Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

A Művelődés archívumából
XXXIV. évfolyam (1981) 8-9. szám 49-53. o.

Jagamas János

Miért nem népdal?

1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész | 7. rész

Szenteljük ezt a fejezetet a lejtős irányú hármas hangzattal való kezdésnek. A kiindulásul vett dallam közismert. Nyomtatott kiadására csak hosszas keresgéléssel találtam a Húzzad, cigány (66 válogatott magyar nóta) című kötet 29. lapján. A kötet, melynek dalai zongorakísérettel vannak ellátva, évszám feltüntetése nélkül, Budapesten, Nádor Kálmán kiadásában, kb. a 40-es évek elején jelent meg. A kiválasztott dalhoz (lásd 1a) a következő adatok vannak felsorolva: "Nándor Jóska és Huber Sándor gyűjtése, Huber Sándor átirata". A "Copyright 1924 by Nádor Kálmán Budapest-Leipzig" (lásd a lap alján) megjegyzés a dal korábbi kiadását sejteti. Kellő adatok hiányában nem tudhatjuk, hogy a dalt a két nevezett pontosan honnan merítette. Forrásuk lehetett előbbi kiadvány, cigányzenész, magyar nótás ember stb. Tény az, hogy a dal a nép körében is elterjedt. Gyűjtéseinkben két népi változata szerepel, az egyik lejegyzése Magyarón (1b), a másiké Malomfalván történt (1c) az 50-es években. E két népi változatot az 1. sz. kottapéldánkhoz kapcsoltuk b és c-vel jelölvén. Az 1a-t a kottás kiadványtól eltérően korszerűbb átírásban, az ottani - 4/8-os ütembeosztást 4/4-essel felcserélve közöljük.

1. kotta

(A b. szövege kevés kivétellel egyezik az a.-éval. Csak az eltérő részleteket tüntettük fel.) A dal kezdő elemében (lásd 1. ü.) a lejtős hármashangzat fokainak sorrendje: kvint-terc-alap, a kezdőhang pedig megismétlődik. A képlet tehát hangismétléssel kezdő hármas, ereszkedő irányban.

Az 1. ütem alakzata kezdésként ebben a magasságban egyetlen magyar népdaltípusban sem fordul elő. Más szinten is csak egy új stílusú példában lelhető, de dúr-színezettel. (L. Járdányi i. m. II. 115.)

2. kotta

A 8. fokon, szó-val kezdő dallam - melynek 1. sorát írásunk 4. részében már idéztük - hangsora tiszta ötfokú, szó-véggel; két rendszerű és a a b a felépítésű. Lejtős hármassal való kezdésre még két másik, szintén új stílusú példa is van, de hangismétlés nélkül. Az egyik kezdő elemének fekvése és színezete is egyezik az 1. példáéval.

3. kotta

(L. Járdányi i. m. II. 36.) A szerkezet itt a a5 b a. A tiszta ötfokúságtól csak 3. sora tér el egy pien-hang folytán. Szintén kétrendszerű.

A másik példa kezdetének dallamrajza majdnem egyező az utóbbi elejével. A különbség csak annyi, hogy a második lejtős terc és annak visszakanyarodása kvarttá bővült. Így a kezdőelem kvartszextes félépítésű, a 6. fokon való kezdéssel. (L. Járdányi i. m. 39.)

4. kotta

Hangsora szintén ötfokú, szó-véggel. Két belső sorában (2-3 sor) a fá, mint pien-hang értelmezendő. Egyrendszerű, abba szerkezettel. E három példa arra figyelmeztet, hogy a lejtős hármassal való kezdés a magyar népdaltípusokban csak újabb jelenség. Hogy szórványosan a régebbiekben is létezhetett-e, annak nyomait még nem találtuk meg. A kérdéses kezdő formula cseremiszeknél, csuvasoknál is csak egészen szórványos. Lehet, hogy náluk is újabb fejlemény. Népies dalainkban viszont otthonos és eléggé változatos alakzatokkal található. Nyugat-Európa dallamtörténetében ez a kezdés a legrégibb írásos emlékektől kezdődően megtalálható. Míg a gregoriánum, a genfi zsoltárok, a protestáns korálok között, valamint a 17. sz. előtti zenében a lejtős hármas kezdő szerepe csak ritkán látható, addig a barokk zenében már egyre gyakoribb. J. S. Bach fúgatémái közül is többnek témafőjét képezi. Ilyen például a Wohl-temperiertes Klavier II. kötetéből a fisz-moll fúga témája is.

