Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Sebő Ferenc

Beszélgetések Lajtha Lászlóról

1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész | 7. rész | 8. rész

A TÁNCKUTATÓ

 

Lajtha László érdemei közismertek a magyar hangszeres zenekutatás elindítása terén. Kevesebbet hallottunk azonban arról a munkáról, amelyet a tánckutatás terén végzett. Erről Pesovár Ernő számol be:

Lajtha Lászlót a magyar néptánckutatás egyik nagyon jelentős személyiségeként kell számon tartanunk, hiszen ő volt az, aki már a 20-as évek elejétől rendszeresen gyűjtött tánchoz kapcsolódó zenei anyagot. Egyértelműen vallotta, hogy a tánc és a zene nem választható el egymástól, hogy a tánc is olyan, mint mondjuk a nyelv, hogy szavak, mondatfűzési törvényszerűségek vannak benne.

A mai modern felfogásnak tulajdonképpen ő a megalapozója. Emellett a korszerű táncrögzítést is ő szorgalmazta először. '28-ban a prágai kongresszuson hívta fel a figyelmet arra, hogy hangos filmen kellene megörökíteni a táncokat. A nagy ábrándból az lett, hogy valamikor a 60-as években kerülhetett sor először a táncok rögzítésére. Ő fedezte fel a porcsalmi botolót, amelyik az egyik legizgalmasabb kardtánc, fegyvertánc és archaikus páros tánc hagyományunk. Ezt mindenáron filmre akarta venni, mert ki akarta vinni egy londoni kongresszusra, hogy ott bemutassa. Kilincselt pénzért, hogy felvehessék a botolót, de elutasították az akkori Kulturális Minisztériumban, mert okos emberek akkor is voltak ott, mondván, hogy "cigányokkal nem csinálunk propagandát a magyarságnak". Mivel ezt a táncot elsősorban cigányok őrizték meg. Ő az, aki először közli, mert Gönyeivel néma filmet készítettek róla, de ő az is, aki először közli azután a botolót a magyarság néprajzában.

Rendszeresen ír a táncról a 20-as évektől kezdődően. Míg aztán 36-ban azt feszegeti, hogy most már a film mellett kellene találni egy modern tánclejegyzési módszert, amelyik a lépéseket örökíti meg. Ezt próbálja megvalósítani egyszerű eszközökkel abban a nagy összefoglaló munkában, amit Gönyeivel készített, akivel nagyon jól kiegészítették egymást. Gönyei Sándor a 30-as évektől rendszeresen filmezett, ő pedig a táncokhoz a zenéket gyűjtötte fel és ennek az egymást kiegészítő munkának volt az eredménye a 37-ben megjelent Magyarság néprajza IV. kötetében a tánc fejezet. Ebben ő már megkísérli beleilleszteni egy európai koncepcióba a tánchagyományunkat, amelyik persze még egy kisebb, zártkörű ismeretanyag. Ő foglalkozik először részletesebben a leány körtáncokkal. Somogyban, Palóc vidéken, Baranyában karikázót gyűjtöttek, összevetették a leány körtáncokat a gyerekjátékokkal, az azokban meglévő további archaikus elemekkel. Az európai hagyománnyal való összehasonlítás eredménye az a következtetés, hogy az egész egyetemes kultúrának egyik legarchaikusabb tánctípusa a karikázó.

Szerelem, szerelem (Buzsáki karikázó)
Gyűjtötte Olsvai Imre és Sztanó Pál 1963-ban

Nagyon szép pásztortáncokat is gyűjtöttek közösen Berzencéről, Márcadópusztáról, Karcsáról. Mikor ezeket közli, akkor vitába száll Rétheyvel, aki kevesebb ismeretanyaggal azt állítja, hogy a magyar pásztortáncok szláv eredetűek. Lajtha bebizonyítja, hogy ez egy sokkal szélesebb rétegnek a tánchagyománya, hogy van egy magyar és egy Kárpát-medencei régi stílusréteg, aminek a pásztortánc az egyik jellemző képviselője.

Megy a kanász... (Borsosberény)
Koós József (sz. 1888)
Gyűjtötte Dincsér Oszkár 1937-ben

Nagyon hasznos és fontos összefoglalás az, amit ő adott. Tiszteletreméltó, hogy abban az időben, amikor a néprajz és a népzenekutatás is mellékterületnek tekintette a táncot - beszélni beszéltek róla, csak nem sokat tettek érte - akkor ő vállalta azt, hogy egy ilyen lenézett ágnak a tudományos művelésére vállalkozzon.

Tulajdonképpen ezt a gondolatot folytatta ő tovább, amikor a nagy erdélyi gyűjtése során elkészítette a szépkenyerűszentmártoni, a széki és a kőrispataki gyűjteményt, ami az 50-es években jelent meg.

Marosszéki forgató (Kőrispatak)
Kristóf Vencel prímás, Gábor Dénes kontrás,
Péter Sándor bőgős, Gábor Gyula cimbalmos
Gyűjtötte Lajtha László 1944-ben

Ugyanezt folytatja a Nyugat-Dunántúlon is, Dunántúli táncok és dallamok címmel. Nagyon gazdag táncanyag szerepel a jegyzetekben, tudniillik a zenék alapján ő mindig rákérdezett arra is, hogy erre milyen táncot táncoltak. Nagyon módszeresen folytatta az ilyen jellegű munkát, méltó volna, hogy helyreállítsuk a becsületét és az ismertségét ezen a területen is, mert a néptánc-kutatás, a korszerű népzenei kutatás, de az egész táncházmozgalom is tisztelettel tekinthet ilyen jellegű tevékenységére.

