Folkrádió

Gyermekekhez szól az Udvarhely Néptáncműhely új előadása

A gyerekeket várta tegnap „dupla” bemutatóra az Udvarhely Néptáncműhely: a Hüvelyk Matyi című előadást 13, illetve 18 órakor mutatták be a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A mesejátékot Ivácson László sepsiszentgyörgyi koreográfus-rendező állította színpadra, székelyföldi és dunamelléki táncok motívumainak felhasználásával.

„Megmutatjuk a gyerekeknek, hogy bármilyen pöttöm is valaki, megtalálhatja helyét a közösségben, ha talpraesett, és van bátorsága az eszét is használni” – mondta a rendező. A 6–14 éves korosztálynak szánt mesejáték interaktív stúdió-előadás. A zenén és a táncon kívül népi játékok – karikázás, labdázás, mondókák – teszik pörgővé a cselekményt, amelynek megértésében egy narrátor is segít.

„A legnagyobb kihívást a táncosok és a közönség között létező virtuális fal lebontása jelenti az előadásban. A végén a teljes násznépet a közönségből toborozzuk egy közös táncra, mert – mint minden jó mesében – Hüvelyk Matyi a párját is megtalálja, hogy boldogan élhessenek, míg meg nem halnak” – magyarázta Ivácson László.

Kovács Csaba

Krónika, 2007. március 22.