Folkrádió

Kubinyi Júlia: Elbűvöli a külföldieket a magyar népzene virtuozitása

A magyar népzene virtuozitása, kedélyessége elbűvöli az embereket – mondja Kubinyi Júlia népdalénekes a Mandinernek. Nemrég jelent meg második lemeze, a Rustico. Az énekesnő szerint az ország népzenei állapota egyre jobb, és a magyar népzenének és néptáncnak helye tud lenni a mai városi emberek életében is. Interjúnk a népdalénekes tájépítésszel a Fonóban.


Miért Rustico a lemez címe?

A rustico jelentése a zenei szaknyelvben „parasztosan”, „régies stílusban”. A zene, amit játszunk, régi paraszti zene. Magyar népdalok és táncdallamok, ám a furulya-cimbalom hangszerpárosítás, az egyes harmóniák és díszítések, a kötetlen improvizációk által zenénk kissé kilép az autentikus magyar népzenei keretekből.

Miért az van rajta, ami?

Az egész lemezt a fúvós hangszerek és a cimbalom közös játéka ihlette.
Az ötlet bennem született meg, már régen játszottam a gondolattal, hogy jó lenne kipróbálni együtt a fúvós hangszereket a cimbalommal és énekkel. Balázzsal jó néhány éve játszunk duóban, Feri egy koncert alkalmával csatlakozott hozzánk, s ez a koncert hozta bennem az elhatározást, hogy ezt bizony érdemes lemezre venni. Folytattuk a közös munkát, ötleteltünk, mely tájegységek zenéje szólal meg szépen furulyán és cimbalmon. Így került a lemezre több székelyföldi összeállítás, moldvai zene kaval és cimbalom hangszerpárosítással; a somogyi összeállításunk pedig egész rendhagyó, hiszen a hosszúfurulya, mint pásztorhangszer, illetve a cimbalom, mint a vonós zenekarokban játszó, úrias hangszer, valószínűleg nem játszott együtt. Egy-egy tájegységen belül a számomra kedvesebb dallamokat válogattuk be az összeállításokba. Azt hiszem, a Rustico lemez egyfajta kísérletképpen született, számomra nagyon kedves, és bízom benne, hogy lesz folytatása.

Mit énekelsz szívesen?

Mindig mást. Egyszer meghallok egy új dallamot, ami belemászik a fülembe, a fejembe, megtetszik, és nagyon bele tudok szeretni. Aztán jönnek újak. Az is változik, hogy épp melyik tájegység zenéjéhez érzem magam közelebb. Elég régóta nagy kedvencem a Belső-Mezőség énekes anyaga, a lemez kapcsán sokat foglalkoztam székelyföldi gyűjtésekkel, de volt széki vagy épp gyimesi zenéért rajongó időszakom is

Jársz gyűjteni?

Nem jellemző. Élményt gyűjteni járok, ha tehetem. Nem gondolom népzenei gyűjtésnek azt, amikor a tapasztalásért, a régi világba való belekóstolás apropóján keresek fel idős néniket, bácsikat, olykor fel is veszem éneküket saját tudásom elmélyítése céljából.
Bár több ízben előfordult, hogy a szülőhelyemhez, Salgótarjánhoz közeli falvakban megénekeltettem hagyományőrzőket, tanultam tőlük énekeket, népmeséket, s a velük átélt élményeimből gazdagítom énekemet, én többségében azért a már mások által felgyűjtött és közzétett hangfelvételek alapján tanulok és bővítem repertoáromat.

Hogy állsz szűkebb pátriáddal, Palócfölddel?

Nagyon szeretem, főleg a dudanótáit. Nyilván elvárás is, hogy szűkebb hazám népdalait és népzenéjét ismerjem és hitelesen tolmácsoljam, de tényleg szeretem ezeket az énekeket. Egyértelműen a magaménak érzem őket.

Unger Balázs, a Cimbaliband lelke mondta azt a Mandinernek, hogy túlságosan Erdélyre koncentrál a táncházmozgalom, s mindenkinek figyelmet kellene fordítania szűkebb hazája hagyományaira. Egyetértesz vele?

Valóban ez a helyzet. Azt hiszem, nekünk népzenei előadóknak feladatunk, egyfajta küldetésünk is, hogy ne csak Erdély felé kacsintgassunk, hanem kicsit nézzünk körül, mit tehetünk szűkebb környezetünk hagyományos értékeinek fennmaradásáért. Egyetértek Balázzsal, hisz ki más foglalkozna vele, ha nem mi? Az én esetemben lehet, hogy nem akkora kihívás a palóc népdalok díszítéseit megtanulni, de van egy sajátos szépségük, ízük, ami miatt mégsem olyan könnyű hitelesen megszólaltatni őket. Ha igazán mélyen foglalkozom egy adott régió zenéjével, akkor egy idő után meg lehet érezni, hogy mitől somogyi a somogyi, mitől palóc a palóc. Nem biztos, hogy abban a zenében érezzük a legjobban magunkat, ahová születtünk; szerintem meg lehet tanulni más tájegységek zenéjét is hitelesen, alaposan. Nem gondolnám, hogy egyik jobb vagy értékesebb a másiknál; a magyar népzene sokszínűsége az, ami lenyűgöző.

