ádám István, Mikó Albert, ifj. Ferenci Márton, Kis Sándor "Kicsi", Kis Sándorné Prózsa Klára, Ungvári Mártonné Prózsa Zsuzsa, Ferenci Péterné "Kicsi" Kis Róza, Sipos György Sándorné Juhos Zsuzsa, gy.: Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
2:58
Szintézis
Téka együttes, Balogh Kálmán
3:01
Vajda János mit gondoltál
Demeter Antalné Jánó Anna, gy.: Kallós Zoltán, Sztanó Pál
Gerlén
Moldva
3:02
Kiszáradt a bodzafa / Készülődés / Viszik a magyar fiúkat
Gázsa zenekar, Panek Kati
Magyarózd
Kutasföld
3:07
Két karácsonyi ének (román és magyar)
Csorba János "Lulu" bandája, gy.: Kelemen László, Pávai István
Szilágynagyfalu
Szilágyság
3:10
Nyárád menti furulyazene Bartók Béla gyűjtéséből
Nagy Zoltán
Nyárád mente
3:15
Gyévla, kaná avasza ame ando Bugo
Lipovánka, gy.: Bari Károly
Oneşti
3:18
Székvárosi öreg templom harangja...
Márczi Anna "Tücsi"
Szék
Észak-Mezőség
3:20
Kicsi betyár az erdőben...
Simon János, gy.: Árendás Péter, Németh István, Vavrinecz András
Csenger
Szatmár
3:24
Zsidó ­48
Veszprémer Klezmer Band
3:26
Nyitva van a barna kislány ablaka
Lázár Mihályné Keczán Johanna, Kurtyán Györgyné Keczán Amália, gy.: Sárosi Bálint
Nyíradony
Nyírség
3:28
Parola
Öves együttes
Külsőrekecsin
Moldva
3:31
Lassú és sebes magyaros
Antal Zoltán "Finánc”, gy.: Hegyessy Géza
Gyimesközéplok
Gyimes
3:34
A nyíregyházi huszároké
Széles András
Szatmár
3:37
Ekete pekete cukota pék
Bertus Irén, gy.: Szomjas-Schiffert György
Kiskunfélegyháza-Kunszállás
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
3:37
Gömöri tánczene
Dűvő zenekar
Kiskálosa
Gömör
3:43
Fecioreşte (des)
Gavrilă Bob bandája
Melegföldvár
Észak-Mezőség
3:45
Somogyi népdalok
Rutafa énekegyüttes
Somogy
3:48
Új a kendőm
Kurtyán Györgyné, gy.: Szabó Viola, Dévai János, Rőmer Ottó, Joób Árpád
Nyíradony
Nyírség
3:50
Magyar és csárdás
Boglya együttes
Szék
Észak-Mezőség
3:56
De strigat la nuntă
Kulcsár Ferenc, Bojin Florean, Kardos Gheorghe, gy.: Pávai István
Magyarbece
Enyed vidéke
3:59
Kontyolás
Pusztafalusi hagyományőrző asszonyok
Pusztafalu
Hegyköz
4:02
Árva vagyok apa nélkül
Benke Jánosné Benedek Rózsi, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Gyoszény
Moldva
4:03
Mikor kicsi leány voltam
Csürrentő együttes
Moldva
4:09
Lassú csárdás
Varga Moni bandája, gy.: Pávai István
Nagysármás
Kelet-Mezőség
4:11
Kettősnek a lépése és sirülője
Draskóczy Lídia, Széles László
Gyimes
4:15
Ne nézz reám, ne ne ne
K. Kis Sándor, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
4:16
Mikor én még kicsi vótam
Dsupin Pál
4:23
Horă furulyán
Nicolai Mircea, gy.: Stuber György
Zabola
Háromszék vm.
4:25
Klanéta 2
Novák Pál
Palócföld
4:27
Ara alá a Baranya szélben
Győrffy József, gy.: Seemayer Vilmos
Nemespátró
Dél-Dunántúl
4:27
Kalotaszegi legényes
Táltos együttes
Kalotaszeg
4:30
Joj, mamo, avke ma
Bastyúr Bertalan, Bastyúr Anna, Bastyúr Éva, gy.: Agócs Gergely
Felső-Bódva mente
4:32
Rákóczi ritka magyarja
Kalamajka együttes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
4:36
Tiszaújfalui népdalok
Bársony Mihály
Tiszaújfalu
Kiskunság
4:38
Hóhányók
Csoóri Sándor, Nagy Zsolt, Mohácsy Albert
Szék
Észak-Mezőség
4:44
Lassú és csárdás
Forgács János "Jani", Erik Béla, Vidámi Sándor, Bakó György "Doli", gy.: Pávai István
Közép-Maros vidéke
4:49
Szeress egyet, s legyen szép
Sebestyén Márta
Magyarszovát
Belső-Mezőség
4:53
Magyar
id. Ádám István bandája, gy.: Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
4:54
Vágják az erdei utat...
Bárdosi Ildikó
Harangláb
Felső-Vízmellék
4:58
Magyaroska
Fehér Márton, Paun Vasile, gy.: Stuber György
Külsőrekecsin
Moldva
5:00
Hej, rozmaring
Bogyiszlói zenekar, Unger Balázs
Bogyiszló
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
5:03
Keresztúri patak vize kiszáradt 
Deé Istvánné Zilahi Katica, gy.: Demény Piroska
Gerendkeresztúr
Aranyosszék
5:05
Széki népdalok
Káplár Gréta
Szék
Észak-Mezőség
5:08
Magyar
Dobos Károly, Ádám Sándor, Dobos János, gy.: Novák Ferenc
Szék
Észak-Mezőség
5:17
Aranykút, aranykút...
Hegedűs Zoltán, Hegedűs Máté, Hegedűs Gergely, Bobár Zoltán, Barcza Zsolt, Varjassy László, Andó Ilona, Hegedűs Luca, Keller Dániel
Inaktelke
Kalotaszeg
5:19
Hull a körté, hull a körté
Kojtyik Józsefné Gatyás Mária, gy.: Ág Tibor
Felsőaha
Bars vm.
