Fakutya gyerektáncház

Időpont

2022. január 16. vasárnap

10:30

Helyszín

Művelődési Központ

1131 Budapest, Násznagy utca 45.

Magyarország

Hagyományos, jégen sikló eszköz, gyakorlatilag a korcsolya és a szék keveréke. A rajta ülő egy vagy két hegyes bottal löki magát előre.
A zenekar 2000. novemberében alakult, eredetileg három taggal: Walch Mártonnal, Székely Zoltánnal és Kudász Ferenccel. Halmos Kata a Kapolcsi Művészetek Völgye Fesztiválon, 2001 nyarán csatlakozott az együtteshez.
Szentkereszty Judit 2004-től 2007-ig énekelt velük. Régi barátjuk, Kis Sándor 2008. óta teljes jogú tag. Kezdetben a zenekar fő tevékenységét a gyermektáncházak adták, kiegészítve felnőtt táncházas programokkal és hagyományos népzenei koncertekkel. 2004-től kezdve egyre több lehetőségük adódott koncertezésre: a táncházak mellett rájukk jellemző népzenei feldolgozásokkal léptek a közönség elé. Ilyenkor szaxofon, elektromos koboz, basszusgitár és ütősök is megszólalnak.
Első lemezüket 2006. áprilisában mutatták be, a gyerekközönség felé való elkötelezettségük pedig a 2007-ben megjelent második lemezükön hallható. Kísérletező kedvük az első lemez továbbgondolásaként 2009-ben megjelent harmadik, koncept-albumukon teljesedett ki.

A zenekar tagjai: Székely Zoltán, Halmos Kata, Walch Márton, Kudász Ferenc, Kis Sándor, Fekete Inci

10.00-13.00 Tücsök Alkotóműhely, játszóház
Ajánlott életkor: 1 éves kortól

Belépődíj: 1500.-Ft/fő - XIII. Kerületi Kártyával ingyenes!
A regisztráció köteles program!
Regisztrálni legkorábban a program kezdete előtt egy héttel lehet a kult13.hu weboldalon!

A részvétel személyi és védettségi igazolvány, vagy applikáció bemutatásához kötött!
Helyszín:

Kapcsolódó oldalak

Facebookon

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.