43. alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt április 6-7. között a Papp László Budapest Sportarénában. A népi kultúra nagyszabású összművészeti eseményéről Berán Istvánnal, a Táncház Egyesület ügyvezető képviselőjével beszélgettünk.
– Az első Táncháztalálkozót 1982. március 28-án rendezték meg az egykori Budapest Sportcsarnokban. Akárhogy számoljuk, ez bizony már több mint négy évtizede volt. Az évtizedek során te mikor kapcsolódtál be, melyik találkozóról van az első emléked?
– „Sajnos” már az elsőre is emlékszem, bár valóban több mint négy évtized telt el azóta. Az első időszakban zenészként vettem részt, először még a Kalamajka együttessel, aztán más formációkban. Később kerültem át a szervezési oldalra. Valahogy mindannyiunk számára – akik népzenészként muzsikáltunk – mindig olyan volt a Táncháztalálkozó, hogy azon ott kell lenni, nem szabad kihagyni és én nem is hagytam ki egyet sem. Jó ideje átkerültem a szervezési oldalra, ami persze más jelenlétet igényel.
– Mióta szervezed aktívan az eseményt?
– A rendszerváltás körülre datálódik, ugyanis akkortájt hirtelen gazdátlanná vált ez a dolog. Novák Tata (Novák Ferenc koreográfus, a Nemzet Művésze) tagja volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál művészeti tanácsának, és ahogy létrejött a Táncházi Kamara, az első szerveződésünk – ami a Táncház Egyesület jogelődje – rögtön megkeresett bennünket, hogy gyertek és csináljátok. Ez olyan ’90-’91 környékén történt, azóta mi szervezzük. Az első időben Halmos Béla volt az elnökünk és tevékenyen részt vett a Táncháztalálkozó szervezésében is, aztán ő lemondott az elnöki tisztségről, de végig figyelemmel kísérte a rendezvényt, és ahol csak tudott, segített egészen haláláig. Az Egyesület már tulajdonképpen a Táncháztalálkozó érdekében jött létre.
– Milyen emlékezetes élményed van? Mi az, amire legszívesebben emlékszel vissza a négy évtizedből?
– Nagy erőkkel hatott rám és mindannyiunkra, hogy ’90-ben fölszakadtak a határok. Bár már előtte is voltak adatközlő vendégek, akiket valahogy átcsempésztek a határon, de ahogy a határok kinyíltak, szabadon jöhettek. Nekem ők voltak a legnagyobb élményeim a ’90-es években, amikor még létszámukban is, aktivitásukban is, minőségükben is sok adatközlő szerepelt a Táncháztalálkozón.
Itt láttam először nagyszínpadon a Szászcsávásiakat, Neti Sanyi bácsi minden évben itt volt, amíg élt, és Pál Pista bácsi, a dudás is. Nekem elsősorban ők jelentették a Táncháztalálkozót. Másodsorban mint előadóművész, nagyon fontos felkérések és turnék is alakultak itt az éppen aktuális zenekarom részvételével. Így jutottunk el például Amerikába. A Táncháztalálkozó ezt a börze- és seregszemle jelleget is betöltötte, és ez a funkciója a mai napig megmaradt.
Érdekes dolog volt az első Táncháztalálkozó alkalmával, hogy három színpad került a hajdani BS küzdőterére, mert olyan sok volt a jelentkező, a hangosítás viszont nem volt olyan jó és előfordult, hogy a színpadon be kellett csuknom a szemem, mert eltolódott a hang és nem lehetett a táncolók lábára muzsikálni.
Nagyon jellegzetes korrajz az is, 1982-re jellemző, hogy valamilyen okból a meghirdetett zárórát előbbre hozták és erőszakos módon lekapcsolták a hangot. Ekkor Novák Tata akusztikusan kiállt a színpadra és azt mondta, hogy „Gyerekek, sajnos előbb be kell fejeznünk a Táncháztalálkozót, remélem, mindenki jól érezte magát és most mutassuk meg, hogy hogyan tudunk kulturáltan távozni”. Volt néhány civil ruhás, aki rákészült, hogy lesz itt valamiféle atrocitás, de ez elmaradt, mert ez a közeg nem volt hajlandó provokáltatni magát. Erre a közegre jellemző, hogy nagy a tömeg, lehet alkoholt is fogyasztani, nagy a buli, de nem emlékszem a több mint 40 év alatt, hogy bármiféle atrocitás történt volna.
– Mi az, amivel kezditek a szervezést, mi gerince a programnak?
