Egyedülálló zenetörténeti felfedezést tett Jánosi András népzenész, zenekutató. Összehasonlító kutatómunkája alapján felfedi, hogy egykor viszonylag egységes lehetett a magyar hangszeres zenei hagyomány, amely az erdélyi és partiumi falvakban maradhatott fönn a legtovább, valószínűleg felvidéki gyökerekkel.
– Ön népzenész, zenetanár és zenekutató. Munkái közül mi segítette leginkább ehhez a felfedezéséhez?
– Több évtizede zenélek, gyűjtöm és kutatom hangszeres dallamainkat. A hangszerjáték, a tanítás, valamint a népzenei gyűjtő-, kutatómunka mindig is elválaszthatatlan volt számomra. Az 1970-es évek közepétől jártam a falvakat, főleg az erdélyi Mezőségen, de Erdély más vidékein és itthon is. A mezőségi Szék egyik cigány zenészétől, Dobos Károlytól tanultam a széki hegedülés stílusát. Mesteremként tisztelem, előadás- és játékmódja a széki zene régi hagyományait őrizte meg. A tőle tanultak sokat segítettek más zenei dialektusok hegedűmuzsikájának megismerésében is.
– Ezt a tapasztalatát vonós együttese, a Jánosi együttes zenéiben is kamatoztatta, hiszen a magyarországi táncházmozgalom megalkotói közé tartoznak.
– Valóban a táncházmozgalom kialakítói közé tartozunk, hiszen a Bartók Táncegyüttes kísérő zenekaraként, néhány hónappal a Muzsikás együttes megalakulását követve alapítottam meg saját formációmat, és 18 éven keresztül volt hetente táncházunk. Volt idő, hogy Budapest egyik legjobbjaként működtünk. Ifjú korom óta foglalkoztatott, miért volt olyan nagy hatással századok óta a magyar hangszeres zenei hagyomány a műzenére. Ennek eredményeként születtek vonós együttesem népzene-műzene kapcsolatát megvilágító műsorai, hanglemezei, amelyek közé tartozott a Liszt Magyar rapszódiáinak, Haydn műveinek magyar zenei forrásait bemutató műsorunk, később a Kodály-művek zenei forrásait bemutató koncertünk. A több mint 28 tematikus koncertműsor célja részben a zenei hagyományunk műzenére gyakorolt hatásának bemutatása. Másrészt pályafutásom nagy részét végigkísérte a XVIII. századi magyar kéziratos zenei gyűjtemények anyaga, valamint a Kárpát-medence, főleg magyar tájain még ma is vagy az utóbbi időkig élő hangszeres dallamanyag közötti hasonlóságok keresése. Ennek hallható eredménye volt Az Óperenciás tengeren túl című koncertműsorunk, valamint a Kossuth izenete eljött…, a Pro Patria és a 77 Magyar tánc (1730–1810) című lemezünk.
– Hogy tudná összefoglalni az összehasonlító munka eredményét?
– A 77 Magyar tánc (1730–1810) című lemez elkészültéig körülbelül ezernégyszáz dallamot hasonlítottam össze. A munka azt igazolta, hogy az erdélyi és a partiumi falvakban megmaradt szép hangszeres zenei hagyomány a régi, az egész Kárpát-medencét magában foglaló történelmi Magyarország zenéjének maradványa. Ezt akkor egy MTA által szervezett konferencián is elmondtam, és a hivatalos zenetudomány is elfogadta. A dallamok összehasonlítását tovább folytattam, mára már több mint kétezer dallamnál tartok, és folyamatosan kutatok tovább újabb hasonlóságok, párhuzamok után.
– Hogyan született meg a forradalmi felfedezés, amely át is írhatja tudásunkat az erdélyi és partiumi népzene eredetéről?
– Az összehasonlító munkában döntő változást hozott, amikor a 2019-ben alapított új együttesem, a Hungaricus sikerein felbuzdulva aktuálissá vált repertoárunk bővítése. Ennek során a XVIII. századi magyar táncokat tartalmazó hangszeres gyűjtemények már addig is, számos alkalommal átvizsgált dallamanyagának újbóli áttanulmányozása a korábbinál is érdekesebb és fontosabb felismeréshez vezetett:
a Magyarországon valamikor általánosan ismert hangszeres zenének az évszázadokon át viszonylagos nyugalomban élő Felvidéken csiszolódott változata az, ami a Partiumban és Erdélyben tovább élt egészen az utóbbi időkig. Nagy valószínűséggel állítható, hogy azon zene dallamanyaga, valamint stílusa élt tovább a Mezőség, Székelyföld, Maros vidék, illetve a Partium falvainak hangszeres zenéjében, amelyre annak idején Thököly és Rákóczi kurucai is táncoltak. XVIII. századi hangszeres tánczenei gyűjteményeink szinte mindegyike felvidéki eredetű vagy Felvidékhez köthető.
