Időpont
2023. October 6. Friday
Helyszín
Rendezvénycsarnok
8300 Tapolca, Alkotmány utca 7.
Magyarország
A fesztivállal szeretnénk együttesünk alapítójának, egyben hosszú évtizedekig művészeti vezetőjének, Németh Lászlónak emléket állítani és a nevét minél tovább megőrizni az utókor számára.
Laci bácsi nagyon sokat tett a néptáncért, mind megyei, mind regionális, valamint országos szinten.
Az ő szellemi örökségével és tőle tanultakkal szeretnénk a fesztivált megrendezni.
A fesztivál megrendezése komoly munkát és hátteret igényel, nagy felelősséget ró együttesünkre. Célunk a táncosok, táncegyüttesek közötti kapcsolatok, barátságok kialakulása, elmélyülése és erősítése mellett, színvonalas néptáncbemutatók előadás, a néptáncot kedvelő, szerető közönség kiszolgálása.
Az I. Németh László néptánctalálkozó és minősítő fesztivál várható programja:
Október 6 péntek: 19:00 A Batsányi Táncegyüttes önálló műsora.
Kísér : Cseszák Zsombor és barátai
---------------
Október 7. szombat:
14 órától kezdetét veszi az éles versenyprogram. A versenyprogramot minden érdeklődő ingyen megnézheti.
18 órától a zsűri összeül, majd eredményt hirdet.
20 órától díjkiosztó gálaműsor.
Este táncház, szakmai értékelés. Kísér : Cseszák Zsombor és barátai
Zsűri elnöke: Kovács Norbert "Cimbi", segítői Tombor Bea és Hahn-Kakas István
Batsányi Táncegyüttes