– Laikusok számára fontos elmondani, hogy a Táncháztalálkozó április 5-én pénteken a Fonóban kezdődik, szombaton és vasárnap a Sportarénában pedig táncházak sorozatával folytatódik. Persze lesz sok más kapcsolódó program is, pl. a Hagyományok Házában egy konferencia, a Magyar Állami Népi Együttes előadása a saját székhelyén, ugyancsak a Táncháztalálkozó részeként, de a rendezvény gerincét a táncházak adják. Alapvetően a Kárpát-medencei magyarság, illetve a velünk együtt élő nemzetiségek táncaiból követik egymást a táncok, amiket lépésmesterek mutatnak, illetve aki szabadon tud táncolni, az megteheti. Nem kell viseletbe öltözni, de ha valaki szeretne, az érkezhet viseletben. Sőt, táncegyütteseket direkt ezzel a céllal meg is hívunk, akik a színpadon is mutatják a figurákat. Mai szóval élve, ez egy interaktív buli, mindenki jön-megy, benéz a különböző termekbe, sétál, vásárol a vásáron, viszi a gyereket valamelyik családi foglalkozásra stb. Nem ülőhelyre szólnak a jegyek, hanem körbejárhat mindenki, tulajdonképpen olyan, mint egy nagy nyári szabadtéri fesztivál, csak zárt térben.
Minden tánchoz élő zene szól, egymást váltják a zenekarok, ebben az értelemben nagyon fontos, hogy Busai Norbert táncos szerkesztő és Árendás Péter zenei szerkesztő nagyon ügyelnek arra, hogy ha táncházról van szó, az autentikus dolog legyen. Az más kérdés, hogy a színpadi produkciókban – akár koncerten, akár a koreográfiákban – már ez nem feltétlenül igaz, hiszen az alkotók építkeznek a folklórelemekből és emellett a saját művészetüket igyekeznek bemutatni.
Ez a népművészeti kirakodóvásárra is jellemző: aki eredeti viseletet árul, annak tényleg eredetinek kell lennie, de sok olyan tárgyalkotó érkezik, akik stilizálnak és a mai ember számára használatos termékeket készítenek, pl. lószőr-ékszer, bőr, fa, textil, minden előfordul. Kézműves foglalkozások is lesznek, itt ki lehet próbálni a fazekasságot, szalmacsuhé-fonást, és az ott elkészült tárgyakat haza is lehet vinni. A népművészeti vásárt egyébként a Népművészeti Egyesületek Szövetsége gondozza.
– Mit ajánlasz különösen a programból?
– A rendezvény strukturája hasonló, mint eddig, de kiemelnék néhány dolgot, ami idén erőteljes fókuszt kap. Novák Ferenc Tata ebben a hónapban ünnepli a 93. születésnapját és tánctörténeti előadásában az erdélyi férfitáncokkal fog foglalkozni. Az ő előadásai mindig nagy tömeget vonzanak, ő pedig ereje teljében készül erre, zenészek és táncosok segítik az előadását.
Kiemelném a kamasz korosztálynak szóló Kamasz táncházat, ami a Fonóban havi rendszerességgel működik a Sarjú Bandával, most először pedig a küzdőtéren – munkacímként „Ifjúsági Teadélután” néven – rendezzük meg. Ők egy olyan korosztályt szólítanak meg, akiké a jövő.
A Vujicsics együttes idén kerek jubileumot ünnepel, 50 éves. Jellemző módon itt nem egy nagykoncertet fognak adni, hanem rövid koncert lesz, és pár műsorszám után délszláv táncok alá fognak táncház-zenét muzsikálni. Az ő muzsikájuk, azóta, hogy a Ki mit tud?-ot megnyerték, mindig óriási élmény, rengeteg gyakorlással és nagy tehetséggel muzsikálnak.
Minden erőnkkel, azon vagyunk, hogy a szombati zsúfoltság mellett vasárnapra is minél többen eljöjjenek. Itt kicsit lazább lesz a program, így a Vujicsics együttes után egy nagy bált rendezünk. Ez persze szerkesztett dolog, táncházak sorozata: énekesek, össztánc, sok zenész és táncos vesz benne részt. Ekkor fog a Táncháztalálkozó „fesztiválzenekara” is fellépni, akik többféle tájegység anyagát játsszák majd.
Kihagyhatatlan még a Családban marad programrész a Martin György Kamarateremben. Ide olyan családok jönnek el, ahol több generáció is táncol, illetve muzsikál. Ez mindig nagyon népszerű program. Bemutatkozik a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség is. Idén a hagyományőrzők előadásának fókuszában az eszközös táncok állnak. A Martin György Néptáncszövetség gálaműsora szintén kihagyhatatlan. Szombat esti műsorukban amatőr táncegyüttesek lépnek fel, határon túli zenekarok kíséretével.