5:20
Kanásztánc Nagyberkiből
Egyszólam együttes
Nagyberki
Dél-Dunántúl
5:23
căluşar
Poleac Ilie, Sorecau Ioan, gy.: Pávai István
Felső-Nagy-Szamos mente
5:25
Vörösbor nem drága
Téka együttes
Somogy
5:30
Arass, rózsám, arass
Gyöke Illésné Kántor Mária, gy.: Kiss Lajos
Szentlászló
Szlavónia
5:30
Három moldvai ének
Sugalló Tánc-Zene-Kar
Moldva
5:35
Arra alá vörösödik az ég alja
Farkas Rudolf bandája, gy.: Agócs Gergely
Kürt
Vág-Garam köze
5:36
Detviansky rozfuk a odzemok
Michal Palko
Polyánhegyalja
5:38
Cikenali bogol i, thak piri kolonpiri
Kovács Kolompár Sándor, gy.: Vikár László
Karád
Somogy
5:39
Tardoskeddi dudanóták
Bartók Anikó, Hasenfratz Júlia, Szegvári Ildikó, Szőke Szilvia, Tóth Nóra, Kurdi Gábor
Tardoskedd
Mátyusföld
5:43
csárdás
Lakatos András, Stanca Gavril, Lapohos György, gy.: Pávai István
Magyardécse
Alsó-Nagy-Szamos mente
5:46
Slovenská muzika. Itthon - és otthon. Kistarcsa
Kóborzengő
Kistarcsa
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
5:51
Sirató (anya siratja leányát, mikor megy férjhez)
Jakab Istvánné Fazakas Anna, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Lészped
Moldva
5:54
Bunjevacko prelo (Bunyevác fonó)
Antun Vizin, Franjo Dervar, Szabó Zoltán
Bácskai Duna mente
6:02
„Ej, horička zelená” (na počúvanie)
Július Bartoš "Šuko", Bohuš Bartoš, Lubomír Pustay, Slavomír Bartoš, Tibor Bartoš, gy.: Agócs Gergely
Felső-Garam mente
6:03
Ez az utca szebeni
Pikó és bandája, Hideg Anna
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
6:13
Ágas bogas
Kurtyán Györgyné, gy.: Szabó Viola, Dévai János, Rőmer Ottó, Herczeg Mária, Dologh Sarolta, Joób Árpád
Nyíradony
Nyírség
6:14
Nagysajói lassú
Téka együttes
Nagysajó
Sajó mente
6:18
farsangos nóta
Muza József "Toska", Muza János, Muza Károly, gy.: Kelemen László
Szászfenes környéke
6:19
Baranyai horvát dallamok
„August Šenoa” Asszonykórus, Vizin zenekar
Dél-Dunántúl
6:22
O ce veste (és mások)
gy.: Sándor Attila
Sövényfalva
Maros-Küküllők vidéke
6:33
Ketten
Dűvő együttes
Méhkerék
Körösök vidéke
6:38
„Szent János áldása szálljon mireánk” (lagzis)
Bencz Bálintné Zsebi Ilona, gy.: Agócs Gergely
Zsére
Zoborvidék
6:39
Bukovina, édes hazám...
Józan Renáta
Bukovina
6:40
S elment az én rózsám
Salamon Mária, gy.: Kanalas Éva
Lujzikalagor
Moldva
6:43
Lulubá, lulubá
Nyisztor Ilona
Moldva
6:45
Purtata VI: Romăneşte pe doi paşi de pe Cîmpie
Mezőség
6:47
Méhkeréki hegedűk
Rozsdamaró zenekar
Méhkerék
Körösök vidéke
6:50
Itt is disznót öltek / Megdöglött-e az a disznó
Holecz Istvánné Kanyó Margit, gy.: Vakler Anna, Németh István
Rimóc
Cserhát
6:51
Nem messze van ide Kismargita...
Cselényi József, gy.: Agócs Gergely
Lőkösháza
Gömör
6:54
Csárdás, porka, hétlépés
Dobos Károly bandája, gy.: Novák Ferenc
Szék
Észak-Mezőség
7:10
Hallgató, lassú és friss csárdás
Bakator, Jeremiás Lajos, Gyönyörű Zsigmond
Hajdúság
7:17
Galgamácsán kettő a kisbíró
Tóth Imréné Maczó Erzsébet, gy.: Bartók János
7:18
Segélj el, Uram...
Navratil Andrea
Zoborvidék
7:19
Suită taraf (horea oilor)
Ţuli Károly, Covaci Băbuţ, Bumb Cornel, gy.: Sălăgean Traian
Mocs
Kolozs vm.
7:25
Szék
Major Levente, Árendás Péter, Mohácsy Albert
Szék
Észak-Mezőség
7:36
A ménesi salendába, ja sarokba
asszonyok, gy.: Kapronyi Teréz
Fedémes
Heves vm.
7:38
Bogártelki keserves és szapora
Pikó és bandája
Bogártelke
Kalotaszeg
7:43
Ritka fogásolás és verbunk
Mezei Ferenc "Nelu", Rostás Izidor, Lakator Traian, gy.: Árendás Péter, Kelemen László, Pávai István
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
7:47
Ma karácson napja nyárba esett vóna
Nyisztor Ilona
Moldva
7:47
Fordulós
Csiszár Aladár és bandája, gy.: Kallós Zoltán
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
7:51
Kicsi ökör
Antal Szende Mária
Gyimes
7:52
Héjsza
Halmágyi Mihály, Ádám Gizella, gy.: Jánosi András, Halmos Béla
Gyimesközéplok
Gyimes
7:58
Fekete szárú cseresznye…
Bárdosi Ildikó, Téka együttes
Magyarkirályfalva
Alsó-Vízmellék
7:59
Tiszán túl, Dunán túl
Trombitás Tamás, gy.: Kerényi György
Noszlop
Észak-Dunántúl
8:00
Nádasmenti csárdás és szapora
Téka együttes
Nádas mente
8:04
Halál, halál, kutya halál
Kelemen Sándorné Lakatos Máriskó, gy.: Kallós Zoltán, Pesovár Ferenc
Visa
Belső-Mezőség
8:07
Ifi legény voltam...
Szabó Dániel
Hadikfalva
Bukovina
8:10
Aki dudás akar lenni
Koós József, gy.: Dincsér Oszkár
Borsosberény
Nógrád vm.
