Időpont
2025. május 16. péntek –
2025. május 18. vasárnap
Helyszín
Bárány tanya
2700 Cegléd, Ugyer 6.
Magyarország
Az idei Ládafia táborban a következő kézműves foglalkozások közül választhatsz!
KOSÁRFONÁS,
KÁRTYASZÖVÉS,
GYÖNGYFŰZÉS,
BÚTORFESTÉS,
NEMEZELÉS!
A tábor első napján, pénteken Heinczinger Mika lesz vendégünk, aki az esti órákban dalaival és muzsikájával ajándékoz meg Bennünket! ❤
Szombaton pedig a Csipkefa zenekar húzza a talpalávalót gyimesi, moldvai táncházunkban! Juhéjj! 🙂
Ha már most regisztrálnál, itt tudsz! 🙂
A foglakozásokról napi bontásban:
MÁJUS 16, 17, 18: BÚTORFESTÉS CSÍKI VIRÁGGAL
A háromnapos bútorfestő tábor témája az abonyi református templom lesz, egyik célja pedig az, hogy nyomot hagyjunk a Bárány tanyán. Pénteken szeretettel várjuk azokat, akik szívesen részt vesznek egy közösség festésben, ekkor csiszolunk, alapozunk, tuffolunk, keretezünk és tervezünk. Tanulságos lehet ez a nap olyanoknak is, akik szeretnék eltanulni azt a gondolatmenetet, mikor egy templom mintakincsét szeretnénk megtanulni "anyanyelvi szinten". Szombaton és vasárnap festjük a kazettákat, illetve igény szerint kisebb tárgyakon is alkalmazhatjuk a megszerzett tudást.
A tábor pontos napi munkaterve a résztvevők összetételétől függ! A régebbi szakkörösök, gyakorlottabb festők kezeire a közös mennyezet festésnél lesz szükség, míg az újonnan becsatlakozókkal külön tudunk foglalkozni az ecsetkezeléssel, tervezéssel, megvalósítással. Emiatt nagyon fontos, hogy jelentkezés esetén mindenképpen egyeztessünk!
Egyeztetni itt tudsz: csikiviri@gmail.com vagy a 06309912267-os számon!
A tábor napidíja:
Régebbi szakkörösök: 10.000 forint/nap
Újonnan becsatlakozók: 13.000 forint/nap
Három nap esetén: Régebbi szakkörösök: 25.000 ft/ 3 nap
Újabb becsatlakozók: 34.000/ 3 nap
A díj tartalmazza az oktatást, a festéket és mindenféle szükséges eszközt. Ezen felül fizetendő még a faanyag, amennyiben azt az oktató biztosítja.
MÁJUS 16 PÉNTEK 10-17 óráig NEMEZELÉS KOMJÁTHY RÉKÁVAL
Kazah-kirgiz mintájú nemez ülőpárna zsinórózással összeöltve
A nemezek mind „beszédesek”, történetet mondanak el, mesélnek régmúltról, családokról vagy éppen a jövőről. A színeknek, mintáknak, sorrendnek és mindennek jelentése van egy nemeztárgyon, védő-gyógyító szerepük is lehet.
A nap folyamán a résztvevőknek alkalmuk lesz a kazah-kirgiz nemeztárgyakra jellemző mintákkal, színekkel és azok jelentésével megismerkedni, hogy mindenki megtalálja a számára jelentéssel bíró motívumot. A hagyományos vizes technikával, előnemezzel készített párna elő és hátoldalát díszítőzsinórral varrjuk össze, így lehetőség lesz a kötélverővel is közelebbről megismerkedni! 😊
A kb 40 cm átmérőjű puha, kitömött meditációs nemezpárna használható, kedves tárgya lehet otthonodnak! ❤
Az egész napos foglalkozás díj: 16.000Ft/fő, ami magába foglalja az oktatást, anyagköltséget, eszközhasználatot.
MÁJUS 17. SZOMBAT 10-17 óráig KOSÁRFONÁS LEGEZA MÁRTÁVAL
Szint: kezdők vagy már némi gyakorlattal rendelkezők
Soha nem fontál még kosarat, de szereted otthonodban a természetes anyagból készült, használati tárgyakat? Szívesen kipróbálnád magad? Éld át az örömteli alkotás élményét és készítsd el vesszőből saját használati tárgyaidat! A Fonódások műhelymunkákat teljesen kezdő vagy már némi fonási gyakorlattal rendelkező érdeklődők figyelmébe ajánljuk!
Az újszerű formavilágot és technikákat oktatónk Erasmus + Mobilitásos műhelymunkák során sajátította el Olaszországban, Dániában, Norvégiában, Franciaországban és Németországban.