Fontos együttműködő partnerünk a Hagyományok Háza, akik átvállalták a kézműves foglalkozások finanszírozását. A vásárban saját pavilonnal lesznek jelen, illetve a Tánchagyományaink küzdőtéri programrészben bemutatkozik a szezon során a Hagyományok Háza táncházában fókuszban levő magyarpéterlaki táncanyag.
Látható tehát, hogy komoly szakmai összefogással alakul ki a Táncháztalálkozó programja. Együttműködő partnereink a saját programrészeiket hozzák, és a saját köreikben hírét viszik az eseménynek.
Személyesen nekem nagyon várt dolog, hogy a szászcsávási, a magyarpalatkai és mérai hagyományőrző zenészek többedik generációi itt lesznek, és már pénteken a Fonóban, majd a Hagyományok Háza éjszakai báljában, és persze a Folkarénában is fel fognak lépni és tánc alá fognak muzsikálni. Őket a Folk-kocsmában is meg lehet majd találni, ahol közvetlenebb kapcsolat is kialakítható velük.
– Mit ajánlasz annak, aki először érkezik a Táncháztalálkozóra, esetleg még sosem járt táncházban?
– A viselet szempontjából az a legfontosabb, hogy kényelmes legyen. Ruhatár van, ott el lehet helyezni mindent. Lesz büfé, Folk-kocsma nem csak a szokványos büféételekkel, hanem lesz kürtőskalács, töki pompos, lángos és egyéb házias, Kárpát-medencei ételek. Fél 10-kor nyitnak a kapuk mindkét nap. Ami nagyon érdekes és emiatt érdemes akár már 10 órakor ott lenni: vasárnap a Magonc együttes – ami két Waldorf iskola növendékeiből áll és Lányi György vezeti – 300 fős csapattal fog a színpadon állni. Figyelmet érdemel a Minden magyarok tánca című produkció, ami fél 2-kor kezdődik. Kovács Norbert „Cimbi” hirdette meg jó néhány éve ezt a programot: a világ minden tájáról – és ezt egészen komolyan kell érteni, tehát Ausztrália, Észak-Amerika, Ázsia, Európa, a környező országok stb – érkeznek olyan muzsikusok és még több táncos, akik egy előre megadott tájegység – idén Szék – táncait fogják táncolni együtt a színpadon. Ez minden értelemben – zenei értelemben, látványban és persze az emberi oldalát tekintve is – igazán különleges lesz.
Nyugodtan érkezhet bárki kisgyerekkel, egész családokat is várunk, hiszen a legkisebbeknek lesznek ölbéli foglalkozások, a Martin György teremben Tücsökringatóval és Kőketánccal az ovis gyermekeket szólítjuk meg. Számos gyerekegyüttes fellép, az Aprók táncába be lehet csatlakozni, a kézműves foglalkozások pedig óriási élményt jelentenek a gyerekeknek. Tapasztalatból mondjuk, hogy ez a kavalkád a kisebbeket elvarázsolja, hiszen a fellépők között is több száz gyerek lesz.
– Mi a legtávolabbi hely, ahonnan érkezik vendég?
– Ausztráliából. A magyar diaszpórában rendkívül erős a Táncházmozgalom jelenléte, ezek a helyi közösségek, akik követik a táncházas trendeket, jönnek táborokba, tanfolyamokra és meghívnak Magyarországról előadókat a saját táboraikba. Pl. a Tükrös zenekar Ausztráliában, a Dűvő együttes Észak- és Dél-Amerikában járt sokat, jómagam is voltam kétszer észak-amerikai táborban, ahol bizony tájegységi táncokat táncoltak és nem kizárólag magyarok, vagy magyar származásúak, hanem amerikaiak is, akik ismerik a táncház módszert.
Mindez nagyon felemelő dolog. 2011-ben került fel a magyar táncház módszer az UNESCO Legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe és ennek már ez volt az előzménye, hogy a világon számtalan helyen ismerték. Timár Sándor sokat járt Japánban, Taiwanon és többek között ő is és mások, elhintették a világban ezt a tudást.
Érdekes még, hogy Szlovákiában és Lengyelországban is kialakult a táncházmozgalom, a saját táncaikkal, kimondottan a magyar módszer alapján, ugyanúgy alulról építkezve. A mi módszerünk alapján tudták kialakítani a saját táncházmozgalmukat.
– Érdemes előre megvenni a jegyeket vagy a helyszínen be lehet jutni?
– Érdemes előre megvenni, de a helyszínen is lehet jegyet váltani. A gyerekeknek nagyon kedvezményes, mondhatni jelképes jegyáraink vannak. Összességében nagyjából egy koncertjegyért a teljes napi programot kínáljuk, a jegyáraink tényleg nagyon barátiak.
