Néptáncműhely

Időpont

2025. February 12. Wednesday

18:30 – 20:00

Helyszín

Táncház

8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.

Magyarország

Néptáncműhely a Táncházban – ezúttal a széki táncokat sajátíthatják el az érdeklődők

Ismét várja a táncolni vágyókat a Néptáncműhely. Február elejétől tíz alkalmas kurzus indul a Táncházban, ahol a tánctanítás folyamatos párcserével zajlik.

Idén is várja táncos lábú jelentkezőit a Néptáncműhely. A Táncházban tartandó foglalkozások célja, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a néptánc rejtelmeibe, a megszerzett tudást pedig bátran használhassák a táncházban tartandó rendezvényeken. Az immár negyedik alkalommal megszervezett kurzus ezúttal a széki táncok tanagyagaiból áll.

"Itt van ugye két hetente szombatonként minden hónap második hetében a táncház és hogy akkor ők is, akik most újonnan elkezdik a táncot ők is be tudjanak kapcsolódnia mindennapi életünkbe az Alba Regia Táncegyesülethez. Folyamatosan jönnek új emberek, új arcok, akik így még jobbá tudják tenni ezt a közösséget" – mondta Sipos Dániel, néptáncpedagógus.

Sipos Dániel azt mondja, hogy a kurzusok ugyanúgy megfelelőek a kezdő táncosoknak, mint a már tapasztaltabbaknak, hiszen a néptáncos közösség mindenkivel szemben befogadó, aki ki akarja próbálni ezt a fajta mozgásformát és meg akarja ismerni a népi tánckultúrát.

"Leszenek páros részek, lesznek ami a táncházba is szokott lenni, például széki magyar, széki négyes, ami azt gondolom jó tud majd lenni a közösség szempontjából."

Az idei kurzus, amelyre a jelentkezési határidő február 5-e, szerda, tíz alkalomból áll. Február 12-én, szerdán indul és egészen április 16-a szerdáig tart heti egy alkalommal esténként 18:30 és 20 óra között. Sipos Dániel és Kneifel Andrea, az Alba Regia Táncegyüttes tagjai vezetik az idei kurzust, amelyről további információkat az Alba Regia Táncegyesület honlapján, az artefolk.hu/tanfolyamok oldalon lehet találni.

Amit hozz magaddal:

Lányoknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú lábbeli kényelmes sarokkal. Próbaruhának kényelmes felső és egy pörgős, bő szoknya (alá esetleg leggings, vagy sort).

Fiúknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú, „elegáns” lábbeli. Próbaruhának kényelmes felső és tréning nadrág, mely nem korlátozza a mozgást.

Bőséges innivaló, lehetőleg víz.

A műhely vezetői:
Sipos Dániel néptáncpedagógus, az Alba Regia Táncegyüttes tagja és
Kneifel Andrea, az Alba Regia Táncegyüttes tagja

A kurzust minimum 20 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.
Maximális létszám: 40 fő

A kurzus (10 alkalom) részvételi díja: 30 000 Ft/fő

Szervező

Alba Regia Táncegyüttes

Kapcsolódó oldalak

Részletek, jelentkezés

február

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.