Folkrádió

Bartókot is megszivatták - Sebő Ferenc a Quartnak
2. rész

Sebő Ferenc népzenekutató és versfeldolgozó zenész nagyinterjúnk második részében a gyűjtés értelméről, a magyar népzenét ért hatásokról és a kortársakról: az Illés zenekarról, a Kalákáról és Cseh Tamásról beszél. Az is kiderül, hogy ma melyik a legtrendibb népzenei irányzat.



Quart: Az Énekelt versek lemezed volt az egyik első lemez, amit hallgattam életemben. Emellett még sok Kalákát. Mind a kettőt egyformán szerettem, de a Kalákáéké jobban a fülembe mászott az egyszerűbb, dúr akkordos zenéjük miatt. Ti viszont még a magyar népzenén kívül eső dolgokkal is foglalkoztatok, délszlávos, görög, arab hangulatú számaid is voltak, mint például a Harmatocska. Menyire ástad bele magad a magyar népzenén kívül eső dolgokba?

Sebő Ferenc: Mi Gryllus Daniékkal együtt kezdtük, ők is abban az időben voltak egyetemisták. Ott tért el az utunk, amikor elkezdtem a népzenével is foglalkozni. Martinnál a beszélgetések az akadémiát jelentették nekem. Ott egy csomó olyan ismerethez jutottam hozzá, ami rádöbbentett arra, hogy ezt a műfajt nem én találom ki. Hát a hitemet, azt elvesztettem. Ez egy létező történet, egy műfaj. Az énekelt vers, a népdal ugyanazt a technológiát, ugyanazokat a megoldásokat és dallamokat őrzi. Sokszor még szövegeket is. Kodály is csak összefoglalta az ismereteket ezen a téren. Amit ma irodalomnak nevezünk, az énekelt költészet volt, majdnem a 19. századig. A formák, mint lenyomatok, őrzik ennek a zenei világnak a képét. József Attilának pontosan azokat a verseit szúrtam ki, amelyeket ő is énekelni gondolt, utólag már tudom. Viszont ha hiszed, ha nem, a Harmatocskának semmiféle délszláv előképe nincsen, egyszerűen az az időmértékes metrum, ami abban lüktet, az húzta neked a zenét oda. Ez spontán dolog, benne van a zsigereinkben. Másrészt pedig amiről te azt hiszed, hogy ez mennyire délszláv meg mennyire török, meg arab, annak a java része benne van a magyar hagyományban is. Ha 7/8-os vagy 5/8-os lüktetésű zenét akarsz hallani, ahhoz nem kell azért messzire elmenned, mert a sárközi karikázókban is ugyanilyenek vannak. Az erdélyi zenéről nem is beszélve, csak a vonós zene kicsit lemaszatolja az aszimmetriákat. Magát Bartókot is megszivatták, azt tudjátok, ugye? Amikor lejegyezte azt a rengeteg fonográfhengert és ezt az ingadozást észlelte, arra gondolt, hogy ez olyan ingadozás, amit az előadó slampossága okoz. Úgy is nevezte, hogy rendetlenül páros tempó. Ezt írta rá. Éles eszű csávó volt, rendetlenül páros! Aztán elolvasott egy tanulmányt a bolgár ritmusról, akkor bekattant neki, hogy mi is ez. És gyerekek, a több ezer hengert újra lehallgatta emiatt. Azok a zöld tintás javítások azért vannak, mert rájött, hogy ja, ez nem rendetlenül páros, hanem 7/8. Hangról hangra ugyanúgy van leírva egyébként, csak az ütemvonalak, tehát a hangsúlyok esnek máshova. Ez az, amit a kottaírás nem szokott rögzíteni, csak az egyezményest, amikor mechanikusan megy a hangsúlyozás. Itt kezdtünk visszafelé menni a régizene felé, mert a magyar népzene példatára a régizenének. Ezt nem fogják fel sajnos maguk a régizenészek, hagyják elmúlni az esélyeiket, amíg még ezeket élőben meghallgathatnák, de sajnos mindenki a maga veszteségeivel fizet a hülyeségéért.

Quart: Hogy kerülnek a magyar népzenébe ennyire távoli dolgok?