A Rustico nem is népzene, de nem is világzene. Akkor mi?

Direkt nem olyan címet választottunk, ami azt feltételezné, hogy mi érintetlen, tiszta forrásból származó, autentikus népzenét játszunk. Én saját magamat egyébként inkább az autentikus vonalba tartozó énekesnek tartom, talán épp ez a lemez mozdított ki ebből a helyzetből. Kicsit saját magunk képére formáltuk a hangszerelést, hisz Dongó és Feri két virtuóz zenész, akik nagyon improvizatívak. Nem tudom, hova sorolnám a lemezt, hisz nem saját zenét írtunk, inkább más formába bújtattuk a népdalokat. Ugyanakkor nem szakítottunk annyira a népiességgel. Egyszerűen azt játszottuk, ami jól esik,
s törekedtünk arra, hogy legyen belőle egy kerek egész.

Kiskorodtól hozod magaddal a népzenét, énekelsz népdalokat. Az is előfordulhatott volna azonban, hogy fellázadsz a „családi hozomány” ellen. Hogy hogy nem lázadtál fel?

A magyar népzene jelentette nekem az első zenei élményt. Nem csak népzene szólt otthon, de valahogy mégis a népdalok ragadtak meg legelőször a fejemben. Számomra mindig is egy megmagyarázhatatlan kötelék volt köztem és a magyar népdalok között, talán ezért ragadtam itt, és nem váltottam. Az éneklés, a fellépések kiskoromtól végigkísértek, aztán ahogy teltek az évek, ennek egyre fontosabb helye lett az életemben, s nem szakadtam el tőle a mai napig.

Mit szólnak a volt osztálytársaid, hogy nem popdíva lettél, hanem népdalénekes?

Igazából sosem merült fel más opció. Sokan kérdezik, miért nem próbálom ki magam más műfajban is, de hogy miért éneklek népdalokat, az nem volt kérdés. Tájépítész a végzettséged. Sosem szerettél volna ezzel foglalkozni?

De, azt gondoltam, fogok. Aztán mégsem így lett. Szerettem, amit tanultam: a Corvinus tájépítészeti karán végeztem, aztán a mesterképzést is ott csináltam, településmérnökként. Most is azt gondolom, hogy nem kizárt, hogy fogok vele foglalkozni. Persze nem biztos, hogy olyan könnyen vissza tudok kanyarodni. Nem volt könnyű az egyetemen és énekes előadóként egyszerre helyt állni, de ha újra kezdhetném, sem csinálnám másképp. Érettségi után nem akartam mindent az éneklésre feltenni, és volt kedvem mást tanulni. Egy rövid ideig dolgoztam egy építészirodánál. Viszont egy éve a Fonó Budai Zeneházba kerültem, emellett aktívan koncertezem különböző formációkkal.

Ha elmész egy faluba, aminek mondjuk énekled a dalait, vagy fellépsz egy városi fesztiválon, akkor rögtön településmérnöki szemmel is körülnézel?

Nem rögtön, de persze szívesen nézelődök urbanistaként is. Talán az egyetemi éveknek köszönhető, hogy nagyon szívesen sétálok városban, nagyon szeretek turistáskodni, megfigyelni, épületeket, parkokat, városi tereket megcsodálni.

Sosem szerettél volna néprajzot vagy valami hasonlót tanulni?

Ez nem merült fel. Valami egészen mást képzeltem el az éneklés mellé magamnak, ami kicsit kiszakít a népzenei közegből. Vannak nehézségei az előadói tevékenységnek, olykor vannak hullámvölgyek. Ilyenkor sokat segített nekem az, hogy érettségi után nem kizárólag az éneklésre tettem fel az életemet, és volt egy más terület (táj- és településépítészet), amire fókuszálhattam. Ilyenkor tudtam időt hagyni arra, hogy újra megfogalmazzam magamban, mi is vezet engem, miért járom ezt az utat. Nem másokért és az elismerésért állok színpadra, hanem mert nagyon szeretem, amit csinálok. A hullámvölgyekben segít, ha kiszakadok ebből a környezetből, s kicsit mással foglalkozom.

Szokták mondani, hogy a régiek pszichológusa a népdal volt. Vannak pszichológus dalaid?

Inkább maga az éneklés gyógyít,
mindegy milyen dalt énekel az ember. Nem is feltétlen a dalok mondanivalója, pontos szövege az, ami gyógyír a léleknek, hanem maga az éneklés, és azok a hangulatok, amelyeket egy-egy népdal hordoz.

