Pálházi Bence és bandája táncház

Időpont

2020. October 31. Saturday

18:00

Helyszín

Szent Gellért Borház

6900 Makó, Szent Gellért utca 2.

Magyarország

A banda 2012 óta muzsikál együtt. Leginkább a budapesti táncházak látogatói számára lehet ismerős a zenekar, mely alakulása óta több különböző helyen is rendszeresen tart táncházakat, folkkocsmákat nagy sikerrel. Alkalmanként a fővároson kívül is muzsikálunk gyermek és felnőtt táncházakat egyaránt. Emellett állandó kísérője vagyunk a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc tagozatának. A tánc alá való muzsikálás a zenekar számára igen fontos és nemes feladat, hiszen ezek azok az alkalmak, amikor muzsikánkat annak eredeti funkciójában játszhatjuk. A táncosokkal, együttesekkel való közös munkát is nagyra értékeljük.
A zenekar tagjai mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének volt és jelenlegi hallgatói. Célunk a Kárpát-medencei vonós népzene stílushű előadása és minél szélesebb közönség elé való eljuttatása. Repertoárunk a Kárpát-medence igen nagy területét lefedi.
Azon zenekarok közé tartozunk, akik a felvidéki népzenét és a különböző erdélyi vidékek zenéit egyaránt jól ismeri és szívesen játssza. Sokan épp ezért a változatosságért látogatják táncházainkat.
A táncházakon kívül természetesen koncerteket és lakodalmakat is szívesen muzsikálunk.
Tagok:
Pálházi Bence - hegedű
Lajti Ákos - brácsa
Lakatos Dávid - bőgő

Szervező

Fonó Klub Makó

Kapcsolódó oldalak

Facebookon

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.