Sebő Ferenc: Mindenre lehet találni példát a Kárpát-medencén belül. És ez nem nagy magyar sovén duma. Ellentétben az olaszokkal, a németekkel a miénk egységes állam volt már ezer évvel ezelőtt is. Nincs vámhatár, van közlekedés, jövés-menés. Erdélyből hozták a sót föl a folyón, egész Szolnokig, a szlovákok jöttek le aratni az Alföldre, hozták-vitték, adták-vették az anyagot, viszont még így is maradtak olyan régiók, ahol egy régebbi eső pocsolyái csillognak valahol. Bizony, a régebbi páros-vonulós táncokat a 11-12. századi francia királyi udvarban táncolták. Olyan zenetörténeti összefüggések vannak, amibe ha egy kicsit beleásod magad, márpedig én aztán beleástam magam, akkor rájössz, hogy ami Európában volt, akár keleten, akár délen, akár északon, akár nyugaton, abból a Kárpát-medencében valahol van valami. Mi a Sebő együttessel belenyúltunk a középkorba a népzene segítségével. Az egyszólamúság, a duda, a kvintpárhuzamok mind a korai középkor zenéinek az effektjei. Akkor én ezt nem is tudtam, azt hittem, hogy én találtam ki, hogy ekkora zseni vagyok.

Quart: És visszafelé áramlás nem volt soha? Magyar népzenét nem játszottak soha Nyugat-Európában?

Sebő Ferenc: De, a 16. században nagyon nagy divat volt az úgynevezett magyar zene. Az ungaresca külön műfaj lett, ehhez az ugrós kanásztánc típusú valamihez kötődik. Ugyanakkor ezek latin szöveggel jöttek be, slágerzeneként. Mert akkor a latin volt a sláger nyelve, nem az angol. Azok a dalok, amiket Orff feldolgozott, tömegével működtek itt, a diákok hozták, vitték őket, a vágánsok, a vándorzenészek. Na jó, nem kerültek be a nagy zenébe, mert a nagy zene akkor az egyházi zene volt. A liturgikus zene volt az a zene, amit műveltek, a többi meg úgy nőtt, mint a gaz, azzal nem kell foglalkozni.

Quart: Agrárzene.

Sebő Ferenc: Agrárzene, igen. Mi ennek vagyunk az utódai. El tudom képzelni, hogy kiváltotta az elit muzsikusok ellenszenvét, hogy mi a fene ez már megint, elég ebből a sok gazból. Annyiban speciális a helyzet Magyarországon, hogy a bartóki ötletek kicsit megzavarták az utódokat. Bartók nem azt mondta, hogy népzenét kell minden helyett játszani, ő csak erőt kapott, csomó ötletet, kapcsolatot, elágazást látott. Megmozgatta a fantáziáját, és egyre jobb zenéket írt. De nem oldotta meg a populáris zene kérdéseit. A népzene azért mégiscsak a populáris zene műfaja. Hát nem? Annak a mai utóda, nem pedig a liturgikus zenének. Az akkori emberek nem voltak hülyék, nem nagyon keverték össze. Marhára tudták, hogy mit kell a templomban énekelni és mit máshol. Érdekes, hogy a gregorián ősének, a siratóének kutatása nem csak a honfoglalásig visz vissza, hanem ötezer évvel korábbra. Mert a sirató-stílus volt a Földközi-tenger medencéjének stílusa. A rituális énekeket mindenki - a föníciaiak, a zsidók és a latinok is - ilyen stílusban énekelte. Ez volt a kötetlen szótagszámú szövegek éneklésének módja. Így lehet a telefonkönyvet is elénekelni.

Quart: Mi van most a gyűjtéssel? Érdemes még egyáltalán népdalt vagy népzenét gyűjteni?

Sebő Ferenc: Ezer évvel ezelőtt, a magyar államalapítás idején, amikor a gregorián anyag már szintén ezer éves volt, akkor kezdték el leírni. Ehhez találták ki a kottaírást egyébként, mert addig nem volt szükség rá. Azóta megint eltelt egy ezredév és van egy olyan fajta hagyományanyag, amivel a nagy kultúra nem foglalkozott eddig, viszont számtalan információt tartalmaz a nagy kultúráról is. Most ezt százötven éve jegyezgetjük, gyűjtjük, rakosgatjuk, tesszük írásossá. Közben megnőtt a lehetőség, az eszközök annyira jók lettek, hogy hangfelvételt is lehet csinálni, képet is lehet rögzíteni. Ezek hihetetlen nagy segítséget jelentenek. Egyedül a tánc rögzítését nem lehetett megoldani – mostanáig. Bartók is csak leírta, hogy körülbelül így mozognak, meg ilyen koreográfia van, de azt leírni nem lehet, külön táncírást kellett aztán kitalálni hozzá, ami elég bonyolult. Tehát most ugyanaz a munka folyik szerintem, csak sokkal jobb eszközökkel és elég nagy támogatottsággal. A gregorián lejegyzése a központosítás eszköze volt, hogy na, énekeltek ti itt össze-vissza, majd mi megmondjuk mit kell énekelni. A mostani pedig alulról jövő, spontán dolog, először a nemzeti mozgalmakat táplálta, később már a kulturális, művelődési mozgalmakat. Mi ennek a folyamatnak vagyunk a végén. A kérdésedre az a válaszom, hogy ha értesz hozzá, akkor villámgyorsan szedd a sátorfádat, kezdj el gyűjteni, mert lassan lejár az idő.

