Időpont
2023. February 5. Sunday
22:00 – 23:00
Helyszín
Művészetek Palotája
1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.
Magyarország
A Müpa 2008 óta rendezi meg rendszeresen magyar népzenei gálaműsorát, és 2023-ban sem lesz ez másképp, amikor táncházi zenétől világzenei produkciókig mutatja be a hazai folkzene sokszínűségét. Az esti koncert előtt Páll Éva Míves mesterségek című gyermekműsorával indul a minifesztivál, az esti gála műsorát pedig délután egy cigány (Khamoro és Farkas Zsolt), késő este pedig egy magyar táncház (Budapest Mezőség Band és Kalász Máté) fogja közre.
A délutáni cigány táncházban a Khamoro és Farkas Zsolt táncoltat, az estet záró magyar táncházban pedig a Budapest Mezőség Band és Kalász Máté a házigazdák, de a 2023-as Népzene ünnepén a hazai folkzene sokszínűsége teljes mértékben megmutatkozik, hiszen sok más mellett a délszláv népzene is képviselteti magát. Az esti kétrészes koncert után,
22 órától az Előcsarnokban folytatódik a mulatság, mégpedig a Budapest Mezőség Band táncházával. A már több mint tíz éve elsősorban táncházakban muzsikáló együttes tagjait régi barátságuk mellett a magyarpalatkai zene köti össze. No és persze az ilyen táncházakban való muzsikálás öröme, oda-vissza ható energiaáramlása.
A rendezvényre a belépés díjtalan.