Mezőség mosolya

Időpont

2021. október 17. vasárnap

17:00

Helyszín

405100 Aranyosgyéres

Románia

A Maros Művészegyüttes, a Mezőség Mosolya című előadását mutatja be Aranyosgyéresen a ,,Ionel Floașiu" Kultúrpalota nagytermében.
A Mezőség mosolya című előadás autentikus folklórműsor, amely magába foglal táncszínházi elemeket is, de ezekben is hagyományos néptánctechnikák érvényesülnek. Az előadás címe reflektálás mezőség kulturális sokszínűségére, zenei gazdagságára, táncainak vitalitására. Központi helyet foglal el a műsorban “A kilenc csodaszarvas” című román kolindát idéző lírai jelenet. Bartók ezt a román népballadát használta alapul a Cantata Profana című világhírű műve megírásakor. A mozzanat nem csupán a szarvassá változó fiúk történetét hivatott megjeleníteni, hanem megfogalmazza Bartók legfontosabb üzenetét, mely azóta számtalan táncos generációnak éltető forrása, vezérlő csillaga volt : “csak tiszta forrásból” A folklór rész zömében magyar, de beépít román elemeket is.
Az erdélyi román és magyar néptánc közös alapokon nyugszik. Több nemzet évszázadokon át való együttélése ezen a vidéken gazdag táptalajt jelentett számos táncforma kialakulásához. Martin György szerint az erdélyi néptáncban nincs jelentősége az etnikai különbségeknek. Ugyanazt az alapot táncolják, csupán megszínezik a saját etnikai ízeikkel.
„Nekünk dolgunk van az erdélyi román néptánccal, mert az a magyar örökség része, ugyanis az erdélyi magyar néptáncban gyökerezik” – vallja Varga János.
Műsorunkban megidézett táncos falvak: Alsótők, Girolt, Bonchida, Válaszút, Kide, Bálványoscsaba, Szék, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Borsa- völgyi dallamok…
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Énekel: Kásler Magda, a Maros Művészegyüttes zenekarának kíséretében
Zenekarvezető: Moldován Horváth István
Tánckarvezetők: Farkas Sándor Csaba és Kásler Magda
Rendező-koreográfus: Varga János
Igazgató: Barabási Attila Csab

Kapcsolódó oldalak

Facebookon

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.