Quart: Láttuk a Bob Dylan-dokumentumfilmet. Kiderült, hogy nagyon hasonló utat járt be, mint ti annak idején. Először hallott valami tradicionális lemezt, aztán elment, találkozott az arcokkal, akik csinálták. Csak ő elkezdett 20-21 évesen dalokat írni abban az idiómában, amit megtanult, amire aztán ráépült a fél amerikai rockkultúra. Nálunk láttál ilyesmit? Vagy ha jól gondolom, hogy ennyire átütő módon nem épült be a populáris kultúránkba ez a fajta hagyományos zene, akkor az mi miatt lehet?

Sebő Ferenc: Nagyon bonyolult ez a dolog, speciális helyzet a mienk, a Kárpát-medence kis terület ahhoz, hogy nagy dolgok történjenek. Nekem a Szörényiék nagy élményt jelentettek annak idején. A József Attila-dalokat is azért kezdtem énekelni, mert annyira megtetszett nekem a népzenével kombinált és dalszerű műfaj, amit akkor Levente olyan jól csinált. Én József Attila-őrületben voltam és mondtam szegény anyámnak, aki ott mosott az udvaron Szabadiban, hogy hallgasd meg ezeket a verseket, milyen jók. Aztán láttam, hogy unja őket. Akkor mondom, most eléneklem neki, és akkor figyelt. Bekattant neki, ha énekelve hallotta. Mint ahogy a Bródy szövegei is igényesek voltak, már szinte költészetnek számítottak ahhoz képest, amik a slágerekben mentek. Izgatott, hogy kipróbáljam, hogyan szólnak a dalszerű József Attila-szövegek, és ez nagyon jól működött. Nekem ez ugrott be először, nem a népzene igazából, a dal maga, de az érthető szövegű dal, nem zene szövegkísérettel, hanem fordítva.

Quart: Később is követted az Illés dolgait?

Sebő Ferenc: Leventének ez a délszlávos, kicsit furcsa világa nekem nagyon tetszett. Bródy később belenyúlt a széki zenébe, mert az Elmegyek, elmegyek vagy az Átkozott féltékenység, azok széki zenék. Bródy ezt előbb megtalálta, mint én. Én meg bepöccentem és elkezdtem dalokat csinálni. Leventéék nagyon kevés népzenét ismertek, még azt a székit sem Levente találta, hanem Bródy, mert az egy spekuláns alak. Utólag visszanézve a Pici anyagai sokkal közelebb álltak bármilyen népzenéhez, a szerkezetükből adódóan. Azokat a kis ambitusú dallamokat használta, amiket a népzenéből ismerünk. Általában az volt a jellemző, hogy a rockzenészek nem ismerték a népzenét, ahogy mi sem. Fel kellett fedezni, és az volt benne a jó, hogy vadidegen anyagként ismertük meg a saját hagyományunkat. Nagyon érdekes, mert újszerűnek újszerű volt, viszont nem kellett érte sokat utazni. Aki Brazíliában egy őserdőben szeret bele egy zenébe, az azért gondban lehet ezzel, nehezen tudom elhinni neki, hogy lesz ideje megtanulni. Ezeknek a korai beatzenekaroknak a teljesítményét nagyon sokra becsülöm, sokkal többre, mint amikor megpróbáltak úgy magyarul énekelni, hogy angolosan hangozzék. Azt én gyűlölöm és akkor is irtó pipa voltam miatta, hogy ez micsoda egy provinciális dolog. Szegény Máté Péter elmagyarázta nekem, hogy szerinte ő megoldotta ezt a kérdést. Én mindenképpen nagyon fontos teljesítménynek tartom, hogy az angol számok utánzásáról hamar átálltak az eredeti számokra, így bejött egy új minőség, mivel a prozódiának is jónak kellett lennie.

Quart: Abban a 25. Színházban, ahol a kínai operához készítettél zenét, Cseh Tamás is állandó fellépő volt. Milyen volt a 70-es évek általa megénekelt szűk levegője? Milyen volt számotokra az a kulturális közeg?