5. kotta

Van olyan változata - nem is egy -, mikor az 5. fokról lejtő hármast emelkedő kvintlépés előz meg: pl. Die Kunst der Fuge sorozat alaptémája, melyet az 1980-ban megjelent Zenetudományi írások (szerkesztette: Benkő András) 269. lapján idéztem az 1. sz. példánk dallamával egybevetve. (L. A kupolás kvint-szerkezetű magyar népdal és a fúga expozíciója tanulmányt.)

A nyugati zenében mintha az emelkedő hármassal való kezdés volna a gyakoribb és a lejtős a ritkább. Úgy tetszik, hogy ez általánosabb jelenség. A mondottak szerint nem kétséges, hogy népies dalainkban ez a kezdés nyugati minták nyomán válhatott népszerűvé. Hogy közvetlenül-e vagy cseh, morva, szlovák stb. közvetítéssel, az nincs felderítve még. Abban a három újabb típusdalban mindenképpen idegen, valamilyen műzenei hatásnak tekinthető. Ennyi ismeret az olvasót hozzásegítheti ahhoz, hogy további néhány tucat népies dalt, mely lejtős hármassal kezdődik, se tekinthessen többé magyar népdalnak. Persze, csak olyan olvasóra vonatkozhat ez, aki minden sorra kerülő kérdést, fontosabb megállapítást megjegyez a dallampéldákon keresztül, nem sajnálván az időt a példák szómizálgatására sem.

Következzék az alappélda második eleme:

6. kotta

Ritmusa két anapaestus (II I). Dallamvonala kupolás tetrachord, mély két emelkedő és három ereszkedő szekundból áll. Ez tovább bontható egy emelkedő trichordra és egy lejtős trichordra. Utóbbinak fekvése egy fokkal mélyebb, tehát nem szimmetrikus. Mindenki tudhatja, hogy ez a tetrachord-alakulat egyetlen olyan magasságba sem helyezhető, hogy az ötfokúságtól idegen ti vagy fá, esetleg mindkettő ne szerepelne benne. A képlet mindenképpen diatonikus elem. Régi típusdalaink között csak egyben akadhatunk nyomára, melynek hangsora már hétfokúságba hajló. Az európai hatásokat tükröző régi magyar típusdallam második sora elején, sorkezdő funkcióval szerepel az aszimmetrikus kupolás tetrachord.

(L. Járdányi i. m. I. 121.)

7. kotta

Kezdete itt 5. fok, mely elhelyezésben az előjegyzés szerint a kritikus félhanglépés nem a képlet elején, hanem a belsejében van elrejtve, és így közelebb áll az ötfokúsághoz. A példa párhuzamos 4. sorában viszont a két emelkedő lépést egyre csökkenti a hangismétlés által.

8. kotta

Ritmusa a legegyszerűbb, beszédszerű - parlandó - nyolcadértékekből áll. Nyújtással csak a sorvégeken él. Egyszerű, de művészi itt az átalakítás, mely csupán egyetlen hangra terjed: egy fokkal magasabbról kezdődik a képlet. Az egész sor mennyire lapos volna, ha ez az egy hangnyi változtatás elmaradna, ha a b3 fokról indulna és pontos volna a képlet áthelyezése terccel mélyebbre. Érdemes kipróbálni. A régi népdaltípusok közül tehát csak az idézettben, egyetlenegyszer fordul elő a nevezett képlet, ami bizonyítja, hogy ez a népi ösztönös dallamformálástól idegen. Valamilyen külső hatásra kerülhetett két új stílusú népdaltípusba. Egyikében (lásd Járdányi i. m. II. 43.) kétszer hangzik el a kérdéses elem, az 1. és 4. sor második felében.

9. kotta

A 2. és 3. sorban az elem fordítva, rákmenetben szólal meg:

10. kotta

De csak a rajza fordított, ritmusa változatlan marad. A 3. sor vége újabb lejtős trichorddal bővül, lépcsőzetes ereszkedéssel vezet bele a 4. sorba.

