Időpont
2023. December 8. Friday
19:00
Helyszín
Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova utca 3.
Magyarország
Naszály 10 - jubileumi koncert és táncház
Szeretettel várunk mindenkit, hogy egy koncert keretein belül együtt ünnepelhessük a Naszály zenekar 10 éves jubileumát!
A koncerten bemutatkoznak a zenekar által leginkább kedvelt népzenei elemek, dallamok, amelyek úgy lettek kiválogatva, hogy az igen színes Kárpát-medencei zenei hagyomány minél szélesebb körét mutassák meg a közönségnek. A mívesen díszített már-már lírai erdélyi zenétől, a virtuóz prímás játékig, számos arca mutatkozik meg a zenekarnak ezen a koncerten. A már megszokott népzenei összeállítások mellett helyet kapott egy kis ízelítő a zenekar „Lakodalmi menet” című tematikus koncertjéből is. A magyar dallamokon túl a felvidéki és erdélyi cigányság zenéje is megjelenik majd ezen az estén.
Zenekar:
Somogyi Eszter – ének
Horváth Balázs – hegedű
Albert Sándor Szilárd – hegedű
Sulák Gergely – brácsa
Czaier Péter – nagybőgő
Gólya Márton – cimbalom
Közreműködik:
Deák-Volom Dávid – klarinét, harmonika
A koncertet táncház követi.
Jegyár: elővételben 2000 Ft, a koncert napján 2500 Ft (a megváltott jegyek a koncertet követő táncházba is érvényesek).