Mit csinál egy művészeti vezető a Fonóban?

Berecz Istvánnal dolgozom együtt a ház népzenei programjainak kialakításán. A Fonó stábja nem egy nagy csapat, mindenki mindenből kiveszi a részét, ami a programszervezés és lebonyolítás dolgában felmerül. Pityuval ketten vagyunk a felelősei a házban zajló népzenei eseményeknek, táncházaknak, a Fonó által külső helyszínre delegált népzenei koncerteknek. Igyekszünk olyan programot összeállítani, amiben a szakmai közönség és a teljesen laikus zeneszerető ember is talál kedvére valót. Nem a falusi táncalkalmak hagyományát akarjuk újraéleszteni a Fonóban, hanem ezeket próbáljuk mai világunkra alakítani.

Milyen az ország népzenei állapota?

Egyre jobb. Sok művészeti iskola működik, ahol gyerekek népzenét tanulhatnak, néptáncolhatnak, a Zeneakadémia Népzene Tanszéke már több mint 10 éve képez felsőfokon népzenészeket és énekeseket, a Felszállott a páva műsor pedig óriási reklámot jelentett a műfajnak.
Budapest a népzenészek és néptáncosok gyűjtőhelye, sok táncház és folkkocsma működik itt. Ilyen szempontból mi, Budapesten élők előnyben vagyunk, ám vidéken is nagyon sok jó tánccsoportnál és nagy létszámú utánpótlás csoportjaiknál folyik színvonalas és eredményes munka, folyamatosan indulnak be táncházak és egyre több az igényes népzenei program.

Sokfelé lépsz fel a világban, megjártad Washingtont és Hongkongot is. Hogyan reagálnak a külföldiek a magyar népdalokra?

A magyar népzene virtuozitása, kedélyessége elbűvöli az embereket. A magyar népzenének nagyon sokféle megszólalása van, sokféle hangszer játszik benne, sokféle tánctípust sorakoztat fel. Ez a sokszínűség és a virtuozitás, és persze a gyönyörű népviseletek egyszerűen lehengerlik az embereket. Ez az első dolog, amit tapasztalok általában: a rácsodálkozás, ami aztán pozitív élményt hagy a hallgatóságban.
Számos példa van arra, hogy olyan emberek is beleszeretnek ebbe a zenei világba, akiknek semmi kulturális köteléke nincs Magyarországhoz. Kenneth Tse így vezet magyar és közép-európai táncokat táncoló együtteseket Hongkongban és Tajpejben, vagy így járnak a negyven éve Utrechtben működő magyar táncházba lelkes hollandok magyar táncokat és énekeket tanulni.

Idén lesz negyven éves a Dűvő zenekar, amiben régóta énekelsz. Mit ad neked a Dűvő?

A Dűvő zenekar a magyarországi táncházmozgalom kezdeti időszakában alakult; az egyik legismertebb autentikus népzenét játszó vonós banda. Én tíz éve vagyok a Dűvő tagja. Sok tapasztalatot, sok jó élményt ad az, hogy ilyen energikus, jó kedélyű zenészekkel léphetek színpadra a koncerteken. A negyvenedik évfordulóra új lemezzel, koncertekkel készülünk.

Hogyan tovább a Rustico után?

Állandóan közreműködök különféle formációkban, szívesen dolgozom más zenekarokkal, viszont most nagyon kedves számomra ez a trió. Remélem, hogy folytatni tudjuk a közös zenélést Balázzsal és Ferivel, habár nehéz összehozni a csapatot, mert mindannyian sokfelé játszunk. Mindenesetre nagy kedvem van a folytatáshoz!

Szilvay Gergely

--------
Kubinyi Júlia (Salgótarján) Junior Prima díjas (2013) magyar előadóművész, népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere (2012). Gyermekkora óta énekel, édesanyja a helyi művészeti iskola népi ének tanára. Általános iskolában népdalversenyek állandó díjazottja és nyertese volt, a szakmai körökben már ekkor felfigyeltek tehetségére. Középiskolás évei alatt már amerikai turnén járt az Egyesült Államokban és Kanadában. Azóta fellépései voltak szerte Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában. Több zenekarral készült közös lemeze, első önálló szólólemeze pedig 2015-ben jelent meg. Budapesten mind szólóénekben, mind zenekarokkal, vagy táncegyüttesekkel karöltve a Hagyományok Háza és a MÜPA rendszeres fellépője. 2014-től egyre többször lépett fel a Magyar Állami Népi Együttessel. 2017-től énekes karrierje mellett a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője. Első lemeze a Magam járom, második albuma az idén megjelent Rustico, amelyen Szokolay Dongó Balázs és Zimber Ferenc kíséri.

Mandiner, 2018. szeptember 23.