11. kotta

A másik példában a kérdéses alakzat már csak egyszer, a 3. sor harmadik ütemében hangzik el. Annak a dallamnak 3. soráról van szó, melynek 1. sorát a 3. részben idéztük (Áll a hajó).

12. kotta

Az elem magassága, ritmusa egyaránt eltér az előbbiekétől.

Népies dalok között ez ideig szintén csak kettőben találtam meg ezt a kupolás tetrachordot. Az egyik Petőfi versével közismert (lásd Kerényi i. m. 37.).

13. kotta

Kerényi jegyzetei között a 37. számúból tudhatjuk, hogy "a dallamot - saját vallomása szerint (Főv. Lapok, 1871. júl. 9.) - Erdélyi János >fogta rá< Petőfi versére" (lásd i.m. 212. l.). Ennek rokondallama a másik példa (lásd Kerényi i. m. 202.).

14. kotta

Szlovák eredetű, "a mai szlovákok himnusz dallama" (lásd i. m. 226. lap 202. sz. jegyzetét). Mindkettőben a kérdéses motívum háromszor van meg: az 1., 2. és 4. sorban. Még van egy olyan népies dal is, melynek első két sora mintha a Juhász legény első két sorának dúr-változata volna. (L. Kerényi i. m. 24.)

15. kotta

A motívum 4 - 5. hangja itt elvariálódott (lásd a megjelölt részt). A sorméret 10 helyett 11 szótagos. Jellegzetesen magyar záróritmusa, a pontozott ritmus és az elvariálás folytán az előbbi két példával szemben, csak ebben láthatunk valamelyes magyar sajátosságot.

A nyugati zenében nem kell sokáig keresgélnünk, hogy idevágó példákat találjunk. A protestáns korálok 4 dallamának 12 változatában az első sor dallamrajza egyezik ezzel a kupolás tetrachorddal. Az elterjedtebb kiadványban: J. S. Bach: 371 vierstimmige Choralges änge 12, 95, 121, 233, 248, 264, 290, 329, 335, 350, 354, 365, számúak képviselik az ide tartozó eseteket. Persze, egyikük ritmusa sem megkettőzött anapaestus. Idézzük a 95. sz. első sorát:

16. kotta

És mégis benne lappang a két anapaestus egyszeri nagyításban. Vonjuk egybe a megismételt hangokat (a 3., 4. és 7., 8. negyedet) félértékké és megkapjuk a kérdéses ritmusszerkezetet augmentálva:

Ilyen Beethoven 9. szimfóniájából a 4. tétel témája a Schiller szövegére készült híres Örömóda dallamkezdő motívuma is:

18. kotta

Eredeti hangneme: D-dúr. Végül még egy példával tetézzük a kimutatást, éspedig J.S. Bach: Das Wohltemperierte Klavier I. kötet c-moll fúga témájával:

19. kotta

Az utolsó, megjelölt motívumban ismerünk rá a kérdéses elemre. Ennyiből sejthető, hogy e motívum a nyugati zenéből kerülhetett a magyarba. Valószínű, hogy a diatóniára alapozott különféle zenekultúrák egy részében, vagy egészében is megtalálható ez a tetrachordképlet.

És most foglaljuk egybe az 1. sz. példa teljes első sorának ritmusát:

20. kotta

Mindkét ütem ritmusa külön, másféle összetételben használatos a magyar népdalban, de az ilyen kombináció az idézett új stílusú példa (A szennai lipisen-laposon) kivételével nem található. Ugyanis az említetten kívül arra nincsen példa, hogy négy negyedet, vagy akár négy nyolcadot a megkettőzött anapaestus követne. Van viszont egy olyan új stílusú példa is, melyben a négy negyeddel való kezdést két anapaestus helyett két dactilus követ, melyhez a jellegzetes, három hangból álló magyar sorzáróritmus kapcsolódik, a 13 szótagos terjedelem folytán (lásd. Járdányi i. m. II. 49.).

