Folkrádió

Ne vesszen el Martin György tudása!

Dr. Martin György még nyugodtan élhetne, csak 85 éves lenne. Nagyon korán 1983-ban, október 31-én, fiatalon, 51 évesen vesztettük el. Sajnos azóta senki sem tudta pótolni.

Martin György a világ néptánckutatásának egyik legnagyobb alakja. Egyben a 46. évét taposó táncház-mozgalom szellemi atyja.

Méltó társaival 30 éven keresztül fantasztikus munkát végeztek, a magyar nyelvterület még elérhető néptáncait felgyűjtötték, ő maga 3 embernyi munkát vállalt magára. Neki köszönhetjük, hogy nemcsak a magyar tánctörténetre, hanem a magyar táncok európai kapcsolataira, és az európai tánctörténetre vonatkozóan is fontos tények kerültek napvilágra. Ezek elemzéséből nagyon sok előremutató összefüggést vont le.

Az élet nem volt kegyes hozzá, beleszédülök, ha arra gondolok, hogy még mi mindent adott volna az emberiségnek, ha kap az élettől még 30-40 évet. Mi viszont nem tiszteljük eléggé a nagyságát, nem becsüljük munkásságát. Csak 34 évvel a halála után 2017. május 20-án kapott emléktáblát. Magán kezdeményezésre (köszönet érte!), magán finanszírozásból. Miért? Nincs válasz.

A tábla felavatásával csak töredékét törlesztettük a vele szemben fennálló bűnös restanciáinknak. Életében 1978-ban csak Erkel-díjat kapott. Posztumusz megérdemelt volna egy Kossuth-díjat (ma már Széchenyi-díj), nem tudom, valaki felvetette-e egyáltalán. Még most sem késő, ha másképp nem megy, harcolni kellene érte. Ő nagyon megérdemelné.

De a felhalmozott tudományos eredményeit sem hasznosítjuk. Látóköre a kutatásai során rohamtempóban tágult, tudása határtalanul nőtt. A néptáncot a társadalom szövetében vizsgálta. Megismerve az európai tánctörténet összefüggéseit 1975 után sok korábbi nézetét módosította, revideálta. Kutatásainak addigi eredményeit folyóiratcikkekben, majd a A magyar körtánc és európai rokonsága c. zseniális művében, és a Magyar néptánchagyományok c. gyűjteményes kiadvány egyes fejezeteiben részben kifejtette. Ezek jóformán visszhang nélkül maradtak. Azok a folyóiratcikkek, melyben legújabb eredményeit közreadta, összegyűjtve nem jelentek meg, szétszóródva rejtőznek a nagyközönség elől, rendszerbe foglalásuk nem történt meg, és ez még nagyobb probléma.

Korábbi írásait, gyűjteményekben megjelent fejezeteit, régebbi folyóiratcikkeit mindenféle kiegészítő, korrigáló lábjegyzetek nélkül, változatlanul elavult formában adják közre.[1]

Martin György fontosnak tartotta, hogy a magyar tánctörténetet, és a létrejött kétségkívül egyedülálló táncokat ne csak egy sajátos Kárpát-medencei magyar néplélekkel magyarázzuk, mely különlegességével a szomszédainkra is hatott, netán (Felvidéken, Erdélyben) ők azt tőlünk elorozva jutottak hozzá, hanem mindez egy közös európai kultúra körzetenkénti egyenlőtlen fejlődésének fáziseltolódásából fakad:
„A kelet-európai tánckultúra – s ezen belül a magyar néptáncok – művelődéstörténeti jelentőségét, valamint a jövő számára átmentendő művészi értékeit valójában csak az európai tánckultúra egészébe, egyetemes fejlődésének menetébe illesztve érthetjük meg. … Az európai népek tánckincse bizonyos távlatból szemlélve nagyobb, összefüggő táncdialektusokra osztható. E nagyobb európai tájak népi tánckultúrája – függetlenül a nyelvtől és nemzetiségtől – meglehetősen egyívású, még akkor is, ha az egyes népek nemzeti öntudatra ébredésük óta gondosan számon tartják, és hangsúlyozzák megkülönböztető jegyeiket.”[2]

A következőket írta 1979-ben A magyar körtánc és európai rokonsága c. utolsó, befejezett, összefoglaló nagy munkájának előszavában:
A magyar néptánckutatás utóbbi negyedszázadban elért eredményei időszerűvé teszik a magyar népművészet egyik reprezentatív tartományának, a népi tánckultúrának összefoglaló bemutatását, szintézisét. Ennek feltétele... az egész magyar népterületre kiterjedő ... hatalmas táncanyag rendezett kiadása. (...) Többi fontos táncfajtánk hasonló igényű feldolgozása, az addig gyűjtött teljes anyagra támaszkodó monográfiák sorozatának megvalósulása eredményezheti majd a magyar tánckincs rendszerezését, tánctípusainak végleges meghatározását és történeti fejlődésük, valamint interetnikus kapcsolataik felderítését. A kialakuló összkép alapján lehetővé válhat a magyar népi tánckultúra sajátos helyének meghatározása az európai táncfolklórban és az egyetemes tánc- és művelődéstörténetben.[3]

Majd a bevezetésben:
...a csoporttáncokat az emberiség legrégibb közös gyökerű kultúrkincseként, a tánctörténeti fejlődés legkorábbi korszakának, őstörténetének produktumaként tarthatjuk nyilván, mely sokáig az egyeduralkodó táncformát jelenthette s csak jóval később, fejlettebb, differenciáltabb fokon jelennek meg az egyéni és párostáncok.[4]

Átlátta, és leírta, hogy a mulatsági táncok története összefügg az individuum felszabadulásával, és a hangszeres kíséret egyeduralkodóvá válásával. A fejlődés, a szoros, egyéni megoldásokat lehetetlenné tevő zártkörű összefogódzástól a szigorúan meghatározott közös körtánc individualizálódása során halad a páros és egyéni táncok, valamint az improvizatív előadásmód irányába, míg az azt fenntartó közösség teljesen fel nem bomlik.