8:11
Cigánykeserves
Ökrös együttes, Szalóki Ágnes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
8:27
Lassú csárdás
Szentes Károly, gy.: Juhász Zoltán
Csíkjenőfalva
Felcsík
8:27
Lóra csikós, lóra! Elszaladt ménes
id. Novák Pál
Palócföld
8:28
Ne sírj rózsám, ne keseregj
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, gy.: Domokos Pál Péter, Rajeczky Benjamin
Lészped
Moldva
8:29
Mindhalálig
Koncz Gergely, Árendás Péter, Nagy Zsolt, Mohácsy Albert, Blaskó Péter
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
8:38
Héjszák
Halmágyi Mihály, Ádám Gizella, gy.: Molnár Imre
Gyimesközéplok
Gyimes
8:41
Kimentem én az erdőbe
Csalóka zenekar, Borsodi Ákos, Dimény Ibolya, Papp Anikó
Buza
Észak-Mezőség
8:50
Jaj, míly hamar múlik
Cs. Szabó Károlyné Kádár Ágnes, gy.: Kiss Lajos, Sztanó Pál
Csökmő
Körösök vidéke
8:52
Este későn megperdítik a dobot…
Békés Banda
8:56
Ej a titkos szerelem
Magyarbődi asszonyok, gy.: Agócs Gergely, Pribék Gábor
Magyarbőd
Abaúj
8:58
Kijói ruszin dallamok
Illangó
Kijó
Sáros vm.
9:02
Faluvégén egy kicsi házacska
Lőrinc Györgyné Hodorog Luca, gy.: Kallós Zoltán
Klézse
Moldva
9:03
Ez az igaz magyaros
Hodorog András, gy.: Bolya Mátyás, Balogh Sándor
Klézse
Moldva
9:04
româneşte de-a lungu
Gábor Alexandru "Albu", Gábor János "Albu", Kovács Péter, Filaton József "Pupu", gy.: Pávai István
Borsa völgye
9:08
Hogy ne sírjon az az anya
Nyisztor Ilona
Pusztina
Moldva
9:11
Anav míj ­e pájnzs sela
Olgica, gy.: Bari Károly
Csíkszentimre
Csík vm.
9:12
Egynótás mulatozás
Heit Lóránd, Gyönyörű Zsigmond
Hajdúság
9:16
Zsuka, orosz zsuka, verbunk (magyarországi)
Sinka Sándor, Duduj Ádám, Duduj Rozália, gy.: Szalay Zoltán, Bodó-Bán János
Csíkszentdomokos
Felcsík
9:24
A juhait kereső pásztor
Dóra Áron
Gyimes
9:26
Pergetés
Gábor István, gy.: Bari Károly
Nagykend
Maros-Küküllők vidéke
9:27
Válaszúti katonakísérő és verbunk
Tarsoly
Válaszút
Kis-Szamos melléke
9:34
Sólo maďar
Jozef Kroka "Česľak", Jozef Čonka, Jurej Ovšak "Guba", Michal Ferenc "Kohucik", gy.: Agócs Gergely
Zemplén
9:35
Rózsám a lovát keresi / Neki Kolozsvárnak
Egyszólam együttes
Somogy
9:38
Ha felülök kis pej lovam hátára
Tógyer János, gy.: Kodály Zoltán
Nagyszalonta
Körösök vidéke
9:39
Csárdások: A) Szegény Mikó, szegény te B) Nem akar az ökörcsorda legelni C) Ez a kislány gatyát mos
Piros Pántlikás hagyományőrző zenekar
Magyarlapád
Enyed vidéke
9:44
Kolomejkák
Petro Babich, gy.: Kiss Ferenc, Stoller Antal
Ósándorfalva
Máramaros
9:46
Lunga şi minînţelu
Berbécs zenekar
Kétegyháza
Körösök vidéke
9:49
Paraj, csuta, pipaszár; Apró alma lehullott a sárba
Gáspár Simon Antal
Istensegíts/Nagyvejk
Bukovina
9:50
Búra termett idő...
Téka együttes, Berán István
9:54
Magyar (négyes)
Maneszes Márton, Botezán János, Vintila Endre, gy.: Pávai István, Kallós Zoltán
Magyarszovát
Belső-Mezőség
10:05
Táncdallamok Gyimesből
Kokojza együttes
Gyimes
10:07
Csárdás
Ferenci Márton és bandája, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
10:08
Magyaros
Zerkula János, Szigony zenekar
Gyimesközéplok
Gyimes
10:13
Vármegye
Csiszár Aladár, Panci Gyula, Buta "Szép" József, Ötvös János, gy.: Fekete Antal
Nyárád mente
10:18
Egyszer egy madárka
Érsek Csaba, Ségercz Ferenc
Gyimes
10:22
Véletlen embernek utolsó órája
Kostyál Sándorné Koritár Rozália, gy.: Fazekas Imre, Kiss Lajos
Menyhe
Zoborvidék
10:24
Zdrobuleanca
Öves együttes
Klézse
Moldva
10:27
Bătută
Mihail Emil, Urszuj Kálmán, Pusztai Aladár, gy.: Speranţa Rădulescu
Észak-Mezőség
10:28
Románca
Mokányos együttes
Klézse
Moldva
10:30
Kecskéit kereső leány
Szintai István, gy.: Kiss Lajos
Madocsa
Sárköz
10:32
Szlovák tánczene
Németh Dénes bandája, Makó Péter
Osgyán
Gömör
10:37
Elveszett a lovam
Sályi Balogh Ernő, Mundér Gusztáv, Balogh Aladár, Poholtka Andor, gy.: Árendás Péter, Vavrinecz András
Pusztafalu
Bükkalja
10:40
Bölcsőcske
Tóth Lilla, Bíró Zoltán, Pásku Veronika, Figeczki Tamás, Lukács Pál, Pásku György, Mózer Csaba, Balogh Cintia, Ecsedi Petra, Fórián Anikó Dalma, Tóth Réka
10:45
[Aki dudás akar lenni]
Koós József, gy.: Dincsér Oszkár
Borsosberény
Nógrád vm.
10:46
Gute Nakht/Bney Heykhlo
Budowitz
10:49
A śvekričko moja
Jozef Kroka "Česľak", Jozef Čonka, Jurej Ovšak "Guba", Michal Ferenc "Kohucik", Štefan Višňovskỳ "Piťo", Anna Višňovská, Anna Rybarčaková, gy.: Agócs Gergely
Zemplén
10:51
Magyar legények
Gombai Tamás, Bobár Zoltán, Nagy Zsolt, Mohácsy Albert
Méra
Kalotaszeg
10:56
Szegény ember elindult az erdőbe...