21. kotta

Szerkezete a a5 ak5, a, kétrendszerű. Valamelyes rokonságban van A szennai... kezdetűvel. A két dactilus egymás mellett egészen ritka, kivételes jelenség a magyar népdalban. Az 1. sz. példa kezdő sorának ritmusa és dallama is idegen a magyar népdal szellemétől. Nem tekinthető tehát magyar népdalnak. Joggal kérdezheti az olvasó, hogy akkor miért számít népdalnak A szennai... kezdetű? Erre azt felelhetjük, hogy azért, mert hangsora a szó-végű ötfokúsághoz áll legközelebb, valamint a dallam egészének kontúrja, szerkezete is népdalszerű, ami ellensúlyozza megfelelő módon a ritmus idegenszerűségét. Meg aztán nincs meg benne az 1. sz. példával szemben a két idegen eredetű elemnek: a lejtős hármassal kezdésnek és a domború tetrachordnak a közvetlen kapcsolata sem. A 2. elem az 1 a.-nak mindenik sorában, összesen tehát négyszer szerepel, az utótagban a második fele variáltan. A 4. sorban az anapaestust dactilus váltja fel a 2. elem elején. Másik népdalszerűtlen vonás a 3. sor végén az alterált negyedik fok (#4 = ri), mely a szöveg szerint a 4. sor kezdete.

Most pedig lássa az olvasó, milyen célzattal közöltük az 1 a. mellett a b. és c-vel jelzett népi változatokat. Távolról sem papírpazarlásból, hanem igen hasznos tanulságok megláttatása végett. A partitúraszerűen közölt két népi változatnak azon hangjaira, melyek az a. dallamától eltérnek, jeljel figyelmeztet. Ezek az eltérések pontosan a második elemnél találhatók, a páros ütemekben. A nép alkotó műhelyében a legidegenszerűbb részletek változtak meg: a 2. elem első hangpárja, illetve 1. hangja és az utolsó két ütem. Utóbbi lényegesebben. A ti és fá hangok részben mi-, illetve szó-val cserélődtek fel, lényegesen csökkentvén ezáltal e változatokban az ötfokúságtól idegen hangok mennyiségét... A 6. ütem végéről eltűnik a két népi változatban a magas alteráció, helyette természetes negyedik fok szerepel. A ri ugyanis a negyedik magas alterációt képviseli (fi, di, szi, ri), mely a magyar népdalban nem vert gyökeret; ott a 3. magas módosítás: a szi jelenti a felső határt. Egyszóval minden változtatás, kiigazítás az ötfokúságban gyökerező zenei gondolkodásnak megfelelően történt. Az idegen dallam népi változatai a bennük utólagosan alkalmazott ötfokúsítással közelebb kerültek a népdalhoz. Az első elem változatlan maradt, mert ha idegenszerű is a lejtős hármassal való kezdés, de beleillik az ötfokú keretbe. A kvinttel magasabbra helyezett, változtatott alakja: l l s m pedig a nép zenei szókincsének egyik tősgyökeres motívuma (lásd. a 3. és 5. ütemet). Az a. példában a kvintelés módja a fúga tonális válaszával egyező módon történt. Szerencsés ez a rátalálás a népi fordulatra a tonális válasz elvének ösztönös alkalmazása folytán. A zeneileg műveltebb olvasónak tudnia kell azt is, hogy amikor a fúga témája az 5. fokon kezdődik, olyankor - a kisebb számú kivételtől eltekintve - a válasz kezdő hangja rendszerint kvint helyett kvart-áthelyezés, avégett, hogy ezáltal a válasznak legalábbis első része az alaphangnemben maradjon. A tonális érzék kívánja ezt így (az említett eset, mikor domináns-kezdésre a tonika a válasz, csak egyik esete a tonális válasznak).

Tiszta ötfokúvá csak a c. példa 2-3. sora alakult. A b. példa mindenik sorában van egy pien-hang, lépcsőzetes, lejtős menetben: ti a szélső és fá a belső-sorokban. Következésképpen a c. példában csak az egyik fajta pien-hang létezik, a ti. Az átlagolvasónak ennyi talán elég. Aki ennél többet óhajt tudni, az tetszése szerint vizsgálódhat a példák között és több tapasztalatot gyűjthet magának, többet is kiolvashat a három példából, ha elmélyültebben búvárkodik azokban.

