IV. Fordulj Kispej Lovam Tábor

Időpont

2023. August 21. Monday –
2023. August 27. Sunday

Helyszín

Csikóvári Lovas Tanya

2013 Pomáz

Magyarország

Várjuk azon 14 évesnél idősebb legények, férfiak jelentkezését, akik a férfitáncok magas szintű
elsajátítása mellett belekóstolnának a paraszti életmód szépségeibe és nehézségeibe is.
Táborainkban tanyasi körülmények között, helyi segítők és oktatók közreműködésével
foglalkozunk kis létszámú csoportokkal. Az egy hetes táborban a foglalkozásokat olyan
mesterek vezetik, akik a magas szakmai tudás és pedagógiai képzettség mellett,
élettapasztalataik megosztásával is utat mutathatnak, példával járhatnak előttünk.
A tábor Pomázon, a Csikóvári Lovas Tanyán valósulnak meg, a Pilis kapujában, a Csikóvárhegy lábánál.
A résztvevők a tánc és a lovaglás mellett hagyományos paraszti és nomád harci eszközöket,
játékokat próbálhatnak ki, úgymint szablyavívás, íjászat, kelevézhajítás, övbirkózás.
Belekóstolnak a tanyasi munkákba, az állatokkal, - elsősorban a lóval- való bánásmód
feladatába és örömeibe. Tehenet fejnek, sajtot készítenek, gyógynövényeket ismerhetnek meg,
részt vesznek a téli takarmány betakarításában, belekóstolhatnak a paraszti építészetbe és persze
a közös nótázások, főzések és az élhető paraszti közösségekről való beszélgetések is fontos
részét képzik a programoknak.
A táborzáró gálaműsoron és táncházban a táborozók és mestereik a pomázi Magyar Várban
mutatják be a héten tanult táncokat, közösen a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttesel.
A tábor létszáma legfeljebb 15 fő!
Táncanyagok:
Antal Áron – marossárpataki férfitáncok
Hahn-Kakas István – mezőföldi férfitáncok

Szervező

Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes, Csikóvári Lovas Tanya

Leidinger Dömötör

zipapapa@gmail.com

+36704247064

Kapcsolódó oldalak

Facebookon

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.