Néptánc napközi

Időpont

2025. augusztus 18. hétfő

08:00 – 16:00

Helyszín

Táncház

8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.

Magyarország

Az Alba Regia Táncegyesület idén nyáron is megrendezi népszerű napközis néptánctáborát. Ezúttal négy korosztályból várják a gyermekeket: leendő első, második, harmadik és negyedik osztályos tanulók jelentkezhetnek a 2025. augusztus 18-án kezdődő, négynapos táborba.

A táborozó gyermekek a délelőtti néptáncfoglalkozásokon játékosan, élményszerűen ismerkedhetnek meg a magyar néptánc- és népdalkincs korosztályuknak legmegfelelőbb gyöngyszemeivel, az ARTE táncműhely kiváló pedagógusai – Sipos Dániel és Ritter Andrea – útmutatásával. Ebéd után különböző kézműves foglalkozásokkal, közösségépítő játékokkal színesítik a délutáni programot. Kisebb kirándulásokat is terveznek a szervezők: a gyermekekkel ellátogatnak a Népmesepontra és a Barátság moziba egy filmvetítésre is.

Az ARTE nyári táborának együtt töltött pár napja a szakmai munkán túl a csapatépítés és közösségfejlesztés szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. A részvételhez semmiféle előképzettség nem szükséges, a tánchoz kedvet kapott gyermekeket pedig szeptembertől az Alba Regia AMI csoportjaiba is várják. A jelentkezés határideje: 2025. június 15.

Kapcsolódó oldalak

JElentekezés

február

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.