Fedor Sándor "Dimó", kispaládi cigányok, gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
10:58
Di Khupe/Tsu Der Khupe
Budowitz
11:00
Dvojkročky
Matej Kováč „Koričáň”, Marcel Kováč „Koričáň”, Peter Kováč „Koričáň”, Jozef Berky „Litto”, Martin Škamla „Srniačik”, gy.: Agócs Gergely
Horhát
Polyánhegyalja
11:07
„Gettó nóta”
Hírös zenekar, Csávás Attila
Szatmár
11:11
Jaj, mely hamar múlik e világ ereje
Gáspár Simon Antal, gy.: Domokos Mária, Németh István
Istensegíts (Halásztelek)
Bukovina
11:17
A piac közepén van egy almafácska...
Holló Noémi
Moldva
11:18
sűrű magyar; ungureşte des
Mácsingó Gyurka, Mácsingó Péter, Mácsingó Sándor, Mácsingó Náci, Kodoba Károly "Ica bácsi", gy.: Árendás Péter
Belső-Mezőség
11:20
Rimóci furulyazene
Dsupin Pál
Rimóc
Cserhát
11:23
Gyulainé, édesanyám, engedje meg azt az egyet:
Kiss Jánosné Papp Erzsébet, gy.: Kallós Zoltán
Visa
Belső-Mezőség
11:28
Bukovinai népdalok
Demeter Panna-Katalin
Bukovina
11:30
Alunyelu
Zsitár Márton, gy.: Nagy Bercel
Kákova
Moldva
11:32
A) Reguták lassú kezdőtánca B) Barna legény megy az úton lefelé
Piros Pántlikás hagyományőrző zenekar
Magyarlapád
Enyed vidéke
11:36
Én Istenem, de víg voltam ezelőtt
Barnucz Mihályné Keczán Irén, gy.: Papp János, Sztanó Pál
Bököny
Nyírség
11:37
Haragítsuk meg a véneket!
Berta Alexandra, Miklosik István
Hosszúhetény
11:43
Csárdás és szökő
Jámbor István "Dumnyezó", Mezei Levente, Jámbor Ferenc, Mezei Ferenc "Csángáló", Csányi Mátyás, gy.: Szánthó Zoltán, Pénzes Géza, Bartha Zoltán Ágoston, Érdi Ágnes
Csávás
Felső-Vízmellék
11:53
Ej, pištaluočka moja /Horný Liptov/
Muzička
Liptó
11:54
Ángyomasszony
Kádár Ferenc, gy.: Sárosi Bálint
Dévaványa
Nagy-Sárrét
11:55
Magyarbecei öreges csárdások
Sebestyén Márta, Muzsikás együttes
Magyarbece
Enyed vidéke
11:58
Hajnali
Kalotaszegi muzsikusok, gy.: Fekete Antal
Kalotaszeg
12:00
Milicek, milicek (székelyszenterzsébeti cigány népdalok)
Udvarhely Néptáncműhely, Csalóka zenekar
Székelyszenterzsébet
Udvarhelyszék
12:12
Szerelem, szerelem, átkozott szerelem
Catea Veron, gy.: Nesztor Iván
Klézse
Moldva
12:13
Cinderi comBORi… (bordalok)
Boglya együttes
Őrség
12:21
Csűrdöngölő
Gabor Alexandru „Albu”, Gabor Ioan „Albu”, Kovács Péter, Filaton József „Pupu”, gy.: Kelemen László, Pávai István
Fejérd
Kis-Szamos melléke
12:27
Megállj, megállj, te kis madár
Panek Kati, Bodzafa együttes
Nagysajó
Sajó mente
12:29
Méz, méz, méz
Nagy Ferencné Rácz Veronika, gy.: Bartók János
12:30
Palatkai pásztor
Heveder
Magyarpalatka
Belső-Mezőség
12:35
a. Én felköltem (kánta) – b. Turka-tánc
Hideg Istvánné Lakatos Anna, Pál Róza, Kisláposi András, gy.: Juhász Zoltán
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
12:37
Hortobágy szíve
Bürkös zenekar
Hortobágy
Hajdúság
12:45
Fekete fellegből esik az eső
Túri Gáborné, Pintye Sándorné, Kovács Lajosné, Iszály Józsefné, gy.: Bencze Lászlóné Dr. Mező Judit
Körösszakál
Körösök vidéke
12:46
A Kossuth verbunkja és honvéd csárdás
Kalamajka zenekar, Agócs Gergely
Szatmár
12:51
De băut
Dumitru Hîrb, Ioan Pop, Ioan Petreuş, gy.: Speranţa Rădulescu
Máramaros
12:52
Taie calea padurii, mai (román katonakísérő)
Hegedős zenekar, Szvorák Katalin
12:54
Nem használ az utifű az ökörnek
asszonyok, gy.: Sárosi Bálint
Nyíradony-Aradványpuszta
Nyírség
12:56
Pekný si, šuhajko
Pupov néptáncegyüttes zenekara és énekesei
Terhely
Várnai völgy
13:00
Kidőlt egy fa mozdítástól…
Legedi László István, Petrás Mária, Petrás Alina, gy.: Balogh Sándor, Bolya Mátyás
Moldva
13:02
Azt üzente Ferenc Jóska
Udvarhely Néptáncműhely
13:04
Na hagyj elesnem
Izsák János, gy.: Kiss Lajos
Kórógy
Szlavónia
13:06
Pakulár nóta
Méta együttes
Méra
Nádas mente
13:09
Korobjászka
Tímár Viktor, Tímár János, gy.: Juhász Zoltán
Gyimesbükk
Gyimes
13:10
Moldvai bujdosódal
Kallós Zoltán
Gajdár
Moldva
13:13
Lányom, édes lányom
Fodor Jánosné Pap Erzsébet, gy.: Kallós Zoltán
Visa
Belső-Mezőség
13:14
Gyöngytánc és seprűtánc
Kalamajka együttes
Nyugat-Dunántúl
13:17
Pontozó, öreges, szapora
Kulcsár Ferenc, Bojin Florean, Kardos Gheorghe, gy.: Pávai István
Magyarbece
Enyed vidéke
13:28
Sok Szent János napokat
Bárdosi Ildikó
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
13:29
Elindulék este guzsalyasba
Miklós Györgyné Szályka Rózsa, gy.: Kallós Zoltán
Klézse
Moldva
13:36
Kicsi Huszár nóta
Tintér Gabriella, Mesics György "Mesó", Fekete Antal "Puma", Szabó Csobán Gergő
Buza
Észak-Mezőség
13:45
Sej, búra, búra, búbánatra születtem
Szilágyi Sándor, gy.: Birinyi József, Kallós Zoltán
Magyarvista
Kalotaszeg
13:46
Galgamenti mulatság
Dobroda zenekar, Terék József, Szabó János
Kartal
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
13:52
Ősszel érik, babám a fekete szőlő
Verhóczki Józsefné Farkas Mária, Csíki Jánosné Jankó Katalin, Verhóczki Bertalanné Berecz Piroska, Kőrösi Lajosné Farkas Róza, gy.: Sztanó Pál, Víg Rudolf
13:53
Feljött immár... - Kirje, kirje, kisdedecske...
