Söndörgő 30

Időpont

2025. április 26. szombat

Helyszín

1117 Budapest, Öböl utca 1.

Magyarország

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter

A Söndörgő három évtizede alakult, a zenekar születésekor a mai tagok még gyerekek voltak és együtt nőttek fel a zenekarral. Ezért is olyan különleges a harmincadik születésnap, amely nemcsak egy zenei formáció, de egy család és egy közösség folyamatos alkotómunkáját is összegzi.

És micsoda harminc év volt!

A Söndörgő szellemi hátországa az ötvenéves, autentikus délszláv népzenét játszó legendás Vujicsics Együttes, tagjai között több Eredics-muzsikussal, akiknek fiaik, unokaöccseik lettek később a Söndörgő zenészei, így szinte az anyatejjel szívták magukba a muzsikát. A zenekar eddig kilenc nagylemezt adott ki, Tamburocket című 2014-es lemezük az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, éves összesítésben pedig a 3. legjobb világzenei lemez lett, és két angol világzenei magazin, a Songlines és az fRoots is az év lemezének választotta

A zenekar vendégeként számos világzenei és népzenei formáció, illetve előadó is színre lép majd, a Babrától, a Zeneakadémia Népzene Tanszék hallgatóin át a Vujicsicsig, hogy egy-egy dal erejéig megidézzék az elmúlt három évtizedet, a mesterektől a tanítványokig. Április 26-án tehát Balkán Allnighter – Söndörgő 30 születésnap, őrületes balkán partyval és különleges vendégekkel a Dürer Kertben.

Kapcsolódó oldalak

JEgy

Cikk

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.