Tradíció Tábor 2021

Időpont

2021. August 13. Friday –
2021. August 17. Tuesday

Helyszín

8636 Balatonszemes

Magyarország

Az idei Tradíció Tábort augusztus 13-17. közt tervezzük Balatonszemesre a 2021-es pályázatok értékelésétől és a díjátadás mikéntjétől függetlenül, reménykedve a járványhelyzet enyhülésében. Továbbképzésünk péntek este kezdődik a szállásfoglalást követő ismerkedéssel és programelőzetessel. Másnap reggeltől néprajzos kollégáink gyakorlatias jellegű előadásai és régi gyűjtők beszámolói váltják egymást.
Vasárnap közös autóbuszos kirándulás lesz környező néprajzi helyszínekre. Kedden délben az összefoglalót követő ebéddel zárjuk a tábort.
A tábor szakmai programja és az ellátás díjmentes, bár a létszám nem korlátlan. Nagy érdeklődés esetén előfordulhat, hogy egyeseket csak hozzájárulással tudunk fogadni. Mindenesetre a foglalások végett máris szükségünk van az igények fölmérésére, és így Ön is időben tervezhet.
Várjuk a jelentkezését, és az örvendetesen sok új pályázó közül is minél többükre számítunk.
Ugyanakkor korábbi pályázóinkat is szeretettel várjuk attól függetlenül, hogy mikor pályázott.
Kérem jelentkezzen, ha behatóbban szeretne megismerkedni a néprajzi gyűjtéssel, módszertani segítségre szorul, vagy olyan földolgozni való témája van, aminek pályázati kidolgozásához útmutatást igényel.
Szívesen látjuk akkor is, ha korábban nem készült el a benevezett pályázatával. A mi célunk az, hogy minden gyűjtés elkészüljön és bekerüljön a szakmai körforgásba - akár a magyar ajkú terület legeldugottabb sarkából is!

További tájékoztatás végett és jelentkezésével keressen az email címen!

Szervező

Magyar Néprajzi Társaság

tradiciopalyazat@gmail.hu

Kapcsolódó oldalak

Weboldal

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.