Időpont
2025. February 22. Saturday
15:00 – 18:30
Helyszín
Art s Harmony
1085 Budapest, Rökk Szilárd utca 11.
Magyarország
Sok szeretettel várjuk minden családos táncosunkat, illetve érdeklődő szülőket és gyermekeiket a Tititá Táncműhely élőzenés farsangi családi táncházába, ahol minden korosztály táncra perdülhet, hiszen a zenekar nemcsak a gyerekeknek húz muzsikát, hanem a szülők is eljárhatják kedvenc táncrendjeiket az esti altatás előtt.
A délután folyamán tehát lesz játék, tánc és ének a gyerekeknek Fekete Gabriella vezetésével, és amikor az aprónép megpihen (vagy a kézműves sarokban serénykedik), szeretnénk a szülőket is táncba invitálni, és a gyerekek mellett ritkábban átélhető esti táncházi hangulatot egy délutánra idevarázsolni, hogy ők/ti is táncolhassatok együtt, illetve egymással.
A muzsikáról Takács Borbála és zenekara gondoskodik.
Megközelítés: a helyszín a 4-6-os villamos Rákóczi téri megállójának közelében található
A környéken a parkolóhelyek száma véges, aki kocsival jön, érdemes a Rákóczi téri mélygarázsban elhelyeznie autóját (gyalog 5 perc).
Belépő-hozzájárulás: 3000 Ft/család
Kérjük a táncterem padlójának megóvása érdekében váltócipőt mindenképpen hozzatok!
A helyszínen büfé üzemel, ahol kisebb harapnivalók és italok kaphatók. Fizetni készpénzzel tudtok.
A táncház egyben batyus buli is, a közös asztalra bármilyen házi készítésű édes vagy sós rágcsálnivalót, süteményt, gyümölcsöt örömmel fogadunk, amit kézzel el lehet fogyasztani. Evőeszközt nem tudunk biztosítani, papírtányér, szalvéta viszont lesz, illetve a hulladék minimalizálása érdekében SAJÁT re-poharat, bögrét, kulacsot légy szíves hozzatok magatokkal, gyermekeitek részére is. (A büfében megrendelt italokhoz természetesen kaptok poharat.)