Folkrádió

Balla Antal testamentuma

A halál horgán is viccelt - mondja ízes jobbágytelki nyelven Orbán Veronika, aki betegsége alatt gondozta az erdélyi magyar népművelődés egyik legkiválóbb egyéniségét, aki az elmúlt héten távozott az élők sorából. A jobbágytelki népm ű velőnek, táncoktatónak, népiegyüttes-alakítónak a legnehezebb esztendőkben sikerült az, amire ma is sokan áhítoznak. Felröppentette fészkéből, ismertté tette a falut. Veleszületett tehetséggel, rendkívüli szívóssággal, ötletességgel, kitartással és utánozhatatlan humorérzékkel, a messzelátás képességével és valami különleges táltos erővel megáldva bizonyította be, mire képes az egyszerű falusi ember, s hogy a diktatúra éveiben hogyan lehet zenei és mozgásbeli anyanyelvünk eszközeivel kifejezni hovatartozásunkat és magyarságunkat. Balla Antalnak köszönhető az a varázslat, amely a jobbágytelki himnusz, a csizmák ütemes dobbanása hallatán, a folyton változó színpadkép színes pörgésébe beleszédülve mindenkit magával ragadott. A jobbágytelki népi együttes útját egy jellegzetes piros-fekete szőttessel borított vaskos dosszié őrzi, amelybe a jegyzőségi tisztviselő 1945-ben vetette papírra gyöngybetűivel egy népszínmű szereplőit. A későbbi beírások tanúsága szerint a Hodos községi néptanács titkárává kinevezett, majd a falu művelődési életének megszervezését felvállaló köztisztviselő megjárta a szocialista népművelődés csúcsait és szurdokait. A kudarcok, a nehézségek azonban nem tudták eltántorítani céljától, s az együttes a falu életének minden fontos eseményét, a szalmafonástól a cseresznyeszüretig, eltáncolta Balla Antal koreográfiája alapján.

Sokszor abbahagyta és ugyanannyiszor újrakezdte, hisz abból az ősi megszentelt parázsból, amely az ő talpát égette, talán a mi talpunk alá is pattan szikra - köszöntötték falustársai 1986-os nyugdíjazásakor. Szikrában nem volt hiány, a támogatásban viszont igen, s a szállítás megoldatlan gondja, a gáncsoskodások ellenére volt ereje nehéz idők és fogadalmak után újra reménykedni és tanácsot adni. E sorok írójának 1999-ben azt nyilatkozta, hogy nem létezik egy pillanat sem, hogy ne énekre vagy dallamra gondoljon. Akármekkora bánatom van, ha felkelek, ha lefekszem, állandóan énekdallam van a fejemben. Még lépni is arra lépek sokszor... Talán így lépett át az örökkévalóságba is, miközben volt ereje a legnehezebb percekben is viccelődni s testamentumot tenni az együttes javára. Ami mindenkit a folytatásra kötelez Jobbágytelkén.



Vox populi

Mi lesz a sorsa Balla Antal örökségének? - a jelek szerint többen is készek arra, hogy ne maradjon el a folytatás.

Balla Antal , volt táncos: - Az idősek sajnos már nem táncolnak. Sok gond nehezítette az együttes fennmaradását, nem volt pénz az utazások fedezésére, s télen a fűtött terem is hiányzott, hogy próbálni tudjunk. A most létrehozott alapítvány célja, hogy fellendítse, támogassa a gyerekekből és fiatalokból álló csoportokat, s újra felelevenítsük, ami egyébként feledésbe merülne.

Keresztes Margit, a gyermektánccsoport vezetője: - Anti bácsival együtt kezdtem a nagyobbakkal foglalkozni, aztán az iskolában tanítottam, s úgy alakítottam meg a gyermekcsoportot. Kilenc pár, 18 gyerek táncol. Anti bácsi még ide adta az énekeket, kazettákat, amiből dolgozunk. Bár sok megjegyzést tettek a hátam mögött, sírtam is néha, de tudom, hogy a szó elszáll, a példa viszont megmarad.

Balla Erzsébet, a fiatalokból álló csoport vezetője: - Hat pár táncol hetedik osztályos diákoktól a középiskolásokig. Sok éven át magam is az együttes tagja voltam, s amikor Anti bácsi panaszkodott, hogy nincs, aki folytassa, odaálltam. A táncrendet, a műsort a tavaly még ő állította össze, s reméljük, hogy gazdag gyűjteménye a rendelkezésünkre áll majd. Vannak kudarcok, ellenségeink is, de nem szabad veszendőbe hagyni ezt a csodát.

Orbán Csaba, diák: - Negyedik éve táncolok, s úgy érzem, hogy tovább kell vinnünk a hagyományt, amit a szüleink elkezdtek. Szeretek énekelni is, s a próbák, fellépések jó szórakozást jelentenek. Ezt kell kihasználni, amíg fiatalok vagyunk.

Simon Rita, diák: - Fél éve táncolok, jó mulatság, jól érzem magam, s amikor a gyöngyös lájbit, a piros-zöld szoknyát felveszem, büszke vagyok arra, hogy jobbágytelki lánynak születtem.

Bereczki Éva, diák: - A hallásunk, a ritmusérzékünk jobb lesz, sok élményben van részünk a táborozások, falunapok során. Addig szeretnék táncolni, amíg csak élek.

Simó Béla, egykori táncos, az egyesület elnöke: - Most folyik a Jobbágytelki Kulturális Egyesület bejegyzése, amelynek kuratóriuma hét tagból áll. Stoller Antal nyugalmazott mérnök, a Vasas Együttes vezetőjének az ötlete volt, s anyagilag és szellemileg is ő támogatja, hogy Anti bácsi házában, amit az alapítványra hagyott, kulturális tájházat rendezzünk be, ahol az együttesnek és vezetőjének történetével, életével ismerkedhet meg a látogató.

Népújság, 2008. április 8.