XXI. Moldvai népzenei kurzus

Időpont

2021. August 12. Thursday –
2021. August 16. Monday

Helyszín

Dugonics András Piarista Gimnázium

6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14.

Magyarország

A vírushelyzet miatti előírások betartása mellett nagy örömmel vállaljuk a hagyományos szegedi „Kobzos kurzus” megrendezését. A XXI. Koboz-ének-hegedű-furulya moldvai népzenei kurzus foglalkozásait kisebb csoportokban szervezzük, családias hangulatban, gyermekeknek szervezett külön foglalkozásokkal.

A résztvevők énekes- és hangszeres dallamok elsajátításán keresztül továbbra is irányvonalakat kaphatnak a moldvai magyar kobzos, hegedűs, furulyás és énekes népzenei hagyományok kincseinek elsajátításához, megszólaltatásához. Az oktatók gyakorló népzenészek, mester tanárok, Hodorog András furulyaoktató pedig, Néptanító Hagyományőrző Mester, a Népművészet Mestere.
A dallamok elsajátítását kurzusfüzet segíti, amely tartalmazza a dallamok lejegyzését, az énekek szövegeit, a táncdallamokhoz és az énekekhez akkordkíséretet a kobozszólókhoz pedig fogástáblázatot. A kurzusfüzethez cd lemezt is mellékelünk, amely az eredeti énekeket, táncdallamokat, a kobozzal kísért énekeket és kobozszólókat rögzíti. A kurzus folyamán az oktató megkérdezésével, hangfelvétel és videofelvétel is készíthető saját felhasználásra.

A XXI. szegedi moldvai népzenei kurzus énekes és hangszeres anyagában, az oktatók saját gyűjtési tapasztalatai mellett, főként Domokos Pár Péter, Veress Sándor, Jagamas János, Seres András, Szabó Csaba és Kallós Zoltán népzene kutatók által gyűjtött moldvai népzenei anyagra támaszkodik.

A kurzus fő témái: koboz szólók eredeti felvételekből és átiratok alapján, ének koboz kísérettel, furulyás és hegedűs dallamok koboz kísérettel, szóló népdalének, díszítéstechnika megfigyelése és fejlesztése, hegedűsök dallamok oktatása több moldvai hegedűs anyagából válogatva, furulyaoktatás Hodorog András hagyományőrző furulyás dallamai alapján.

A 2021. évi XXI. Koboz-ének-hegedű-furulya moldvai népzenei kurzus szakmai anyagának oktatása augusztus 13-án, 9 órakor kezdődik. A szálláshely elfoglalására, érkezésre már aug. 12-én 17:00 órától van lehetőség.

A kurzus keretében a résztvevők lehetőséget kapnak saját műsorszámok előadására, közös táncházi muzsikálásra, valamint a frissen tanult zenei anyagokat alkalmi felállásban bemutatni.

Oktatók:
Ének - Fábri-Ivánovics Tünde, Juhász Erika, Botezatu Viktória hagyományőrző nótafa Klézse - Budáról
Furulya - Hodorog András hagyományőrző furulyás Klézséből, Szentimrei Panna, Kiss Levente
Hegedű – Lipták Dániel
Koboz - Fábri Géza és Csenki Zalán

Kurzus díja: 9.000,- Ft/fő szállás nélkül. A díj tartalmazza az oktatási anyag CD és kotta melléklet árát.
A reggelikhez, vacsorákhoz a gimnázium kollégiumának étkezőjében jelképes hozzájárulást biztosítunk, de saját „batyus” kiegészítésre számítunk, így az oktatók és résztvevők közösen szervezik ezeket az étkezéseket.
Ebédelésre a közeli éttermekben számos lehetőség adott, egyéni megoldásban.

Szállást biztosítunk a helyszínen, a Dugonics András Piarista Gimnázium kollégiumában, ágyneművel,
3.500,- Ft/fő/éj díj ellenében.

Programok:
2021. aug. 12. 2021. aug. 12. 17-18. érkezés a szálláshelyre; ismerkedés, zenés - közös esti népzenei program.

2021. aug. 13. 09-12h; 14-18h oktatás, Pentrás Incze János emléktáblájának koszorúzása – ünnepi felvonulás,
21-23h közös népzenei program.

2021. aug.14. 09-12h oktatás, 14-16h Tiszai szabadidős program 17-19 oktatás,
20-23h közös esti népzenei program.

2021. aug. 15. 09.30-10.30 szentmise, közös fotó készítése, 11-13h; 14-18h oktatás,
20-23h búcsúest, zenei bemutatók, oktatók és növendékek részvételével az aulában

2021. aug.16. 09-12h Oktatás, majd a résztvevők hazautazása.


ONLINE JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSE:
július 1-től a www.koboziskola.hu honlapon

Kapcsolódó oldalak

Facebookon

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.