Matokabinde
13:59
Užičko kolo
Versendi Kovács József, Tiszai György, ifj. Kovács József, Mihálovics László, Kovács István, gy.: Avar Panni
Baranya
14:00
Csiszár Aladár nótái (asztali és forduló)
Balogh Kálmán, Ökrös együttes, Csiszár Aladár
Magyarpéterlaka
Felső-Maros mente
14:09
A bácskai Tisza mente dalai: Bojtár pajtás; Hosszúfarkú fecske; Bakony erdő a lakásom; Két nyárfa közt
Balázs István, Sebők István, Somogyi Péter, gy.: T. Géza, Király Ernő, Bodor Anikó
Bácskai Tisza mente
14:14
Haragszik a rózsám anyja...
Bárdosi Ildikó, Téka együttes
Magyarsáros
Felső-Vízmellék
14:19
De strigat la gaina (lakodalmas a Bölkény és a Nádas völgyében)
Lucaciu Adalbert "Pilu" bandája, gy.: Kelemen László, Pávai István
Görgényoroszfalu
Felső-Maros mente
14:21
Kömös keservese és legényese
Czilika György bandája
Türe
Kalotaszeg
14:24
Kerek a szőlő levele
László Erzsi, gy.: Kanalas Éva
Pusztina
Moldva
14:27
Hrabaj, diefča, hrabaj /Horný Liptov/
Muzička
Liptó
14:29
békási ruszka
Pulika János, Csekme Anna, gy.: Szánthó Zoltán, Faragó Tamás
Gyimesközéplok
Gyimes
14:30
Cimbalommuzsika
Dűvő zenekar
14:36
Elmentem Mórra, Mocsára
Rátkai Károlyné Limpacker Margit, gy.: Borbély Judit, Borsai Ilona
Bezi
Észak-Dunántúl
14:37
Fogadd Tőlünk Örök Atyánk
Bürkös zenekar
Kalotaszeg
14:44
Rezesbanda felváltva játszik és - közönségével együtt - énekel
Rezesbanda Tóth P. László vezetésével, gy.: Sárosi Bálint
14:46
Far Der Kale/Bughicis Freylakhs
Budowitz
14:49
Szegény Szabó Erzsi
Puskás Antalné Jánó Erzsébet, gy.: Kallós Zoltán
Lészped
Moldva
14:50
Ez az igaz magyaros
Óbudai Népzenei Iskola növendékei
Moldva
14:52
Vánkustánc
Farkas János „Manus”, Malik János „Bujakó”, Anyalai Ferenc „Pepi”, gy.: Nagy Iván, Vavrinecz András
Csallóköz
14:53
Kyrie eleison
Zurgó együttes
Moldva
14:56
Azt gondoltam, ha még élek
Péter Sándor, gy.: Sárosi Bálint
Csíkrákos
Felcsík
14:58
Klanéta
Novák Pál
Palócföld
15:02
lassú csárdás
Tímár Viktor "Trifán", gy.: Juhász Zoltán
Gyimes
15:02
Betlehem csillaga…
Földesi János, Sebők Lívia
Őrség
15:06
Héj, de, szlobodíja manglem
Kolompár Péter, gy.: Bari Károly
Kiskunmajsa
Kiskunság
15:09
Felcsíki székely verbunk és féloláhos
Pesti Csángók Baráti Társaság
Felcsík
15:13
Invartita, hirtag, banu­ maracine
Mezei Károly "Kusler" bandája, Lunka Erzsébet "Ikola", gy.: Árendás Péter, Kelemen László, Pávai István
Csávás
Felső-Vízmellék
15:19
Verbunk
Kalamajka együttes
Szék
Észak-Mezőség
15:23
Oláhul Merinkám
Lőrinc Györgyné Hodorog Luca, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Andrásfalvy Pál, Kallós Zoltán, Kiss Attila
Klézse
Moldva
15:24
Bukovinai silladri
Blaskó Csaba, Makó Péter, Bobár Zoltán "Boby", Nagy Zsolt, Mohácsy Albert
Kakasd
Bukovina
15:28
Huculka Xenya (tangó)
Técsői banda, gy.: Kiss Ferenc
Felső-Tisza-vidék
15:30
A juhoké
Bagi Bálint
Klézse
Moldva
15:32
Jaj, lelkem, lelkem, gyermekem
Balog Péterné, gy.: Sárosi Bálint
Gyimesközéplok
Gyimes
15:35
Olteán György keservese
Nesztor Iván
Gyimes
15:37
Csárdás, szájharmonikán
Búzás Antaé, gy.: Sárosi Bálint
Bánk
Cserhát
15:38
Csárdás, friss és mars
Csík zenekar
Kalocsa
Kalocsai Sárköz
15:43
Ne szállj perbe énvelem
Tömeg, gy.: Vikár László
Lövéte
Udvarhelyszék
15:45
Magos hegyről foly le a víz...
Szántó Józsefné Kis Rebeka, gy.: Demény Piroska
Magyarlapád
Enyed vidéke
15:46
Tarnavölgyi gulyáslegény vagyok én
Pál István, gy.: Juhász Zoltán
Tereske
Nógrád vm.
