Folkrádió

Juhász Katalin: „A Kossuth-nóta”

1848 áprilisától kezdve a magyar országgyűlés többször is kénytelen volt újoncok toborzását elrendelni, hiszen egyre fenyegetőbbé vált a helyzet elsősorban a délvidéki nemzetiségi villongások miatt. A szabadságharc számos katonadala Kossuth Lajos nevét emlegeti vezérként. Ennek egyik oka, hogy mind az országgyűlésben, mind a köznép körében rendkívüli hatást tudott gyakorolni híres szónoklataival. –Mint Jókai írja: Úgy árasztani maga körül a fényt soha szónok nem tudta, mint ő.– A másik ok, hogy a Batthyány-kormány lemondásától fogva a Honvédelmi Bizottmány elnökeként, majd később, mint kormányzó ténylegesen ő volt a politikai küzdelem legfőbb vezetője.

A toborzó dalok közül legnépszerűbb a jól ismert Kossuth-nóta, amelynek többszáz szövegváltozata és jónéhány dallamváltozata ismert. A dal keletkezéséhez számos legenda fűződik, pontos dátumát azonban ma sem ismerjük. A legvalószínűbbnek tűnik 1848 szeptembere, amikor Kossuth nevezetes alföldi toborzókörútján szónoklataival buzdította a népet a harcra. Jókai Mór szerint a szónoklatokra a ceglédi, nagykőrösi és kecskeméti nép mindnyájan el fogunk menni felkiáltással válaszolt. Káldy Gyula így ír az 1848-as alföldi toborzások kapcsán a Kossuth nótáról: Szeged városának akkori két tanácsosa vezetésével zeneszóval kezdték a toborzást. Reggel indultak el, s déltájban a városházához visszatérve nemcsak a zászlóalj létszáma: 1000 ember volt teljes, de azon fölül még 300-an csaptak fel. Ez volt a harmadik zászlóalj, melynek parancsnoka Damjanich János lett. Mikor a Város zászlójukat fölszentelte, énekelték először az újoncok először a régi verbunkos nótára:

Magyarország édes hazám,
Néked szült és nevelt anyám.
Négy esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!

mert négy évre szólt a szolgálati idő. Ugyancsak Szegeden verbuválták a 33. zászlóaljat is, mikor az országgyűlés a 200 000 újunc toborzását elrendelte, de akkor már a következő verset alkalmazták:
Kossuth Lajos azt izente,
Hogy kevés a regimentje,
Ha még egyszer azt izeni,
Mindnyájunknak el kell menni,
Éljen a haza!
(…) Így keletkezett a dal, melyet később Kossuth-nótának kereszteltek el.


Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából jelent meg Tari Lujza szerkesztésében az a népdalgyűjtemény, amelyben a szabadságharchoz kapcsolódó népdalok valamennyi legfontosabb típusát megtaláljuk. (Magyarország nagy vitézség. A szabadságharc emlékezete a nép dalaiban. Magyar Néprajzi Társaság Budapest 1998) Ebben a szerző a Kossuth nóta keletkezésével kapcsolatban számos további forrást idéz és a dal 17 dallamváltozatát mutatja be négy fő dallamtípusba sorolva.

A legáltalánosabban ismert és mára nemzeti szimbólummá vált dallam feltehetőleg az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt keletkezett. A 19. századi köntösbe öltöztetett, de több elemében régies dallam, többek szerint Balkányi Szabó Lajos nótaszerző szerzeménye. A szöveg többnyire Kossuth Lajos nevének kimondásával indul. Az előadásmód a változatos a lírai hangvételű rubatotól a feszes indulótempóig megfigyelhető. A régebbi gyűjtésekben igen gazdag a refrének formai változatossága is.

A Kossuth nóták második nagy csoportját alkotják azok a dalok, amelyek tulajdonképpen a jól ismert általános szövegek társításai más dallamokkal. Ezeknek talán legszebb példái a Vikár Béla 1903-as gyűjtéséből ismertté vált székelyföldi változatok, amelyeket keserves-, ballada- és katonakísérő szövegekkel is ismerünk.

A harmadik csoportot az 1848–49-es katonaindulók közé is bekerült Egressy Benjamin szerezte népies műdal dallamára énekelt Kossuth nóták alkotják. A dallam a Ne menj rózsám a tallóra… kezdetű szöveggel vált először népszerűvé, miután Szerdahelyi József A szökött színész és katona című népszínművében 1843-ban először bemutatták. A közismert Süvegemen nemzetiszín rózsa kezdetű dal szintén e dallam sílusában íródott; különösen az első két sorban érezhető a hasonlóság.

A negyedik típus egy kis hangterjedelmű, kupolás szerkezetű, népzenénk régi stílusrétegeihez sorolható dallam, amelyhez az Esik eső karikára kezdetű, eredetileg szerelmi dalként énekelt szöveg kapcsolódott. A csárdás tempóban énekelt dalt Széken gyűjtötték egymás után többen is: Volly István 1940-ben, Jagamas János 1949-ben és Lajtha László 1954-ben. A változatok csak egy-két hangban térnek el egymástól. A könnyen megjegyezhető és énekelhető dal az iskolai tankönyvekbe is bekerült és országszerte közismertté vált. Mindenképpen örvendetes lenne, az énekórákról ismert dalt az eredeti széki hangzásban is minél többen ismernénk.

A Kossuth-nótát a szabadságharc leverése után betiltották (csakúgy, mint a Rákóczi- és a Klapka-indulót), azonban tudjuk, hogy titokban, vagy semmitmondó szövegekre továbbra is énekelték. Ennek a Haynaunak az emberei járkáltak mindenfele, oszt elfogdosták, aki a Kossuth-nótát énekelte. Kossuth-kutyának hívták, aki énekelte. (Heves m.) Énekelték a Kossuth-nótát, ahol csendőr nem volt a lakodalomban, mindég elő volt Kossuth. (Tolna m.) 1850-től kezdve megváltoztatott szöveggel újra felhangzott a Kossuth nóta, majd ezt követően egyre több dalgyűjteménybe, hangszeres zenei kiadványba is bekerült. A múlt század végétől már a tankönyvekben is megtalálhatjuk a Kossuth nótát, így az iskolai oktatásnak is része lett.

1867-től kezdve a baloldali pártok kortesei a 48-as eszmékkel nyerték meg a tömegeket, s kortesnótáik rendszerint a Kossuth-nóta dallamára hangzottak el:

Kossuth Lajos azt izente,
Pécs városnak nincs követe.
Ő még most nem jöhet haza;
Jó követet kér a haza.
Éljen Irányi!

A pécsi nép érti szavát,
Szereti ez még a hazát,
Küzd, amiért ontottunk vért:
Ezernyolcszáznegyvennyolcért.
Éljen Irányi!

A Kossuth-nóta dallamára énekelt kortes szövegeket nemcsak Magyarországon, de Amerikában is énekelték. Káldy Gyula közre is adott egy New Yorkban énekelt változatot, hozzáfűzve, hogy az amerikaiaknak annyira megtetszett a dal, hogy többfelé éneklik választások alkalmával.

Kossuth halála után újabb szövegeket fűztek a közismert dalhoz, amelyben ezt a szomorú eseményt énekelték meg:

Kossuth Lajos édesapánk,
Felesége édesanyánk.
Nyugosznak ők mind a ketten
Magyarország sírkertjében.
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!
(Méhtelek, Szatmár m.)

Néprajzi Múzeum, 2008. március 15.