30 éves a népzenertanár-képzés

Időpont

2022. February 19. Saturday

10:00

Helyszín

Sóstói Múzeumfalu

4431 Nyíregyháza, Tölgyes utca 1.

Magyarország

A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete kétnapos rendezvény keretében ünnepli meg a népzene képzés 30 éves jubileumát. Pénteken konferencia és ünnepi koncert lesz, majd szombaton a Sóstói Múzeumfaluban a böllérversenyen vesznek részt a hagyományőrző programon. Háromszáznál is több volt hallgató jelezte érkezését, így több évfolyamtalálkozóra is sor kerül.
A Csík zenekar tagjai, vagy a tavaly Prima díjjal kitüntetett nagykállói Bürkös zenekar, de a Liszt-díjas Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímása is itt szerezte diplomáját. A nagynevű együttesek muzsikusai közül aztán többen oktatók is lettek a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetében. Három évtizede a népzene tanszéken.

„Volt egy tanácskozás 1983-ban, ahol különböző helyszínek kerültek szóba egy bizottsági ülésen. 7-8 helyszín is szóba jött. Ezek között nem szerepelt Nyíregyháza. Budapest, Pécs, Debrecen volt a tervek között, viszont az akkori felsőoktatási szerkezet nem tette lehetővé, hogy ezekben az intézményekben megvalósuljon a képzés. Joób Árpád nevét kell megemlíteni, aki megkereste az akkori tanszékvezetőt, és fölvetette a gondolatát annak, hogy Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szervezzék meg a képzést” – tájékoztatott Bíró István Ferenc, a Nyíregyházi Egyetem mesteroktatója.

Fehérné Székely Ildikó tanszékvezető irányításával indult el az oktatás. Jó húsz éven át népi hangszeres képzés volt az énektanári képzés mellett. A nappali tagozaton leginkább az itt elsajátított tudásra fókuszáltak, a hangszerükön nem túl jártas hallgatók, míg a levelezős képzés a nagy múlttal, tapasztalattal rendelkező előadókat vonzotta.

„2015-ben volt egy jelentős váltás, amikor a szak elnevezése is megváltozott. A népzenetanári szak elnevezés népzene- és népikultúra-tanárrá változott, ezzel is érzékeltetve azt, hogy az előadóművész, illetve a hangszeres népzenetanári területtől kicsit elkanyarodtunk a néprajz, mint társtudomány irányába, és a zenélésre, a táncos alkalmakhoz kapcsolódó társadalmi összefüggésekre is koncentrálunk” – nyilatkozta Bíró István Ferenc.

Az Ének-zene Tanszék az alapszakon úgynevezett népzene szakirány, majd specializáció keretében tartotta életben a népzenei oktatást.

Az osztatlan tanárképzésre átállás után új formában, 10 féléves időtartamban folytatódott, az országban egyedüliként a népzenésztanár szak a Nyíregyházi Egyetemen.

Pénteken az iskolában, majd szombaton Sóstón ünneplik oktatók és hallgatók a jubileumot.

„Rövid köszöntő után hangverseny következik, majd konferencia keretében fogunk megemlékezni az elmúlt évtizedek történéseiről. A másnap sokkal szabadabb keretek között fog zajlani a múzeumfaluban, ahol partnerrendezvényünk, a böllérverseny mellett mi is ott leszünk egy elzárt területen a múzeumfaluban régi hallgatóinkkal, és egy disznóvágásba ágyazott közös csoporttalálkozókkal, megemlékezéssel, képes-zenés együttes ünnepléssel fogjuk bezárni ezt a rendezvényt” – sorolta a jubileumi ünnepség programját Ferencziné dr. Ács Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatója.

A Nyíregyházán végzett hallgatók általános vagy középiskolai tanárok, esetleg alapfokú művészeti vagy zeneiskolában tanítanak, többen pedig előadóművészek.

Szervező

Sóstói Múzeumfalu

Kapcsolódó oldalak

PLAKÁT

Cikk és videó

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.