15:49
Vörösvárra befutott a gyorsvonat…
Boglya együttes
Őrisziget
Észak-Dunántúl
15:55
Sej, felszállott a kakas a meggyfára
Demkó Józsefné Illés Panna, gy.: Bartók János
Gyula
Körösök vidéke
15:56
Kettős
Csürrentő együttes
Moldva
16:01
Citeraegyüttes levélsíppal
Citerazenekar Boruzs András vezetésével, Nádházi József, gy.: Sárosi Bálint
Püspökladány
Hortobágy
16:02
Szatmári oláhos és csárdás
Raizer György
Szatmár
16:06
Házunk előtt kettőt fordult a kocsi
Zerkula János, gy.: Kallós Zoltán
Gyimesközéplok
Gyimes
16:09
Învîrtită de la Telciu
Ion Sabadîş, Dumitru Vârtic zenekara
16:12
Bihari táncdallamok
citerás csoport, Nelu Petru Jolţe, gy.: Speranţa Rădulescu, Jacques Bouët, Bernard Lortat-Jacob, Adriana Dan
Rév
Körösök vidéke
16:15
Kalotaszegi cigánycsárdás és szapora
Ökrös együttes, Berecz András
Kalotaszeg
16:20
Csörög-csattog a vasajtó
Hajdu Lajos, gy.: Vargyas Lajos
Áj
Abaúj
16:21
Páslo dievča pávy
Ľubomír Tatarka
16:23
Cîntec: spune, măiculiţa, spune
Sidor Andronicescu bandája, Zinovia Ţîmpău
Fundu Moldovei
Bukovina
16:27
Ritka és sűrű magyar
Boglya együttes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
16:31
De szép kocsi, de szép ló van benne
Kádár Ferenc, gy.: Bereczki Imre
Dévaványa
Nagy-Sárrét
16:32
Dudaszó
Pál István
Palócföld
16:36
I motorka avel (romano halgatov)
Július Bartoš "Šuko", Bohuš Bartoš, Lubomír Pustay, Slavomír Bartoš, Tibor Bartoš, gy.: Agócs Gergely
Feketebalog
Felső-Garam mente
16:38
Mind azt mondják
Tímár Viktor
Gyimes
16:40
Elveszett a mi siskánk
Márton István, gy.: Sárosi Bálint
Öreglak
Somogy
16:41
Ófalusi korhelynóták
Bartina
Ófalu
Dél-Dunántúl
16:47
Akasztós, szökős és sebes csárdás
Tóbiás József bandája, gy.: Kallós Zoltán
Mezőkeszü
Belső-Mezőség
16:55
Árva ének
Boglya együttes
Kalotaszeg
17:01
Leszállott a páva vármegye kútjára
Márton Vilmos, gy.: Sárosi Bálint
Gara
Bács-Bodrog vm.
17:03
Rákóczi induló
Csalóka zenekar
Bácskai Duna mente
17:05
halottas
Gondos "Zsidó" János, Ponczi Gyula, Ötvös János, Bóné Sándor, gy.: Kelemen László
Gernyeszeg
Felső-Maros mente
17:07
Csárdás
Cifra együttes
Mezőkölpény
Marosszéki Mezőség
17:18
Pestën jártam iskolába
Fercsik Zsuzsanna, gy.: Borsai Ilona
Tar
Heves vm.
17:18
Csörög-börög a legyecske
Kalamajka együttes
17:21
Szívünk vígsággal ma bétölt
Kemény József, Brezina Toma, gy.: Bodor Anikó
Hertelendyfalva
Dél-Bánát
17:25
Bethleni muzsika
Szabó Dániel, Soós András, Kunos Tamás, Bartók József
Bethlen
Alsó-Nagy-Szamos mente
17:32
Kezes
Csobán György
Gajcsána/Egyházaskozár
Moldva
17:33
Naskalaton esik az eső
László Miklós, Fikó András, Fikó Irén
Gyimes
17:35
névnapköszöntő
Fórainé Hegyi Irma, Fórai József, Pap Sándor, Fórai Mihály, Siklódi Károly, gy.: Könczei Árpád
Nyárádselye
Nyárád mente
17:36
Három levelet tettem a postára
László Miklós, Fikó András, Fikó Irén
Gyimes
17:38
Tegnap vëttem a bocskorom
Szlágyi József, gy.: Andrásfalvy Bertalan, Vargyas Lajos
Szentkatalin
Dél-Dunántúl
17:38
Száraz fából könnyű hidat csinálni...
Bárdosi Ildikó, Téka együttes
Magyarkirályfalva
Alsó-Vízmellék
17:44
Arieş ce treci prin Turda 1
Vasile Soporan, Mihail Emil, Urszuj Kálmán, Pusztai Aladár, gy.: Speranţa Rădulescu
Észak-Mezőség
17:47
Mivé lettél, csángómagyar?
Györfi Erzsébet
Hadikfalva
Bukovina
17:49
Sej, ha bemegyek Eger városába
asszonyok, gy.: Dobszay László
Váraszó
Heves vm.
17:50
Poskocice Kolo
Vujisics, Söndörgő
17:54
A juhait kereső pásztor
Varga László "Balog" bandája
Erdőszombattelke
Észak-Mezőség
18:00
Szászcsáváson verbuválnak kötéllel...
Bárdosi Ildikó, Téka együttes
Vámosgálfalva
Felső-Vízmellék
18:04
A paládi kertek alatt...
Fedor Sándor "Dimó", gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
18:05
Szentbenedeki táncok
A Budapest Táncegyüttes zenekara
Magyarszentbenedek
Kutasföld
18:08
lakodalmi maszkurások nótája
Lákó "Kicsi" Aladár, Sztojka György, Lákoj Gyula "Gyenge", Titi Sándor "Laló", gy.: Kelemen László
Kolozs
Erdőalja
18:09
Aki dudás akar lenni
Őri Banda, Földesi János
Őrség
18:13
Hat lúd a zabszalmába
Pintér Pálné Balogh Lídia, gy.: Bereczky János
Kapoly
Dél-Dunántúl
18:13
Öves és kezes
Szabó Attila, Horváth Attila
Moldva
18:17
Verbunk és frisse
Bari Lehel, Bari László, gy.: Árendás Péter, Németh István, Vavrinecz András
Barkóság
18:20
Kde si bola moja milá / Za horámi, za dolámi / Voliari, voliari / Keď ti prídeš k nám / Včera ráno nasvitaňí
Nézsai vegyes énekkar
Nézsa
Nógrád
18:25
Reggel korán a vaságyon
tunyogmatolcsi asszony és csoport
Tunyogmatolcs
Szatmár
18:25
Cigány keserves és mulató
Unger Balázs, Pál István "Szalonna", Karacs Gyula, Mohácsy Albert, Agócs Gergely
Abaújszina
Cserehát
18:33
Eridj, fogd meg azt a babost
Dobcsák János, gy.: Agócs Gergely
Szomotor - Bacsó tanya
Felső-Bodrogköz
18:33
Joc de început din Buneşti
Iosif Ghemant, Dumitru Vârtic zenekara
18:35
Magyarország az én hazám...