Míg a csekély számú XVII–XVIII. századi erdélyi zenei kéziratokban csupán néhány tucat táncdallamot találhatunk, a felvidéki vagy a Felvidékhez köthető eredetű korabeli gyűjtemények több száz hangszeres dallamot, nagyrészt táncdallamot tartalmaznak. A három évszázaddal ezelőtt, Rákóczi Ferenc korában Felvidéken lejegyzett dallamokban fölfedezhetjük a mezőségi, felső Maros-menti, székelyföldi dallamok, illetve dallamrészek változatait, Erdély-szerte hallható hangszeres közjátékok korabeli formáit, valamint a partiumi és erdélyi zenében máig hallható díszítmények különböző változatainak néhány esetben megdöbbentő részletességű kottáit.
– Hogyan kerülhetett a valaha Felvidéken játszott hangszeres zene a Partiumba és Erdélybe, és mikor történhetett mindez?
A régi magyar hangszeres zene Felvidéken csiszolódott változatának a Partiumban és Erdélyben való elterjedése – az eddigi adatok tanulsága szerint – a dallamanyagot megőrző zenei kéziratoknál jóval korábbi keletű. Nagy valószínűséggel János Zsigmond királyunk Partiumba való költözéséhez, illetve a protestantizmus erdélyi elterjedéséhez köthető.
A Rákóczi-kori felvidéki zenei gyűjtemények dallamainak változatait, párhuzamait ugyanis elsősorban a protestánssá vált partiumi és erdélyi területek hangszeres zenei hagyományában találhatjuk meg, Kelet-Erdélyben csak elvétve, és az is sejthetően korábbi, esetleg középkori vagy még azelőtti időkből való.
– Van-e olyan kiadványuk, amelyen már megtalálható ez a zenei anyag? Hallhatunk-e ebből válogatást mostanában a koncertjeiken?
– A Hungaricus együttes 2021-ben megjelent hangoskönyvének, a Rozsnyói farsang – 1730 hangzóanyagában a Zay-ugróci kéziratból, valamint más korabeli magyar zenei gyűjteményekből hallhatók szemelvények. A megszólaló dallamok, zenei műfajok nagy része Erdély különböző tájainak dallamaiban, zenei műfajaiban élt tovább az utóbbi időkig, de elhangzanak a ma is megtalálható ugrós-kanásztánc, illetve más tánczenei műfajok korabeli változatai is. Hangoskönyvünk megjelenése óta olyan mennyiségű dallam-, illetve stíluspárhuzamra sikerült rátalálnom, hogy az már csak egy dupla albumra fog fölférni, amelynek megjelentetésére készülünk. Szintén ebből a zenei anyagból hallható válogatás a Hungaricus „Szabadságért ki kell állni” – A régi Magyarország elfeledett muzsikája című koncertjén március 13-án, 17 órai kezdettel az MCC-székházban, amelyre a Magyar Összetartozás Intézete hívott meg bennünket, és ahol a felfedezés a hátteréről is beszélgetünk.
– Hangoskönyvük, valamint a könyv megjelenése óta kibővített repertoárjuk hangszeres zenei anyaga hegedűn, kobzon és citerán szólal meg. Mi indokolja ezt?
– Vonós együttesek faluhelyen csak az 1848–49-es szabadságharc után kezdtek terjedni, akkor is elsősorban nagyvárosok, uradalmi központok körül, az erdélyi falvakban pedig még később, csak a XX. század első évtizedeiben. A vonós kisegyüttesek divatja bécsi, európai hatásként jelent meg először a Bécshez legközelebb fekvő nemesi, főnemesi udvarokban, mint Eszterháza, Pozsony, Galánta a XVIII–XIX. század fordulóján. Haydn már hallhatott ilyen együtteseket. Az új szokás azonban még nemesi körökben sem lett azonnal divatos. Teleki Sándor grófnak még a század közepén is csak egy cigány hegedűse volt, akitől Liszt is gyűjtött dallamokat némely rapszódiájához, és még Bartók is javarészt szóló hegedűsöket talált 1910-es erdélyi útjain.
Korábban a hegedű rendszerint más dallam-, illetve ritmushangszerekkel együtt szólalt meg. A Hungaricus együttes e régi hagyományt eleveníti fel, reális esélyt teremtve ahhoz, hogy a kéziratos gyűjtemények dallamait hitelesebben szólaltathassuk meg. Persze nem jelenthetjük ki, hogy a XVIII. század eleji kéziratok dallamait – amelyek mind hegedűre leírt dallamok –, annak idején biztosan koboz kísérettel játszották, de a csak bő évszázaddal később elterjedt vonós zenekarral biztos, hogy nem.
A kobozt a magyarság a fennmaradt adatok szerint Szent István királyunk óta ismerte és helyenként a népi gyakorlatban az utóbbi időkig használta ének-, valamint hangszerkíséret funkcióban. A hangszerpároshoz 2022-ben csatlakozott citera pedig egyrészt a XVII. század vége felé a magyar hegedűsöket rendszeresen kísérő duda burdon hangzását idézi, másrészt a hegedű mellett egy másik dallamhangszer variálási lehetőségeivel gazdagítja az együttest.
Bényei Adrienn
-------------
Névjegy
Jánosi András népzenész, zenetanár, zenekutató a 2007-ben indult budapesti zeneakadémiai népzenei képzés egyik alapítója és 11 egy évig tanára. 43 éve tanít az óbudai zeneiskolában. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