Sebő Ferenc: Én nem szeretek azokban a sémákban beszélgetni, amiket a mai napig a politika határoz meg. Számomra az nagyon jó korszak volt. Amikor Gyurkónak megengedték, hogy csinálja a 25. Színházat, akkor ott olyan szabadság volt, olyan alkotó légkör, hogy a mai napig abból élünk valamennyien. Jordán is, én is, meg mindenki, aki ott volt. A szűk levegővel egyáltalán nem találkoztam, mi akkor már feszegettük a kereteket, ha lehet ilyet mondani. A táncház indulása után is öt évbe tellett, amire felocsúdott a BM, hogy már vizsgálni kéne, mi folyik ott. Ez az igazság. Tamás szűk körben énekelt a Jancsóéknak. Volt egy elit, egymásnak énekeltek. Én nem voltam benne, megmondom őszintén. Lehet, hogy ez most cikinek számít, de én azt mondtam, hogy mi nem protestálunk semmi ellen, hanem csinálunk valamit. És ez is életképesnek bizonyult, pedig arra, hogy lehetetlen a gyerekeket néptánccal szórakoztatni, mindenki megesküdött. Viszont a népzenére speciel, meg a kultúrára soha annyi pénz nem volt, mint akkor. Nem lehetett kiadni bizonyos könyveket, meg cenzúrázták az embert, én viszont nem törtem ebbe az irányba. Lehet, hogy attól is van, hogy nem bölcsész voltam, hanem építészhallgató. Mi megtanultuk, hogy nincs mit pofázni, ha egyszer rosszul van kiszámítva a gerenda. Engem a Pelikán professzor úgy rúgott ki egyszer, hogy egy tizedesjegyet eltévesztettem. Itt nincs mese, nem lehet hadovával kijönni, bejönni. Eleve olyan dolgokkal nem is foglalkoztam, ami csak arról szólt volna, hogy valakit berugdosunk vagy ellenkezünk. Abszolút lefoglalt minket az, hogy a zene milyen gyönyörű meg milyen marha jó és úgy tettünk, mintha azt mindenki szeretné. És emiatt aztán nagyon sokan szerették is. Ilyen politikai akármiben nem vettem részt, már csak azért sem, mert nem volt időnk eljárni olyan helyekre, ahol – mint utóbb kiderült – minden második ember besúgó volt. Nekünk rajzolni kellett rengeteget, éjszakákon keresztül rajzoltunk, rajzoltunk és rajzoltunk. Úgyhogy még az Illés-klubban sem voltam soha.



Quart: Mi van az új zenekarokkal, amelyek népzenét játszanak? Ismered őket?

Sebő Ferenc: Nagyon sok jó zenekar van most. Irigyli az ember őket. Hihetetlen, ők már annyira tudnak játszani, hogy megetetnek akármivel. Minőségi különbség van velünk szemben: a technikát nagyon tudják. És most jön az, hogy akkor ki mit kezd vele. Hogy milyen előadó, hogy rakja össze a koncertjét, hogy rak össze egy számot. Mert az egész, ez funkcionális zene. Vagy beállsz egy táncházba, akkor úgy lehet megítélni a tudásodat, hogy mennyire lehet jól táncolni rá. Ha viszont felkerülsz a színpadra, akkor nincs mese, előadóművész vagy. Akkor nem érdekel engem, hogy honnan szedted az anyagodat, meg mit játszol, csak az érdekel, hogy leköt-e. Nem szeretem ezeket a fundamentalista dumákat, jaj, ez nem elég hiteles. Hát most téged érdekel egy színésznél, hogy hol tanult? Ha egyszer nem etet meg téged azzal, hogy elmondja úgy a „Talpra magyar”-t, hogy összeszarod magad, akkor teljesen mindegy. És nem érdekes, hogy úgy énekli-e, ahogy én énekeltem volna. Ezt gyűlölöm, ez a revival mozgalom betegsége. Hát én nem így csináltam volna! Pajtás, csináld meg, ki fogta le a kezedet?

Quart: Ez kicsit a mozgalmi jelleg továbbélése, nem?

Sebő Ferenc: Ez a mozgalom rossz értelemben vett, negatív kisugárzása. A jó része viszont az, hogy rengeteg olyan zenekar van, egész fiatalok is, akik már úgy beleásták magukat egy-egy stílusba, hogy már azért is megélnek egymás mellett. Az egyik most már a füzesit tudja jobban, a másik a székit. Szinte személyre lebontva hozzák a zenéket, és mivel a személyeknek van karaktere, van mit megtanulni. Nagyon kellemes állapot, hogy ekkora választék van és ezt mind lehet. Most leginkább a moldvai megy, az a trendi.

Quart: Miért?

Sebő Ferenc: Mert bejött a középkor.


Tövisházi Ambrus, Gitár János

Quart, 2007. február 7.