Lajtha erdélyi hangszeres gyűjtései, ezen belül különösen a széki anyag széles körben ismertté váltak. Milyen muzsikára talált Nyugat-Magyarországon?

Annak egy része nagyon szép, új stílusú verbunk zene. Egy része megtalálható a Veszprém vármegyei nótákban, de ennél sokkal archaikusabb réteget is feltárt. Például amit ő úgy közöl, hogy kopogós, sétálós, azok egy, a Somogytól a Rábaközig, a nyugati sávban elterjedt vonulós páros táncnak a zenéi. Egy olyan vonulós párosnak, mint ami a gyimesieknél a jártatós és úgy hívták, hogy sétálós. Ez helyettesítette a lassú csárdást. Én egyszer láttam ilyet az Őrségben, amit el is táncoltak, de általában már csak mesélni tudtak róla. Ő számtalan adatot közöl ebben a kötetben, erről a sétálósról.

Régi sétálós
Tendl Pál cimbalmos, Tendl Vilmos prímás, Tendl József csellós
Sopron
Gyűjtötte Lajtha László 1957-ben

Bartók román hangszeres gyűjteményében találunk már kezdeményezést a zenékhez tartozó táncok számbavételére.

Igen, az egyes hangszeres zenékhez Bartók is mindig nagyon fontos és pontos megjegyzéseket fűz a tánccal kapcsolatban, de Lajtha László ezt aztán kiteljesítette és a magyar anyagra érvényesítette az egész koncepciót. Nem véletlen tehát, hogy amikor Gönyei Sándor a 111 táncdalt összeállította, akkor azt írja, hogy Lajtha László és mások gyűjtései alapján. Tehát hogy a Lajtha anyaga volt a törzsanyag, amiből a magyar tánczenét először be lehetett mutatni a nagyközönségnek.

Kun verbunk
Rupa Zoltán prímás, Baják József segégprímás,
Fóris Ferenc brácsás, Horvát József kontrás, Bódi András bőgős
Kunszentmiklós
Gyűjtötte Martin György, Sárosi Bálint, Sztanó Pál 1968-ban

Ott ügyködöm egyszer a Néprajzi Múzeumban, a Néprajzi Osztályon, amikor Lajtha bejön. Megkérdezi: "Mit keres itt édes fiam?" Mondom: "Tánccal foglalkozom professzor úr". Azt mondja: "Nem értesz te ahhoz édes fiam". "Ez igaz professzor úr, hogy nem értek hozzá, de mások is írtak már összefoglalást anélkül, hogy értettek volna hozzá". Az öreg döbbenten nézett rám, de úgy látszik, hogy honorálta a pimaszságomat, mert attól kezdve nagyon jóban lettünk. Annyira jóban, hogy én akkor kezdtem már lejárni a 60-as évek elején Szombathelyre az együtteshez, ő pedig járt le gyűjteni. Úgyhogy a szálló halljában este, mikor ő is visszatért a gyűjtésről, én is abbahagytam a próbát, ott találkoztunk és a személyzet legnagyobb örömére a professzor úr ott a szálló halljában bemutatta nekem, hogy aznap milyen táncokat látott, milyen táncokat gyűjtött. Eltáncolta. Egy-egy motívumot. Olyan gazdag táncokat nem lehetett akkor már Vas megyében gyűjteni, de azokat megmutatta, amiket aztán a jegyzeteiben le is írt. Nagyon élveztem egyébként.

Lengetős
Csejtei István prímás, Kun Antal brácsás, Csejtei Ernő bőgős
Szombathely
Gyűjtötte Lajtha László 1962-ben

'62-ben volt a Nemzetközi Népzenei Tanács Kongresszusa Gottwaldovban, ahova Martin Györggyel mi is elkerültünk Kodály jóvoltából, aki behívatott bennünket a Népzenei Tanácsba.

Azért ezt egy mellékmondatban elmondom, hogy milyen elegáns lépés volt ez Kodálytól, mert nemrégen jelent meg előtte a Népzene Tára Lakodalom kötete és nem nagyon lelkesedtünk érte. Martin Gyurkával, a Lányi Gusztival hárman írtunk egy kritikát ennek a tánc részéről, amit aztán eljuttatunk Kodályhoz, ami ugyan nem jelent meg soha, de mikor beszámoltunk a szatmári gyűjtésről a Néprajzi Társaságban, a legnagyobb megdöbbenésünkre Kodály ott ült ez első sorban. Végighallgatta és kérdést tett fel. Nagyon elegáns volt és úgy látszik, hogy értékelte a munkánkat, mert beíratott bennünket a Népzenei Tanácsba.

Gottwaldovba együtt utaztunk az öregekkel, Kodállyal, Ádám Jenővel, Lajthával, Rajeczky Bénivel, Vargyas Lajossal, tehát az idős generációval és nagyon aranyos volt, mert mindenki patronált bennünket, tanácsokat adtak, hogy milyen legyen az előadásunk. Megkérdeztük az idős kollegáktól, hogy illusztráljuk-e esetleg tánccal is azt, amit elmondunk. Kodály nagyon lelkesedett, hogy: "Igen, ez nagyon jó lesz, ez nagyon látványos lesz". Lajtha megjegyezte, hogy: "Egy magyar úr nem táncol ezeknek, nem ugrál ezeknek". Végül aztán illusztráltunk, de azért mértékkel. Tinka legényest. Én a rendszerezési elvekről és a motívumokról, azok típusairól beszéltem, így én azokat illusztráltam az előadás közben. Nagyon élvezte a közönség, úgyhogy Kodálynak lett igaza.

 

1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész | 7. rész | 8. rész

 

Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás