Folkrádió

Országos versenyen remekelt a miklósi néptáncegyüttes

Nyolc arany minősítéssel, két ezüsttel és számtalan elismeréssel tért haza az „Ezerjó” Szentmiklós Néptáncegyüttes a VIII. Kádár Ferenc Országos Népzenei és Néptánc Versenyről, Dévaványáról. Az öt éve működő néptáncegyüttes tagjai különböző korosztályokban, szólóban és csoportosan is bizonyították tudásukat
.
– Hatodik éve népi táncolok, itt kezdtem az Ezerjónál, még általános iskolás koromban. Nagyon jó a hangulat és a közösség, megszerettem. Két évig még biztosan folytatom a táncot, de azt, hogy majd egyetem mellett tudom-e csinálni, még a jövő kérdése – meséli a tizenöt éves Nagy Zsombor, aki osztálytársával, Pólik-Bodó Karolinával érdemelte ki az ezüst fokozatot a hétvégi versenyen, szilágysági táncukért.

– Meglepődtem, hogy ilyen magas fokozatot értünk el, mert soha nem érzem tökéletesnek, amit csinálok, de azért jólesett ez a helyezés. Négy éve kezdtem táncolni, szerintem nagyon jó kikapcsolódás, szórakozás – veszi át a szót Karolina. – Ez számomra inkább hobbi, de versenyszinten szeretném folytatni – teszi hozzá.

– Kalocsai tánccal, csoportban nyertünk arany fokozatot. Kicsit izgultunk a versenyen, de nagyon örülünk a díjnak. Szeretem a népi táncot, azt, hogy ki tudok kapcsolni a nehéz sulis napok után – mondja testvére, a tizenkét éves Pólik-Bodó Karina, s hasonló véleményen van a szintén a „Háromkoppantós csoportban” táncoló Fehér Csenge is.

– Óvodában kezdtem, kilenc éve. Szerintem a tánccal sok érzelmet lehet kifejezni, emellett nagyon jó a közösség – vélekedik.

– Minden szülő szeretné, hogy ne menjenek el a gyerekek messze, amikor nagyok lesznek, és a néptánccsoport szinte tényleg a második családjuk. Olyan gyökeret ad, amely remélem, itt tartja majd őket – mondja az anyuka, Fehér Ilona.

– Indultam szólóban, csoportban, és mivel két éve művészeti asszisztensként tevékenykedem az együttesben, ezért a felkészítésben is részt vettem – mondja Nagy Dóra, aki viszont nem hobbinak, hanem életcéljának tekinti a táncot. Mind szólóban, mind csoportban arany minősítést kapott.

– Semmilyen előképzettségem nem volt, itt kezdtem én is az Ezerjóban. Szeretnék ezen a vonalon továbbtanulni, kétszer felvételiztem a Magyar Táncművészeti Egyetemre, de jelenleg még tanító szakon vagyok. Ha elvégzem, még egyszer meg akarom próbálni, mert mindenképpen szeretnék ezzel foglalkozni – teszi hozzá Dóra.

A hétvégi VIII. Kádár Ferenc Országos Népzenei és Néptánc Versenyre az Ezerjó Szentmiklós Néptáncegyüttes három benevezett csoportjának mindegyike, emellett öt szólistája és párosa arany fokozatot kapott, kettő pedig ezüst fokozattal térhetett haza.

– A nyári néptánctáborban kezdtünk próbálni, szeptembertől már nagyon sokat gyakoroltunk. A legnehezebb tánc a felnőtt csoport koreográfiája volt, ami egy Görgény-völgyi román tánc. Rengeteget próbáltunk rá, heti két alkalommal. A kisebbek már tavaly elkezdték szintén a néptánctáborban a koreográfia megtanulását. A két fiatalabb korcsoport, vagyis a Háromtoppantós kalocsai tánca és a Kéttoppantós magyarbődi tánca vasárnap Kecskeméten, a Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfiai Versenyen is megméretteti magát – mondja Szilágyi Erik, az „Ezerjó” Szentmiklós Néptáncegyüttes művészeti vezetője.


Öt éve alakultak, egyre sikeresebbek
– Az Ezerjó Szentmiklós Néptáncegyüttesben mintegy száz-százötven fővel táncolunk, de nagyon sok diákot tanítunk a mindennapos testnevelés keretében, ami közel nyolcszáz gyereket jelent. Innen válogatunk táncosokat az együttesbe – mutatja be a 2013 szeptemberében alakult együttest a művészeti vezető, Szilágyi Erik.

A néptánccsoport vezetője elmondta, ötéves jubilálásuk alkalmával az eddig koreografált táncokat készülnek bemutatni december 15-én.

– Ez idő alatt közel négyórányi koreográfia készült összesen. Ennyit viszont biztosan nem tudnánk egyszerre bemutatni, ezért egy kétszer hetven perces műsort láthatnak majd a nézők a Székács Elemér Szakközépiskola Jávor László Sportcsarnokban.

Korábbi táncosaikat is visszahívják erre az alkalomra, így közel száznyolcvanan táncolnak majd a gálán.

Szoljon, 2018. október 30.