Csernyik Mária, gy.: Stuber György
Lujzikalagor
Moldva
18:36
Ádámosi pontozó, csárdás, szökő
Csík zenekar
Ádámos
Alsó-Vízmellék
18:42
Akasztós és szökős
Tóbiás József bandája, gy.: Kallós Zoltán
Mezőkeszü
Belső-Mezőség
18:44
Névnapi köszöntők
Boglya együttes
Őrség
18:46
Nem vétettem semmit hazám falujának
Péter Sándor, gy.: Sárosi Bálint
Csíkrákos
Felcsík
18:47
Györgyi Ilonával
Zurgó együttes
Lészped
Moldva
18:50
Mikor a juhász bort iszik
Pál István
Tereske
Nógrád vm.
18:52
Kalotaszegi legényes
Muzsikás együttes, Ökrös Csaba
Kalotaszeg
18:55
Pesten csináltattam házat
Darabos Sándorné Szőllősi Erzsébet
Érpatak
Nyírség
18:56
Magyar szóló és friss
Dűvő zenekar
Királyhelmec
Bodrogköz
19:00
Román táncrend: de-a lungu, ungureşte de învârtit, leneşa, hârţag
Moldovan Remus, Csinka Alexandru, Moldovan Lumperdean Gheorghe, Bogányi Alexandru, gy.: Kelemen László, Pávai István
Kelet-Mezőség
19:13
Oláhos
Mészáros zenekar
Kisar
Szatmár
19:18
Lassú csárdás
Kóczé Miklós, Algács Zoltán, gy.: Martin György
Kispalád
Szatmár
19:19
A falu nótája és korcsos
Bogányi András, gy.: Kelemen László
Mezőkölpény
Marosszéki Mezőség
19:24
Magyar pár: csárdás, korcsos és cigánycsárdás
Ruszi Sándor, Ruszi Lajos, Bogányi András, Lumperdean András, Ötvös János, gy.: Kelemen László
Marosszéki Mezőség
19:32
Huszárgyerek, huszárgyerek
Téka együttes
19:41
Csérige madár, csérige
Pintér János, Pintér Jánosné Kovács Mária, Csizmadia Pál, Csizmadia Pálné Herke Katalin, gy.: Kerényi György, Vikár László
Sásd
Dél-Dunántúl
19:43
Lassú magyaros
Mokányos együttes
Hidegségpataka
Gyimes
19:47
Én az éjjel nem aludtam
Bara Rubinka
Magyarszovát
Belső-Mezőség
19:49
Altató
Juhász Katalin
19:51
CsárdásRegrutakísérő
Varga Miklós "Csillag", Szilágyi Géza, gy.: Almási István, Martin György
Szilágysámson
Szilágyság
19:53
Süss fel nap
Csürrentő együttes
Moldva
19:58
Kľikaj, Janku, kľikaj
id. Štefan Žolták "Čečo", ifj. Vojtech Žolták, Ladislav Žolták, Jozef Žolták, id. Vijtech Žolták "Bela", ifj. Štefan Žolták, gy.: Agócs Gergely
Sáros
20:01
Este későn…(Galga menti muzsika)
Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola kamaraegyüttese
Galgavidék
20:05
Háborúban dörög az ég 
Csoma József, gy.: Demény Piroska
Sinfalva
Aranyosszék
20:06
Vrapčevo
Vujicsics
20:10
Áristomba de kemények az ágyek
Maszlag Józsefné Mecs Balogh Mária, gy.: Dincsér Oszkár
Szentes
Alsó-Tisza-vidék
20:12
Kecskés - moldvai táncdallam
Hárs György Barna
Moldva
20:13
Kelj fel kondás, elaludtál
Bácsó Sándor, gy.: Bencze Lászlóné Dr. Mező Judit
Pocsaj
Körösök vidéke
20:14
Jár a kislány
Tintér Gabriella
Magyarszovát
Belső-Mezőség
20:16
Sârba cu corzi încălecate
Constantin Lupu zenekara, gy.: Speranţa Rădulescu, Cristian Tarnoveţchi, Florin Iordan
Észak-Moldva
20:18
Beregi párosítók
Dalinda
Bereg vm.
20:21
Van nekem egy anyósom
Lázár Péterné
Rozsály
Szatmár
20:22
Halottkísérő
Dűvő zenekar
Erdőszombattelke
Észak-Mezőség
20:26
Învârtita, ţigăneşte és zdrăncănita (Vadveremi párostáncok)
Szabó Dénes, Szántó János „Didri”, Varga Aurel „Piciluk”, Şimandi Vasile „Kövér”, gy.: Kelemen László, Pávai István, Sztanó Hédi
Vadverem
Enyed vidéke
20:37
Októberben
Szilágyi Anna
Melegföldvár
Észak-Mezőség
20:38
Csicsíjja, babája
Horváth Péterné Nagy Anna, gy.: Borsai Ilona, Tímár Istvánné
Vitnyéd
Észak-Dunántúl
20:38
Kezes Bogdan Toadertől
Török Flóra, Szűcs Bálint
Moldva
20:41
Én Istenem, mi az oka…
Korpos József, gy.: Árendás Péter, Kelemen László
Gyergyócsomafalva
Gyergyó
20:42
Kalotaszegi román párostáncok
Fodor Sándor "Neti", Kelemen László, Éri Péter, Havasréti Pál
Kalotaszeg
20:47
Fehér Laci lovat lopott
Izsó Sándorné Kovács Mária, gy.: Paulovics Géza
Bajna
Észak-Dunántúl
20:53
Istenem-Istenem
Antal Tibor, Tímár Viktor, Ambrus István
Gyimes
20:55
Haranglábi pár
Szászcsávási Zenekar, gy.: Bárdosi Ildikó, Molnár Miklós, Tőkés Lóránt, Pénzes Géza
Harangláb
Felső-Vízmellék
21:05
Hídivásárban
Szeredás együttes, Szűcs Miklós, Szokolay Dongó Balázs, Gyönyörű Zsigmond, Jeremiás Lajos
Hajdúság
21:13
Hej, Nádas felől jönnek a zsandárok
András Jánosné Gergely Erzsébet, gy.: Kallós Zoltán
Magyarvista
Kalotaszeg
21:15
Leverős a lábaival
Csürrentő együttes
Moldva
21:20
Împcelecata, De Început, De Învartit cu fete
Mihail Emil, Urszuj Kálmán, Pusztai Aladár, gy.: Speranţa Rădulescu, Costin Moisil, Cristian Tarnoveţchi
Mezőszentmihály
Kolozs vm.
