Időpont
2023. July 9. Sunday –
2023. July 14. Friday
Helyszín
8494 Kiscsősz
Magyarország
Az Élő Forrás hagyományőrző Egyesület 2023-ban is megrendezi népszerű néptánc táborát,
melyet elsősorban a felnőtt korosztálynak szervezünk. Olyan táncosokat várunk, akik szakmai
tudásukban, képességeikben már nem a kezdő szinten állnak és képesek mélyebbre merülni
egy-egy táncanyagban. Az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy a látogatói létszámunk
emelkedett, a tábor közönsége megfiatalodott. Ennek örülünk, hiszen a tábor szellemiségével,
a mesterek megválasztásával, az anyagok közlésének módjával és a kiegészítő programokkal is
befolyásolni szeretnénk a résztvevők értékítéletét, világlátását. Olyan résztvevőket fogadunk
tehát szívesen, akik a táncanyag elsajátítása mellett részesei akarnak lenni a kiscsőszi
közösségnek, amely másfél évtizede épül, fejlődik.
A tábor anyaga:
Az elmúlt két évben sikeres volt, hogy egy tájegység több táncanyagával foglalkoztunk, ezért
idén is hasonló terveink vannak. Idén Erdély lesz a kiválasztott vidék. A tanításnál
ragaszkodunk régi kiváló mestereinkhez, és a kétnaponta történő anyagváltáshoz. A táncoktatás
naponta két próbában, egész nap zajlik, esténként pedig táncházakat tartunk a Dűvő tábor
résztvevőinek segítségével.
Az oktatás menete:
Július 9-10. Méhkeréki táncok – Busai Norbert és Busai Zsuzsanna
Július 11-12. Gyimesi táncok – Kádár Ignác és Nagypál Anett
Július 13-14. Mezőkölpényi táncok – Szabó Szilárd és Szabó Rubinka
Az első oktatásjúlius 9-én, vasárnap, 16.00-kor kezdődik. A táborba érkezést július 9-én, 10.00-
14.00-ig tervezzétek (a sátrasoknak délelőtt javasoljuk az építés miatt)! Az első étkezés a
vacsora.
A szállás:
Saját sátorban/ lakókocsiban, jurtában / közösségi sátorban, magán házaknál, illetve közösségi
szálláson lehetséges. Tekintettel arra, hogy a Dűvő Népzenei Tábor is ebben az időszakban lesz,
a szálláshelyek a jelentkezések érkezésének sorrendjében kerülnek kiosztásra. A tábor
folyamán napi háromszori étkezést biztosítunk.
A táborban való elszállásolás, étkezés a csoportoknál egyedi egyeztetést igényel (kérjük, hogy
ezeket telefonon egyeztessétek Kelényi Andreával a +36-30-785-9103-as számon).
Az előző évekhez hasonlóan a táborban mindenki a saját evőeszközét és tányérját kell, hogy
használja, vagyis nem lesz közös étkészlet, illetve műanyag edény. A környezetvédelem jegyében
vezettük be ezt a változtatást. Kérünk mindenkit, hogy előre gondoljon erre és hozzon magával
minden étkezéshez szükséges eszközt. Az evőeszközök elmosogatásához kiépített, melegvizes
mosogatót biztosítunk. Aki mégis elfelejtene evőeszközt hozni, az a helyszínen vásárolhat.
A tábor díja:
Naponta kőházban 10.000,- Ft, a sátras szállást igénylőknek naponta 8.750,- Ft, mely
tartalmazza az oktatást és az étkezést is. A vasárnapi díj (egységesen) 7.500,- Ft.
Jelentkezési határidő: június 25.
Jelentkezni egyénileg az elektronikus jelentkezési lap kitöltésével lehet. Amennyiben
további kérdésetek van a jelentkezéssel kapcsolatban vagy együttesként (csoportként)
jelentkeztek a kelenyiandrea@gmail.com címre írjatok. A jelentkezést 18 év alatti
jelentkezők esetében csak a szülői nyilatkozattal együtt tudjuk figyelembe venni!
Jelentkezési lap kitöltése:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeJGpAYrQ78ZatVhlMn0UuyLTFTBmkdGlMEgK_RMueF
b3ymhQ/viewform?usp=share_link
Figyelem!
Az előző években rengeteg túlságosan egyéni részvételi ötlettel találkoztunk. Szeretnénk felhívni
a figyelmet, hogy nem látunk arra lehetőséget, hogy a tábort „atomjaira bontsuk” különböző
egyéni kedvezmények miatt. A jelentkezők tehát legalább egy napi egységárat ki kell, hogy
fizessenek, függetlenül az igénybe vett étkezéstől és oktatási időtartamtól.
Igénybe vehető kedvezmények:
- Kísérőként jelenlévő szülők esetében, amennyiben nem vesznek részt oktatáson: 20%
- 8 év alatti gyerekek esetében: 50%
- A bejárók (szállást nem igénylők) esetében: 20%
(A kedvezményeket minden esetben az igényelt szállás típusától függően számoljuk, illetve a bejárók
esetében a „sátras” részvételi díjból.)
Szeretettel várunk benneteket!
A szervezők nevében, üdvözlettel:
Kovács Norbert Cimbi
Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület