Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

A Művelődés archívumából
XXXVIII. évfolyam (1985) 7. szám 25-28. o.

Szenik Ilona

Népzenetudományi jegyzetek

1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész | 7. rész

Pentatónia

A dallammá átfogalmazott hanglejtés egyik alakjával, a trichorddal előző alkalommal a gyermekdalokban önálló dallamként vagy nagyobb hangkészletbe ágyazott dallammagként találkoztunk. Az ott előfordult hangsorok közül jelenlegi tárgyunkhoz a s-m-r-d tetraton és a l-s-m-r-d pentaton tartozik. A hangkészletnek ugyanezek az alakjai a recitálást legtisztábban képviselő siratóban is előfordulnak (-végű, trichord, tetra-, pentaton).

1. A fenti tetra- és pentaton hangsorban a trichord az alsó sávon helyezkedik el. Az ilyen szerkezetű -hangsor nagyon ritka a strófikus dalok közt; más alakjairól alább szólunk. (A dallampéldák forrására utaló rövidítések ugyanazok, mint az előző cikkekben; 1. példa: MN 60, Lészped, Bákó megye; pentaton hangsorú, díszítésben idegen hangok.)


1. példa

A trichordból más hangnemi keretben bontakozik ki a négy- és öthangúság, amikor a dallam lényegében a trichord magra épül, de ez a hangkészlet felső sávját képezi, a zárlatok pedig aláhajlanak: m-r-d-l tetraton vagy m-r-d-l, -s, pentaton, utóbbi vagy szó finálissal. Ilyen dallamváz jellemzi a strofikus daloknak egy egységes nagy csoportját, valamint egyik siratótípust. (Dallampéldák: lá tetraton: RN 118; lá pentaton: RN 107, TSz 57). A következő dallam a ritkább szóvégződést példázza (MN 12 C; Trunk, Bakó megye).


2. példa

A trichord gerincű típusokban a hangkészlet és az ambitus (= hangterjedelem) növelésére való törekvést jelzi, hogy a dallam felfele bővül: átmenetileg, majd egyre többször érinti a szó-lá hangokat (dallampéldák: RN 6*, 83, 87*. 111, 202*, 206; TSz 52*, 61*, 62; a csillaggal jelzettekben idegen töltőhangok vannak).

Az anhemiton pentaton (= félhangnélküli ötfokú) hangrendszer elméleti modellje a kvintsorba helyezett öt hang: dó szó ré lá mi. A rendszerben a magasság szerinti sorrendbe állított fokok közt egyetlen szelvény, ahol két nagyszekund következik egymás után, a d-r-m; ezért pentaton magnak is nevezik. Mint láttuk, ez a trichordmag két tetraton hangsort is jellemez (- és -végű), amelyek éppen ezáltal sorolhatók a pentatonok mellé, ugyanakkor ez különbözteti meg őket egyéb tetraton szerkezetektől (A 3. példa hangsortáblázatában számozott ívek jelölik a tetraton, illetve pentatonban a kis és nagy ambitusú hangsorokat; a keretbe foglalt hang a finális; az idegen hangok töltött hangfejjel vannak jelölve, fölöttük a módosítójel előfordulásuk kétféle lehetőségére utal; a viszonyított transzpozícióban a szaggatott ívvel jelölt pentaton mag mindenik végződésnél azonos magasságon van: b 1 = dó; az eddig említett hangsorok: a 2, az 1. sz. példa hangsora, közös dó-ra transzponálva, valamint b 1-3, ebből b 2 a 2. példa hangsora.)


3. példa

Az oktáv, vagy ennél nagyobb ambitusban a pentaton mag a hangsor szimmetrikus középpontja, sok dallamtípusban pedig a finális mellett a a legfontosabb fok, úgynevezett hangnemi pillér. Ez a megkülönböztetett szerep nemcsak a pentaton magon recitálva kezdő dallamcsoportnál, hanem a magasban induló típusoknál is érvényesül: az ereszkedést követően a dallam hosszan időz a pentaton magon és/vagy a a sor(ok) nyugvópontja (4. példa: Tsz, Magyarlapád, Fehér megye;* = idegen hang; továbbá: RN 114, 151, TSz 53).


4. példa

A pentatoniában a tercközöket a rendszertől idegen hangok, úgynevezett pienek tölthetik ki. Ha csak díszítő, esetleg szótaghordozó átfutó- vagy váltóhangok, akkor a pentaton hangzáson nem változtatnak. Ha fontos helyeken és gyakran jelennek meg, a hangsor látszólag diatonikussá válik, de a jellegzetes fordulatok ilyenkor is elárulják a pentaton eredetet (nagyszekund és kisterc kapcsolása, kvartugrás a pentaton fokok közt, a pentaton mag kiemelése). (Dallampéldák: látszólag moll hexachord, illetőleg teljes moll hangsornak: RN 103, 132; TSz 127). A pien hangok mellékes szerepét bizonyítja, hogy kétféleképpen töltik ki a tercközöket, akár ugyanabban a dallamban is ( és/vagy fi a felső, ti és/vagy az alsó tercközben). Mikor a pien kisszekund távolságra van a finálistól (), a záró fordulat fríges színezetet kap; röviden fríg zárlatnak nevezik (például: RN 77; egyik változatában fá, ti és tá pien van: RN 78, ebből idézzük a 4. sort).


5. példa

Mind a kis, mind a nagy ambitusú pentaton dallamokban leggyakoribb a , ritkább a szó végződés. Egyazon típus változatai is lehetnek különböző végződésűek. Előfordul, hogy miután a dallam a mély regisztert is érintette, a finális -ra helyezkedik; ezek nem önálló típusok, hanem (esetleg szó) végűek változatai (3c hangsorpélda; dallampéldák: RN 130, végű változata: TSz 58; RN 82 és 106, végű típusrokonaik: RN 80 és 114; a 3a és c hangsorokat összevetve látszik a két végű hangsor közti különbség: nincs kizárva, hogy az 1. sz. példa féldallam, tehát szintén nem önálló típus).

A mi-végű pentaton nagyon ritka; az idesorolható dallamok többségében csak feltételezhető a pentaton eredet; ezekről a szakirodalomban megoszlanak a vélemények. Legtisztább a pentatónia a magyarói "falu nótájában" (MÉ 61 = RN 292, felfele bővült hangsorú változata: RN 291): a-tetraton hangkészlet a főzárlatnál (3. sor) d-s, és a finálisnál l-m kvartugrással bővül lefele mi pentatonná (a 3d hangsorpéldában ívekkel jelöltük).

Kodály megállapította, hogy a keleti rokon népek virágzó ötfokú zenéjében a záró hang nincs annyira egy magassághoz kötve, mint a magyarban. A többféle finális - akár egy típus változataiban is - egy régebbi fejlődési szakasz jellemzője lehetett, amiből a magyar népzene kevesebbet őrzött meg.

2. A hangterjedelem növelésének - és egyúttal a forma fejlesztésének - egyik módozata a kevéshangú dallamrészek megismétlése más magasságon. A magyar népzene egyik legrégibb rétegét a kvinttel mélyebb ismétlés jellemzi: a dallamstrófa két tagjában (= főzárlattal elhatárolt formai egység) a párhuzamos sorok között van kvintviszony (négysoros strófában az 1. és 3., 2. és 4. sor között). A keleti rokon népeknél talált dallamváltozatok bizonyítják, hogy ez a szerkezeti elv már az európai letelepedés előtt megvolt a magyar népzenében. A kvintelésnek itt csak a hangnemi vonatkozásait tárgyaljuk, más alkalommal térünk ki a formai jellegzetességekre. A 6. hangsorpéldában ívekkel határoltuk el a dallamtagok hangkészletét:

Az előtag l-s-m-r tetraton hangkészlete kvintismétléssel pentaton sort alkot (6a hangsorban az ívekkel jelölt szelvények; dallampéldák: -végű: Volt nekem egy kecském... szöveggel ismert dal, továbbá: TSz 1; szó-végű, 3. sorának kezdőmotívuma nem kvintel: TSz 12).


6. példa

Ha az előtag négy vagy öt hangjában a pentaton mag is benne van, kvintismétléssel a dallamnak két pentaton magja lesz, vagyis az utótag kvinttel mélyebb hangnembe megy át (szómizációban -váltással lehet követni a hangnemváltozást, ahogy a 6b hangsorpéldában megjelöltük; dallampéldák: tetraton tagok: TSz 16, 26; pentaton tagok: RN 249, TSz 32, 35; legtöbb példában pien hangok is vannak).

Kodály az előbbit egyrendszerű, az utóbbit kétrendszerű kvintelésnek nevezte.

