Folkrádió

A pápai néptánc nagy éve lesz az idei

Szép sikerekkel a hátuk mögött, valamint ígéretes megmérettetések és nagyszabású, újszerű rendezvények terveivel fordulnak rá 2018 tavaszára a pápai néptáncosok.

Céljuk: nyitni a nagyközönség felé, továbbá minél egységesebb néptánc-szemléletet kialakítani a városban és környékén.

Ifjúsági szólótáncosok sikere
Müller Anita, a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület elnöke visszatekintve elmondta, a 2017 őszén elindult X. Országos Ifjúsági Szólótáncversenyre négy produkciót neveztek be, három párost és egy szólótáncost. – A gödöllői elődöntőn három produkciónk továbbjutott, ami nagy sikernek számít. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a legjobbak között a legjobbak gyűjtőhelye ennek a versenynek az egri döntője. A fináléban aztán Hoffmann Anna és Orsós Szabolcs párosa felért a csúcsra, megnyerték a kategóriájukat, ezzel kiérdemelték az ifjúsági korcsoport legjobbjainak járó címeket, ami a lányok esetében gyöngygalléros, míg a fiúknál ezüstpitykés táncos titulust jelent. Innentől ők bármilyen rendezvényen viselhetik ezeket az elismeréseket, melyek a szakmán belül komoly rangot jelölnek – mutatott rá a Naplónak nyilatkozva Müller Anita.

Tanulmányi verseny Nyíregyházán
A tapasztalt néptáncoktató hozzátette, következő megmérettetésként részt vesznek a művészeti szakközépiskolák országos tanulmányi versenyén, szólótánc-kategóriában. Ide jóval több produkciót visznek el, ugyanis erre évfolyamonként lehet nevezni a diákokat. Müller Anita megjegyezte, már az iskolai válogatójuk is egyfajta megmérettetés volt a diákok számára abból a szempontból, hogy kiket engednek megmutatkozni országos zsűri előtt. A kétnapos tanulmányi versenyt Nyíregyházán rendezik március végén.

Állandó táncházakat indítottak
– A pápai néptáncmozgalomnak több nagy attrakciója is lesz az idei évben. Egyrészt elindítottuk az állandó táncházainkat. Egy adott tájegység táncait hirdetjük meg minden alkalommal, amikhez kapcsolódik egy rögtönzött kiállítás és előadás a térség folklór, illetve tárgyi kultúrájából. Tehát elméleti információkkal is szolgálunk, ez pedig általában ritkán velejárója a táncház műfajának. Emellett amikor csak tudunk, meghívunk a tájegységből származó előadókat, zenészeket, fellépőket az egyes eseményekre. Például a Fölszállott a páva című népszerű televíziós műsor győzteseit is vendégül látjuk ebben a programsorozatban. Fontos, hogy nem csak a profi táncosoknak szervezzük ezeket a táncházakat, hanem a kicsiknek és a szerényebb tudású érdeklődőknek is, akik csupán szeretnének megismerkedni az adott térség népi kultúrájával – hangsúlyozta a néptáncpedagógus. Az első táncházat február közepén tartották, és minden hónapban terveznek egy ilyen rendezvényt, a nyári időszakot is beleértve. A programsorozatnak nincs fix helyszíne, az egyes alkalmaknak például a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme, a Huszár Közösségi Ház, a Hollósy Simon Galéria, valamint a Fő tér ad otthont. Az augusztus 20-ai városi ünnepi műsorhoz kapcsolódóan egy nagyobb táncházat szeretnének rendezni, miközben az év során fogadnak vendégeket többek között a kárpátaljai Viskről, az erdélyi Kalotaszegről, a Felvidékről, Moldvából.

Népviseletes bált szerveznek
– December elején szeretnénk megszervezni az első pápai népviseletes bált, amivel egy felvidéki hagyományt kívánunk meghonosítani Magyarországon. Nem titkolt célunk, hogy ezt a programot legalább olyan nagy elismertség és érdeklődés övezze, mint abban a térségben, ahonnét származik. Érdekesség, hogy a népviseletes bál eredetileg a farsangi időszakra esik, viszont mi Disznóölő Szent András napjának környékére időzítjük. Az eseményt egy disznótor előzi majd meg. A bálra nem lesz kötelező népviseletbe öltözni, de annyit elárulok, megéri majd ilyen ruhában érkezni. A programot a meglepetések mellett színesíti majd táncház, valamint régi szokások felelevenítése is – vetítette előre Müller Anita.

Karácsonyi gálaműsor
Mint mondta, az egész éves programsorozatra a december 20-ai karácsonyi gálaműsorukkal kerül fel a korona. Ezt a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület és a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolája rendezi az ünnepvárás hangulatában, illetve a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódóan. A gálaműsor a Cselédkorzó címet kapta. Ez az elnevezés egyrészt kapcsolódik Jókai-művekhez, másrészt pedig egykoron Pápán, a vasútállomáson is volt cselédkorzó, ahol a főurak és a nemesek alkalmazottakat tudtak felfogadni.

Nyitnak a kívülálló érdeklődők felé
Müller Anitától megtudtuk, az előbbiekben taglalt rendezvényekkel régi terveiket szeretnék megvalósítani, és mindezeken kívül is lesznek még programjaik, bemutatóik, szerepléseik, fellépéseik. Az egyesületi elnök úgy fogalmazott, elérkezett az idő, hogy a nagyközönség számára más megközelítésben láttassák a hagyományaikat. A cél egy egységes, a kívülálló érdeklődők számára nyitottabb helyi néptáncszemlélet kialakítása, amit férjével, Müller Zoltán táncpedagógussal, művészeti vezetővel álmodtak meg több mint 30 évvel ezelőtt.

– Nagy köszönettel tartozunk testvéremnek, Robotkáné Horváth Tünde igazgatóhelyettesnek és minden kollégánknak, ugyanis nélkülük nem lehetne mindezt megvalósítani – zárta gondolatait Müller Anita.

Veszprém On-Line, 2018. március 12.