Oktató: Legeza Márta, Népművészet Ijfú Mestere, népi iparművész kosárfonó, MMA ösztöndíjas (2018-2021) kézműves
A nap során KATALÁN TÁLCA, SZAPPANTARTÓ, FALI HAGYMATARTÓ fog készülni. A foglalkozásokon a résztvevők megismerkedhetnek a kosárfonás néhány alapfogásával, és kedves, szerethető használati tárgyakat, szappantartót, kínálótálcát, fali hagymatárolót, konyhai zöldség és gyümölcstárolót készíthetnek akár ajándékba, akár saját maguknak. Ha szeretnéd megélni a közösségben alkotás örömét és szívesen lennél boldog tulajdonosa egy vagy több saját készítésű fonott tárgynak, amelyekben aztán büszkeséggel gyönyörködhetsz saját otthonodban, ne habozz!:)
A részvételhez semmiféle előképzettség nem szükséges. A munkához biztosítunk minden alapanyagot, héjjas visszamelegített fűzvesszőt, valamint a szükséges eszközöket, szerszámokat.
Az egész napos foglalkozás díja: 17.000Ft/fő, ami magában foglalja az oktatást, eszközöket és alapanyagokat.
MÁJUS 17 SZOMBAT 10-17 óráig KÁRTYASZÖVÉS DEKLEVA SÁRIVAL
A kártyaszövés egy több ezer éve használt technika. A nomád társadalmak idejében a bőr után ez volt a második legerősebb anyag, amit létre tudtak hozni. A szalagokat széleskörűen használták: ruhák szegélyeként, mindenféle kötözőként, nemezsátor feszítőjeként és lószerszámnak is. A világon mindenhol kialakult a kártyás szövés technikája, a díszítési módszerek azonban kultúránként eltérőek.
A nap folyamán mindenki elkészíti az eszközeit, elsajátítja a kottaolvasást (külön kitérve a színválasztásra), a felvetés módját, a szövés menetét. Mivel az egész nap rendelkezésünkre áll, Sárinak lesz alkalma mesélni a különböző kultúrák technikai sajátosságairól, motívumkincséről, híres leleteiről.
A részvételhez nem szükséges előképzettség. Ha már szőttél, akkor is gyere, Sári tanít számodra új technikát! 🙂
Az egész napos foglalkozás díja: 15.000 Ft/fő, amely magában foglalja az oktatást, eszközöket és alapanyagot is. A foglalkozás 3 fő jelentkezése esetén valósul meg.
Ha még valami lemaradt volna, érdeklődni a dekleva.sara@gmail.com-on, cseten vagy a +36202458507-es számon tudsz.
MÁJUS 18. VASÁRNAP 10-17 óráig GYÖNGYFŰZÉS KÁPOLNÁSI BEÁTÁVAL
Vasárnapi közös fűzésünk alkalmával egy finoman áttört mintájú, csiszolt gyöngyökkel díszített csipkekarkötő készítését sajátíthatjátok el.
Kezdőként megismerkedhettek a felmerülő alapfogalmakkal, tudnivalókkal (gyöngy-, tű- és fűzőszálfajták, –méretek, felületkezelések, gyártók, stb.), alapvető technikákkal, ismeretekkel (kezdés-befejezés, száltoldás, csomó készítése, eldolgozás, záródások), s hogy a haladók számára is legyen újdonság, a fűzés részeként betekintünk az Ecuador déli részén élő saraguro bennszülöttek különleges, hurkolásos gyöngyfűzési technikájának alapjaiba is.
A munkát megkönnyíti majd egy többoldalas, ábrákat is tartalmazó részletes leírás, amelynek segítségével otthon is bármikor újrafűzhetővé válik számotokra a tanult karkötő. Az elsajátítandó minta úgy épül fel, hogy egyes részleteinek megfűzésével később négy különféle karkötőváltozatot is elkészíthettek, és egy kis változtatással, valamint némi ráfordított idővel akár egy hozzá illő szépséges saraguro gyöngygallér boldog megalkotói és tulajdonosai is lehettek majd.
Az egész napos foglalkozás díja 16.000 Ft/fő, mely magában foglalja az oktatást, az alapanyagokat, eszközhasználatot, valamint a minta fűzésének kinyomtatott fázisábráit, leírását.
(Az esetlegesen használt szemüvegeteket ne feledjétek otthon!)
Az oktató munkáival megismerkedhettek a KBeads – Gyöngybagoly FB oldalon itt: https://www.facebook.com/KBeads.gyongybagoly
A tábor ideje alatt az étkezés lehet saját vagy általunk szervezett formában megoldható (részletek a jelentkezést követően).
A résztvevőknek korlátozott számban tudunk szállást biztosítani éjszakára (a jelentkezés sorrendjében), illetve a korlátlan sátorozási lehetőség adott. 🙂
A helyszín: Bárány tanya, Cegléd, Ugyer 6 dűlő
https://www.facebook.com/BaranyTanya
A jelentkezés csak regisztrációval együtt érvényes!
Regisztrálni itt lehet: https://forms.gle/bT2NnyzAhsgWTfzo9
Érdeklődni a 06 70 293 1687 vagy ladafiaegyeseulet@gmail.com címen lehet!
Ládafia Egyesület