Folkrádió

Döntők döntője a Fölszállott a pávában

Újra indul a közmédia népzenei műsora, a Fölszállott a páva! Az első adás október végén lesz és idén először rendezik meg a döntők döntőjét is.

Az idei Fölszállott a páva évada annyiban lesz más, hogy az előző évadok legtehetségesebb résztvevőit hívta vissza a zsűri – mondta el Morvai Noémi műsorvezető.

A visszatérő döntősök megmutathatják mennyit fejlődtek és hogyan állnak szakmailag, mióta győztesként kerültek ki az előző öt évad során – erről már Sebő Ferenc, a zsűri elnöke, Kossuth-díjas zenész, a Nemzet művésze beszélt az M1 műsorában.

Hozzátette, a Fölszállott a páva idén már nem tehetségkutató, hanem inkább egy „tehetségmutató” műsor lesz, amely megmutatja, hogy milyen nagyszerű és tehetséges fiatalsága van az országnak, mennyire értékes szórakozás a néptánc és a népzene.

A műsorban nem a zsűri pontoz majd és juttatja tovább a versenyzőket, hanem a közönség szavazatai alapján kerül ki majd az abszolút győztes. A zsűri csupán véleményezi az egyes produkciókat – magyarázta Morvai Noémi.

hirado.hu, 2018. október 8.