Idézetek száma: 52

Pávai István írta a hivatásos zenészekről

A hangszerrel foglalkozók körében kiemelkedő szerepet töltenek be a közösség táncéletében a hivatásos népzenészek. Anyagi érdekeltségük révén tevékenységük kettős irányú: egyrészt érdekeltek a régi repertoár fenntartásában, utódaiknak való továbbadásában, hiszen a közösség ezt várja el tőlük. Másrészt ki kell elégíteniük gyakran egyéni vagy speciálisan generációs igényeket is, például a fiatalok által igényelt divatos dallamokat ismerniük kell, ezért a repertoár változásában, megújításában is szerepet játszanak.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 378. oldal

Pávai István írta a pentaton dallamok harmóniakíséretéről

Gyakran egy-egy dallam pentaton jellege elhomályosodik a hegedű hangszeres figurációi miatt, viszont a kísérőhangszerek ezt a sajátosságot ennek ellenére kidomborítják, hiszen a bőgő az énekelt változatokhoz közel álló dallamvázat játssza, a háromhúros kontra pedig ezekre a pillérhangokra építi párhuzamos dúrakkordsorozatát.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 373. oldal

Pávai István írta a dallami jelleg harmóniai következményeiről

A dallamok stílusa, karaktere, tipológiai hovatartozása is befolyásolhatja a harmonizálás milyenségét. A hangszerjátékosok természetesen nem rendelkeznek dallamrendszertani ismeretekkel, így nem emiatt keletkeznek az ezzel összefüggő harmóniai eltérések. Az ok az, hogy a különböző járású dallamok elvileg sugallhatnak eltérő jellegű harmonizálási módozatokat. Így például az akkord-figurációkból építkező hangszeres dallamok esetében a kontrások rendszerint meghallják a hegedű akkordfelbontásait, és az azoknak megfelelő hármashangzatokat szólaltatják meg.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 371. oldal

Pávai István írta a ritmuskíséret és a tempó harmóniára gyakorolt hatásáról

A népzenében a kísérőhangszerek elsődleges rendeltetése a tánc alaplüktetésének biztosítása, a harmonizálás másodlagos kérdés. Az adatközlők által ismert és empirikus módon alkalmazott harmonizálási elvek, általuk ideálisnak tartott megoldások alkalmazására csak olyan mértékben kerülhet sor, amennyire lehetőséget adnak azok a kísérőritmus-sémák, amelyek az egyes tánctípusok ritmikai hátterét jellemzik, s amelyet a hangszerjátékosnak folyamatosan meg kell szólaltatnia. Kísérőritmus és tempó együttesen befolyásolja a harmonizálást, hiszen az egyes tánctípusok regionális változatai gyakran eltérő tempókeretek között mozognak, így a megfelelő ritmuskíséreti sémák megszólaltatása is részben másként történik. Gyorsabb tempóban, az adott ritmuskíséret korlátai mellett nincsen lehetőség ugyanannak az akkordsorozatnak a megszólaltatására, amely lassú tempóban szokásos.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 367. oldal

Pávai István írta a népi harmónia vizsgálatáról

[...] elengedhetetlen [...] ugyanannak a dallamnak többszöri elhangzását, illetve más alkalommal is fölvett összes változatát megvizsgálni. Ezek, valamint az adatközlőktől kapott szóbeli információk alapján rekonstruálható a dallamok egyfajta ideális harmonizálási módja, az az akkordsorozat, amely valójában létezik az adatközlő tudatában, de [...] nem mindig valósulhat meg maradéktalanul.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 366. oldal

Pávai István írta a bőgőjátékban érvényre jutó lex minima elvről

A bőgősök [...] rendszerint mellőzik a nagyobb, nehezebben elérhető hangközugrásokat. Ezért vagy megtartják az előző hangot (akkor is, ha az nem illeszkedik a brácsa akkordjába), vagy találomra megszólaltatnak bármilyen más, esetleg a brácsa akkordjától idegen, de kényelmesen elérhető hangot. Megtévesztőbb, ha az így eltalált hang benne van az akkordban, vagy az elméleti összhangzattan szerint valahogy értelmezhető. Ilyenkor ugyanannak a dallamnak a többszöri elhangzása nyújthatja számunkra a helyes értelmezés kulcsát.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 360. oldal

Pávai István írta a harmonizálási elvek keveredéséről

[...] az erdélyi hagyományos hangszeregyüttesek általában a dallamkövetés elvét alkalmazzák, amely mellett a funkciós vonzás elve is érvényesül, de nem olyan mértékben, mint azt a városi cigányzenészektől megszoktuk. A funkciós vonzás ezeknél a zenekaroknál általában egyszerű domináns-tonika kapcsolatokat jelent, ami leggyakrabban a zárlatok megerősítését szolgálja, nincs szó a minden fokot érintő folyamatos dominánsképzésről.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 358. oldal

Pávai István írta a funkciós harmonizálásról a népi tánczenében

[A funkciós] harmonizálási stílusban általában minden ütemegységre új akkordot szólaltatnak meg vagy legalább ugyanannak a szeptimes változatát, [...] olyan esetben is, amikor a dallamhangokkal ezek nincsenek teljesen összhangban. Ilyenkor dallamidegen, öncélú harmónia jön létre [...]. Ez leggyakrabban a pentaton vagy modális jellegű régi és új stílusú népdalok harmonizálásában ütközik ki, hiszen ezekben nincs vezetőhang, a kíséret viszont ennek ellenére alkalmaz vezetőhangot, hiszen a funkciós harmonizálás a városi cigányzenében a 19. századi műdalterméssel összefüggésben alakult ki, s onnan öröklődött át a falusi hangszeres zenébe.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 357. oldal

Pávai István írta a funkciós harmonizálásról a népi tánczenében

Nyilvánvaló, hogy a funkciós harmonizálás a klasszikus zenéből származik, illetve annak populárisabb műfajaiból (operett, fúvós térzene stb.), illetve a cigányzenészek tudatos tanulásából, taníttatásából. Lényege, hogy a legtöbb akkordfűzés autentikus irányt követ, s a diatonikus hangrendszer bármely fokára épülő hangzat előtt megszólaltatják annak valamelyik dominánsát.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 356. oldal

Pávai István írta a dallamhangszerek heterofóniájáról

Ha a dallam különböző lehetséges variánsai együtt szólalnak meg, a köztük levő apró, lényegtelen eltérések hoznak létre egy áltöbbszólamúságot, hiszen akárcsak a nem koordinált többszólamúság esetében, itt sincs harmóniailag megtervezve az eltérés. Két prímás összjátéka esetén is a szándék a dallamnak azonos módon való megszólaltatása, de ezt nem a variánsra, hanem a dallam absztrakt tudati képére értik, amely a variánsban többféle módon realizálódhat.

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012. 346. oldal