21:30
Párhuzam
Méta együttes
21:34
Mennyből jöttünk ti hozzátok
Fórizs Istvánné Fehér Mária, gy.: Sárosi Bálint
Bereck
Háromszék vm.
21:35
Déltől estig; Fekete tyúk; Nálunk felé
Mátyás Mónika Lili, Tímár Viktor, Antal Tibor
Gyimes
21:41
Alsótőkési vőfélytánc
Bastyúr Vilmos, Bunda Zoltán, Jano František, Hudi Július, Bunda Béla, gy.: Agócs Gergely
Felső-Bódva mente
21:43
Verbung
Bekecs együttes, Nagy Zsolt
Bodrogköz
21:52
Seregeknek szent Istene
Belány Balázsné Mészáros Veron, gy.: Tari Lujza, Miháltz Gábor
Geszte
Zoborvidék
21:55
Mátkaság
Csík zenekar
Buza
Észak-Mezőség
22:02
Danţ cu schimbări la ţîpurit
Trifan Canaloş, Vasile Canaloş, Maria Dan, Ion Balba, Vasile Lucuţ
Tartolc
Avasvidék
22:07
Üveges tánc
A Budapest Táncegyüttes zenekara
Dél-Dunántúl
22:11
Ó, siralom, ó, fájdalom
Gonda Mihályné Ferencz Margit, Balla Istvánné Sándor Júlia, gy.: Kiss Lajos
Hugyag
Ipoly mente
22:12
Szép violácska
Méta együttes
22:17
Amikor hozzák a menyasszonyt a vőlegényhez
Bastyúr Vilmos, Bunda Zoltán, Jano František, Hudi Július, Bunda Béla, gy.: Agócs Gergely
Felső-Bódva mente
22:19
Joj, tudliku, tudliku
Jozef Kostúr st., Jozef Kostúr ml.
22:22
Édesanyám mondta nékem 
Lengyel Sándorné Baja Ilona, gy.: Demény Piroska
Aranyosegerbegy
Aranyosszék
22:23
Stica
Csürrentő együttes
Moldva
22:29
Hűgetés
Karácsony Éva, Kulcsár Lázár, gy.: Juhász Zoltán
Gyimes
22:30
Frulasko kolo
Rece-fice
22:35
Dicsérség mennyben Istennek
Borus Péterné Román Brigitta, gy.: Kiss Lajos
Hadikfalva (Somberek)
Bukovina
22:35
Annyira kerüld a vizet
Berecz András, Molnár Miklós, Ökrös Csaba, Kelemen László, Mester László, Porteleki Zoltán, Havasréti Pál
Bonchida
Kis-Szamos melléke
22:41
Bărbătescul
citerás csoport, énekesek, táncosok, Nicolae Griguţă, gy.: Speranţa Rădulescu, Jacques Bouët, Bernard Lortat-Jacob, Adriana Dan
Hotinka
Máramaros
22:45
Elveszett a lovam...
Balogh Zoltán "Savanya", Csonka Elemér, Horváth Dezső "Szencser", Botos József "Kasus", Balogh Antal "Békás", Cibula Károly "Karinko", gy.: Agócs Gergely
Fülek
Nógrád vm.
22:48
Katonaének (Galacon van egy hajó kikötve)
Hideg Dezső, gy.: Nesztor Iván, Hegyessy Géza
Bálványosváralja
Észak-Mezőség
22:50
Keljetek fel, jó pásztorok
Galgamácsai felnőttek és gyerekek
Galgamácsa
Galgavidék
22:51
muiereasca
Zágor "Pici" Aladár, Cilika Gyula, Lőrinc Adalbert "Ötvös Berci", Ötvös Sándor, gy.: Kelemen László
Bánffyhunyad környéke
22:52
Korcsos, csárdás és cigánycsárdás Mezőkölpényből
Dobroda zenekar, Zimber Ferenc
Mezőkölpény
Marosszéki Mezőség
22:58
Csárdás
Ferenci Márton és bandája, gy.: Kodály Zoltán, Lajtha László
Szék
Észak-Mezőség
22:59
Szeretőm szerelme
Koncz Gergely, Lépes Anikó, Hégli Dusan
Felföld
23:03
Héjszák
Halmágyi Mihály, Ádám Gizella, gy.: Molnár Imre
Gyimesközéplok
Gyimes
23:03
Muzika zo Zamutova
Ivan Hanula
Opálhegy
Zemplén
23:05
Ez ki háza, ki háza (Villőzés)
Potuska Jánosné Fülöp Ilona, gy.: Manga János
Menyhe
Zoborvidék
23:05
Katonakísérő, legényes és szapora
Kincsér együttes
Kalotaszeg
23:12
A juhait kereső pásztor
Varga Sándor bandája
Mezőméhes
Torda-Aranyos vm.
23:17
Hegyek alján
Ripa Alexandru, Szilágyi Anna, Miskolczy Mariska, Eszterlánc
Buza
Észak-Mezőség
23:25
Hatan vannak a mi ludaink
Darabos Sándorné Szőllősi Erzsébet
Érpatak
Nyírség
23:25
Széki pár
Táltos együttes
Szék
Észak-Mezőség
23:31
Lassú és csárdás
Dobos Károly, Ádám Sándor, Dobos János, gy.: Pávai István
Szék
Észak-Mezőség
23:38
Ördöngösfüzesi: Katonakísérő csárdás és zsidótánc
Ökrös együttes
Ördöngösfüzes
Észak-Mezőség
23:45
Tüzet viszek, ha lássátok
Varga Károlyné, gy.: Mező Judit
Biharkeresztes
Körösök vidéke
23:46
Betyárnak való
Balla Tibor
Dél-Alföld
23:48
Itt az idő Szentmihály nap közeledik
Boruzs András, Törő Gábor, Nádházi József, gy.: Mező Judit
Püspökladány
Hortobágy
23:50
Két víz közt
Papp László
Kiskunmajsa
Kiskunság
23:54
Verje meg az Isten
Róka Mihály, gy.: Balogh Sándor
Trunk
Moldva
23:55
Bonchidai ritka magyar
Muzsikás együttes
Bonchida
Kis-Szamos melléke
teljes mai műsor »
A címre kattintva részletesebb adatokat is megtudhatsz a felvételről. Az ikon azt jelzi, hogy dalszöveget is találsz a felvétel adatlapján.