Fonó Szerda

Időpont

2025. május 28. szerda

19:00 – 23:59

Helyszín

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest, Sztregova utca 3.

Magyarország

Fonó Szerda tánctanítás és táncház: Buzai táncok

Buza település az erdélyi Észak-Mezőség területén helyezkedik, mintegy 35 km-re Szamosújvártól.
Zenei sajátosságait illetően az Észak-Mezőségen található Tóvidékhez kötik, amelyhez egyébként Melegföldvár és Feketelak vidékét is. Táncszempontból viszont inkább a Belső-Mezőséghez húz.

A község neve az Árpád-kori Búza személynévvel azonos, és a helynévképzés régies módjára utal.

Lakói ekkor elsősorban szászok (innen a helység német elnevezése - Busendorf), akiknek jelentős része ismeretlen okból a következő században elvándorolt, és megalapította Tekét. Az itt maradottak a XVI. század folyamán elmagyarosodtak.

Akárcsak a legtöbb erdélyi települést, Búzát sem kímélte a történelem vihara: 1241-ben a tatár, 1545-ben a moldvai vajda, 1602-ben Basta, 1690-ben és 1717-ben a török-tatár dúlta fel és rabolta ki.

Szerdai tanfolyamunk új témája a Buza tájegysége.

Kezdő tánccsoport vezetői: Galát Péter és Baloghné Vatai Barbara
Haladó tánccsoport vezetői: Eredics-Fekete Zsuzsanna és Gémesi Zoltán
Énektanítás vezetője: Esztergomi Katinka
A tánctanítás és táncház házigazdája: Eszterlánc Zenekar

Az est menete:
19:00-21:00 Táncoktatás
21:00-21:30 Énektanítás
21:30-01:00 Táncház

Várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül!

Jegyár: elővételben 2000 Ft, az esemény napján 2500 Ft

Kapcsolódó oldalak

Honlap

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat próbáljuk ellenőrizni, igyekszünk napra készek lenni, de felelősséget sajnos nem tudunk vállalni a pontosságukért.