Szólanunk kell az 1. sz. alatti példák hovatartozásáról. Az 1 a. példával kapcsolatosan a szakirodalomban két, egymással ellentétes véleménnyel találkozunk. Járdányi i. m. II. kötet függeléke az olyan dallamok közé sorolja, melyek "fél lábbal még a népdalok, de fél lábbal már a népies műdalok talaján állanak". Az ilyen, ún. átmeneti rétegbe tartozó daloknak csupán a kezdő sorát közli szómizációs rövidítéssel, a szöveg alfabetikus sorrendjében. A kérdéses dallam a II. kötet 168. lapján, Édesanyám vett nekem kalapot kezdéssel látható. Ugyanezt a példát megtaláljuk Kerényi i. m. Függelék II. -ban, az a. példának szövegével, a kötet 234. lapján. (Szintén csak kezdő sorokat közöl). Kerényi tehát a népies dalok közé sorolja. Hogy e kétféle besorolás közül melyik a helyes, arra határozott feleletet nem adhatunk. Lehet, hogy olyan határesettel állunk szemben, mely ide is, oda is tartozhat. Föltehető azonban, hogy az a. példa népies dal, a b. és c. változat pedig az átmeneti rétegbe tartozó, mert félig-meddig már a népdal talaján áll.

Esetleges félreértések elkerülése végett megemlítést kívánnak a következők is: A különféle műzenei idézetekkel elsősorban csak annyit óhajtunk szemléltetni, hogy a nevezett kezdő elemek mely dallamkultúrákban tenyésznek, mely korszakok, stílusok szerzőinek alkotásaiban találhatók. Tudnunk kell, hogy ezeknek az elemeknek többsége vagy egésze nyugat-európai zenei köznyelvből való, ahonnan az egyes szerzők is merítettek. De az, hogy milyen úton-módon kerültek azok a magyar dalokba, legtöbbjükről alig, vagy sehogy sem deríthető fel. A nyugati nagy alkotók zenéje és a magyar népies dal között aligha létezhetett közvetlen összefüggés, kapcsolat. Ki merné állítani akár azt, hogy a következő népies dal (lásd Kerényi i. m. 193.) Beethoven 8. szimfóniája 1. tételének első témájából származott, csupán azért, mert első hat hangjuk egyezik? Eredeti hangneme: F-dúr.

22. kotta

A népies dalok szerzőinek zenei műveltsége általában alacsonyabb szintű volt, sokszor még a kottaismerethez sem jutottak el. Az idézett népies dal ismeretlen szerzőjéről alig tételezhető fel, hogy ismerte volna akár Beethoven 8. szimfóniáját is. Persze, egyebet sem igen. Legfeljebb néhány elterjedtebb Schubert-dal jelentette számára a csúcspontot. Nótaszerzőink mentségére szolgáljon az, hogy ők olyan környezetben éltek és tevékenykedtek, mely környezetben nem is lehetett módjuk kellő zenei műveltséget, szakmai képzettséget megszerezni. Abban az időben a mostoha történelmi helyzet következtében még nem volt szervezettebb zenei élet, és nagyon kevés volt a zene oktatását szolgáló megfelelő zenei intézmény is.

Az idézett dallam-hasonlatok inkább az említett zenei köznyelvre utalhatnak, ahonnan azonban nem közvetlenül, hanem különféle közvetítésekkel jutottak el a nótaszerzőkhöz.

Népzenei utalásainkat elsősorban és majdnem kizárólagosan a magyar népdaltípusokra vonatkoztatjuk, mert e sorozatban szereplő kérdések tisztázásához egyelőre a kötött szerkezetű strofikus dalok is elégségesek. Pontosabban, a zenei néphagyomány tengernyi és legkülönfélébb anyagából a legegységesebb, elterjedtebb és legfontosabb réteggel foglalkozunk elsősorban, Járdányi idézett művének két kötete nyomán. A teljes magyar dalkincsben számos idegen dallam és elem is rejtőzik, az egésze pedig nem tükrözi az ősi magyar zenei észjárást olyan mértékben, miként annak legfontosabb rétege, az alkalomhoz nem kötött, tulajdonképpeni népdal.


Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás