Folkrádió

Nagymegyer
Tíz esztendő

A megalakulásának tizedik évfordulóját ünneplő Megyer Táncegyüttes „Ide gyere, itt vegyél!” címmel mutatta be jubileumi műsorát március 24-én, szombaton a művelő-dési központ zsúfolásig megtelt nagytermében. Közreműködött Németh Dénes és zenekara, valamint a diószegi Dióhéj citerazenekar. Mielőtt megkezdődött volna a dél-szlovákiai tájegységek táncaiból, nótáiból, szokáskultúrájának egy-egy mozzanatából összeállított – vásári keretek között zajló – műsor, számos olyan személynek mondtak köszönetet, a színpadra szólítva őket, akik az elmúlt évtizedben különböző formában segítették az együttes munkáját, fejlődését. Természetesen köztük voltak az első művészeti vezetők, Miklós György és Habodász Erika, akiktől két éve az alapító tagnak számító táncosok egyike, az ugyancsak dunaszerdahelyi Mészáros Magdi vette át a stafétabotot. Agócs Polli, Agócs Attila, Dobsa Fodor Mónika, Dobsa Tamás, Lépes Anikó és az imént említett Mészáros Magdi koreográfiái nyomán fergeteges bemutatót produkált a jelenleg huszonegy taggal működő táncegyüttes, melyet a műsor végén felállva, Nagymegyeren ritkán tapasztalható hosszan tartó vastapssal köszöntött a közönség.

–bor

Csallóköz, 2007. március 27.