- Egyrendszerű dallamokban az eltérés néha a tonális pilléreket (oktáv-kvint alap) hangsúlyozza: az oktávra a hangsor kvintjén - azaz kvarttal mélyebben - érkezik a válasz és egy darabig így követi az előtag vonalát; a hangsor szerkezetéből következik, hogy adott ponton terc távolságra is kerülhet (7. példa: TSz 2, 1. sor felfele, 3. sor lefele húzott szárakkal).


7. példa

Mikor az előtagban a felső is megszólal, a kvinttel mélyebb idegen hang () helyett az utótag a szomszédos pentaton hanggal, rendszerint mi-vel válaszol (6a hangsor, a szekszt szaggatott ívvel jelölve; 8. példa: TSz 15, 1. és 3. sor; *= pien; az első ütemben tonális, a 2. ütemben szekszt-válasz).


8. példa

- Ha a főzárlat a szerkezet követelte kvint helyett a tercre - esetleg az alapra - csúszik, egyrendszerűségnél megerősíti (RN 165; TSz 2), kétrendszerűségnél megteremti a két tag közötti hangnemi kapcsolatot (9. példa: TSz 21, 2. és 4. sor,-váltás a 2. sor végén; továbbá: RN 150, TSz 18).


9. példa

- A két tag dallamvonala és hangkészlete között teremt átmenetet a magas válasz: a 3. sor az előtag magasságából indul és csak később hajlik bele a kvintismétlésbe (például: TSz 20; RN 237; negyedik sor is magasról indul: RN 234). A pien hangok a két tagban rendszerint azonos módon helyezkednek el; az előtag pien-je így nagyszekszt távolságra van a finálistól. Kétrendszerű magas válaszban a 3. sor pienje gyakran kis-szeksztre módosul és még jobban kihangsúlyozza a hangnemváltást (10. példa: RN 250, részlet a 2. és 4., mellette a 3. sorból; továbbá: RN 220, 238; TSz 9).


10. példa

- A variálás folyamán az egyrendszerűségre és a kétrendszerűségre jellemző vonások egy dallamban is megjelenhetnek (például: TSz 34, az 1. sorban a felső egyrendszerű jelleggel indít, de a 2. és 4. sor között kétrendszerű válasz van). A variálás sok más módozattal alakíthatja át a kvintelő dallamokat, de ezek már a sorok tartalmi viszonyára - a dallamszerkezetre - hatnak ki.


11. példa

A régi réteg pentatóniája és kvintismétlése más formai keretben folytatódik az új stílusban. A gyakoribb-végződés mellett számos szó-végű pentaton dallam is van. A kvintismétlés emelkedő (a 2. sor kvinttel magasabb az l-nél), a strófa egészében pedig kétirányú (a 4. sorban az 1. sor tér vissza). A kvintválasz hangnemi jellege az előtagban dől el: ugyanúgy lehet egy- vagy kétrendszerű és ugyanazokat az árnyalati külömbségeket hozhatja, mint a régi réteg kvintelése. A 11. példa az egyrendszerű tonális, valamint szekszt választ mutatja be (a. TSz 155, b. SzN 123, az 1. sor lefele, a 2. sor felfele húzott szárakkal). A kvintelő sorok közti visszahajlás és hangnemi visszaváltás a 3. sor végén szokott megjelenni (12. példa: RN 307, a kétrendszerben kvintelő 1. és 2., mellette a visszaváltást hozó 3. sor).


12. példa

További példák: egyrendszerű,-végű: RN 310, TSz 146; szó-végű: TSz 161; kétrendszerű, -végű: TSz 150, visszaváltással: TSz 149; szó-végű: RN 311-313, visszaváltással: TSz 154.)

Bartók is, Kodály is utalt a kvintismétlés és a fúga expozíciójában a téma-válasz analógiájára. Az érdeklődő olvasónak ajánljuk Jagamas Jánosnak erről szóló tanulmányát*. A szerkesztési elv ősisége és keleti forrásai eleve kizárják a két jelenség közti közvetlen kapcsolatot; a kérdés éppen azért érdekes, mert a zenei gondolkodás egy természetes megnyilvánulására vet fényt; amit a népzene egyszólamúságban, azt a műzene többszólamúságban valósította meg.


* Jagamas J.: A kupolás kvintszerkezetű magyar népdal és a fuga expozíciója. Zenetudományi írások. Kriterion. Bukarest, 1980, 263-270. 1.

 


Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás