Folkrádió

46 ’72 ’46 72
Halmos Béla születésnapjára

Nem vagyok otthon a számmisztika tudományában, de ez az összefüggés kedves a szívemnek. Idén májusban ünnepeltük a magyarországi táncházmozgalom 46. évfordulóját a Táncház Napja (1) keretein belül.

Egy kis visszatekintő: a mozgalom kezdetét (19)’72. május 6-ra datáljuk, hiszen ezen a napon volt az első táncház a Liszt Ferenc téren, az Írók Boltjában. Négy nagy táncegyüttes (Bartók, Bihari, Vadrózsák, Vasas) táncosai a maguk szórakoztatására szervezték meg az első táncházat „úgy, mint Széken”. A hozzá való talpalávalót a Halmos-Sebő-Éri trió (2) szolgáltatta. Ezzel az eseménnyel egy rendkívüli mozgalom, valamint Halmos Béla ‒ a mozgalom első prímása ‒ színes életpályája vette kezdetét, még akkor is, ha ebben egy kölcsönhegedű volt a segítségére. (3)

Halmos Béla (19)’46. június 4-én született Szombathelyen. Zenei tanulmányait gyerekkorában már Gyulán folytatta, ahol előbb hegedülni, majd brácsázni kezdett. Játszott zeneiskolai, egyetemi zenekarokban és kamaraegyüttesekben. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott, ahol városrendezésre szakosodott tervező építőmérnökként. 1969 őszén, a Magyar Televízió által szervezett, „Röpülj Páva” (4) népdalversenyen, Sebő Ferenccel duóban és egyéni versenyzőként is indult. A táncházmozgalom indulása után, 1974-től a Sebő együttes (5) egyik alapító tagjaként, énekelt versekkel és népzenével tartott klubesteket (6) heti rendszerességgel a Kassák Klubban. (7) Mélyebb ismereteit, a főként erdélyi falvakban végzett gyűjtőútjai során szerezte. Munkáját kiemelkedő tudósok segítették, mint pl. Martin György, Kallós Zoltán, illetve Sárosi Bálint és Vargyas Lajos. Tagja volt az MTA Népzenekutató Csoportjának, a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársaként pedig megszervezte a Hangszeres Népzene Kutató Csoportját. 1990-2009 között a Kalamajka együttes prímásaként a Molnár utcai Művelődési Ház (később az Aranytíz) táncházában muzsikált hétről hétre. 1989 és 2001 között Szomjas György filmrendezővel és Rosta Katalin szerkesztővel 12 dokumentumfilmet készített, amelyek a népzene legfontosabb muzsikusai közül adatközlő paraszt- és cigányzenészeket, illetve a táncházmozgalom kulcsfiguráit mutatják be. 1999-ben kezdett neki a Táncház Archívum (8) létrehozásának, amellyel a ’70-es években induló táncházmozgalom történeti dokumentálására, archiválására törekedett.

A Táncház Archívumot 2001-től ‒ 2013-ban bekövetkezett haláláig ‒ a Hagyományok Háza munkatársaként vezette, amely során hatalmas anyagot gyűjtött össze. A gyűjtemény részét képezi az úgynevezett Orális Archívum (9) is, amely a mozgalom meghatározó személyiségeivel készített interjúkat tartalmazza. Sosem gondoltam volna, hogy egy ember ‒ ismeretlenül is ‒ ilyen hatással lesz a munkámra, a világnézetemre. Az interjúk nem csupán a táncházmozgalomról szólnak, a különböző életutak által számos történet, élettapasztalat birtokába jutok. Halmos széles ismeretségi hálója, érdeklődő személyisége, életszeretete révén pontosan tudta, hogy kitől, mit kell kérdeznie. Örömmel és lelkesedéssel fordult mindenki felé, a mozgalomban élte életét, ennek köszönhetően őszinte és tartalmas beszélgetéseket folytatott az interjúalanyaival. Megtisztelő számomra a feladat, hogy immár ezt a gyűjteményt én gondozhatom és legjobb tudásom szerint vihetem tovább a munkáját. Az interjúk által minden nap egy másik korszakba csöppenek, és napról napra egyre jobban ismerem Halmos Bélát.

Ma lennél 72 éves, Isten éltessen Béla bácsi, odafönt is!

Budapest, 2018. június 4.
Szecsődi Barbara


___________________________
(1) http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/rendezvenyek/tanchaznapja/
(2) Halmos Béla-hegedű, Sebő Ferenc-brácsa, Éri Péter-bőgő
(3) Halmos Béla 1972. május 6-án lefektette hegedűjét maga mellé a lépcsőre. Még egy hangot se játszhatott le rajta, amikor véletlenül ráléptek, így eltörték a hangszer nyakát. Szerencsére Halmos István hegedűjét névrokona szolgálatára bocsájtotta, így az első táncházat egy kölcsönhegedűn muzsikálta végig.
(4) https://www.youtube.com/watch?v=tJwTsH6gF7o
(5) Sebő Ferenc, Halmos Béla, Koltay Gergely
(6) https://www.youtube.com/watch?v=ZYu4pxA2tn4
(7) Zugló első kerületi fenntartású közművelődési intézményét 1968-ban építették fel társadalmi munkában a Kacsóh Pongrác úti lakótelepen az Uzsoki u. 57. szám alatt. Neve valójában Kassák Lajos Művelődési Ház volt, de Kassák Klubként lett ismert a fővárosban, sőt országosan is.
(8) http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/mediatar/hagyatekok/halmosbela/tanchazarchivum/
(9) http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/mediatar/hagyatekok/halmosbela/oralisarchivum/

Hagyományok Háza, 2018. június 4.