Időpont
2023. October 15. Sunday
10:15
Helyszín
Erzsébetligeti Színház
1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/c.
Magyarország
Az 1980-as évek végén egy új név tűnt fel a hazai népzenei életben a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.
1990 decemberében jelentős fordulat történt a fiatal zenekar életében. Meghívást kaptak egy óvodába táncházat tartani, amiből végül egy zenés-mesélős, játékos-táncos mókázás lett. A hatalmas sikerre való tekintettel januárra megszületett a folytatás, így néhány hónap múlva elkészült egy szürettől Pünkösdig tartó sorozat, melyben a népszokásokat mutatják be a kicsinyeknek az előbb említett játékos módon rengeteg vidámsággal fűszerezve.
A következő években zenés mesejátékokkal bővítették műsorkínálatukat, így csakhamar - az óvodákat követően - megnyíltak az iskolák, művelődési házak és színházak kapui is a magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető Kolompos együttes előtt.
Az ezredfordulóra kialakult a csapat mai formája és innentől szinte minden évben jelent meg új kiadványuk, CD, DVD illetve mesekönyv formában. A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
A Kolompos táncház a család minden generációja számára garantáltan szórakoztató időtöltést ígér!
KATEGÓRIA
Családi
1400 Ft Normál jegy elővételben
1600 Ft Normál jegy a rendezvény napján helyszínen és online
4600 Ft Családi (2f. + 2gy.) jegy elővételben
5400 Ft Családi jegy a rendezvény napján helyszínen és online