Megállapította, hogy a társadalmi szervezettség erősödésével egy szervezetlen térbeosztásból az összefogódzással egyre szervezettebb, bonyolultabb táncformák jönnek létre, melyek az adott szokásrendhez való igazodás kényszerét mutatják. Ezzel elvileg irányt is mutatott a további kutatásoknak, ezzel is a táncok társadalmi beágyazottságára hívta fel a figyelmet. A fennmaradt adatokat elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a középkor eleji táncok elsősorban pogány és egyházi rituális, azaz szertartásos jellegűek voltak. A kialakuló szórakozó táncokról írta, néha még bizonytalankodva, mert kialakulásuknak pontos adata ma sem áll rendelkezésre, hogy a reneszánszra jöhettek létre, ma már tudjuk, hogy közvetlen a reneszánszot magát is kiváltó társadalmi erők hatására.[5]

Sokat foglalkozott a táncok hangszeres kíséretének kialakulásával, és annak a reneszánszban új táncokat generáló hatásával. Az éppen létrejövő gazdag táncvilág új funkciójára, mulatsági szerepére világított rá.
A körtáncok zenekíséretének hangszeresedése együtt jár szórakozó-mulatsági funkciójuk kialakulásával...... A körtáncok formai fejlődése, változása a funkció és zenekíséret szoros függvénye.[6]

Az erdélyi, a nemek szempontjából már vegyes összetételű, és hangszeres kíséretű körtáncokról megállapította, hogy már:
Kifejezetten mulattsági táncok...[7]

Ezzel arra utalt, hogy egy funkcióváltozás ment végbe a reneszánsszal. Még nem foglalta össze, de részletekben már sugallta, hogy a reneszánsszal a polgárosodás manifesztálódott, létrejövő új értékrendjével, az individuum középpontba állításával az élet minősége vált fontossá. A középkori elnyomásából kiszabaduló individuumban látja a tánc és a zene robbanásszerű fejlődésének kiváltó okát.

Felfedezte, hogy a középkor kezdetén a „Feröer-lépés”, vagyis az Arbeau[8] könyvben „Branle Simple” néven leírt tánc egész Európában elterjedt volt, és egyes helyeken (pl. a magyar leánykörtáncok, Gyimes, Moldva, a Balkán stb,) még ma is létezik.[9]

És azt már én teszem hozzá, hogy ez a körtánc a mai ismereteink szerint már a minószi kultúrában is ismert lehetett, sőt lehet, hogy még ősibb. Ebből nőtt ki (illetve ennek valamelyik változatából), a legyezőszerűen kinyíló, tempóban és ritmusban is hihetetlen gazdag táncok sokasága, az addig nem létező, de rohamosan fejlődő, egyre gazdagabb, rövid időn belül uralkodóvá váló hangszeres zenekíséret felszabadító rohamára, mely a saját ének-saját tánc kettős harapófogója által rabul ejtett, és sokáig úgy tűnt, hogy egymást kölcsönösen örökre satuba szorított ének és tánc béklyóit könyörtelenül szétrombolta.

A tánctörténetben ezt a visszafordíthatatlan, forradalmi változást, és egyben a humanizmus újfajta világlátását, a társadalmi újjászületést, a reneszánszt magát is a polgárosodás, és annak szervező ereje, az egyre nagyobb teret foglaló, majd diadalmaskodó polgári-individualista értékrend generálta.

A változások révén új dalok, hangszeres zenék, szórakozó táncok sokasága jött létre. A néptáncok fejlődésének útja a teljesen kötött kollektív táncoktól a személyes megmutatkozáson alapuló improvizatív táncokig halad, a két véglet között változatos, sajátos átmenetekkel. Az egyes régiók és népek eltérő formavilága ennek a fejlődési folyamatnak a fáziseltolódásaiból fakad, ráadásul a változások egyes régiókban nagyon gyorsan lezajlottak, máshol 3-400 évig is elhúzódtak.[10]

A ritmikai variálás és a proporciós gyakorlat sem kerülte el Martin figyelmét, ez egyben magyarázat a lassú és a friss csárdások speciális tempóváltásaihoz is.[11] Azóta a proporciós gyakorlatról sokkal több információ áll a rendelkezésünkre, a rokokó idején készült kéziratos gyűjteményekben megtalálták, hogy egy lassabb bevezető táncot egy gyorsabb, sokszor páratlan ritmusú tánc követett. Ezeknek az újabb adatoknak megismerése révén Martin talán magyarázatot adhatott volna a bartóki bolgár ritmus eredetére is.

Martin György miért ragaszkodott, ahhoz, hogy külön fejezetben foglalkozhasson a francia reneszánsz táncokkal, és a kelet-európai lánctáncokkal a Magyar tánchagyományok c. könyvben? Nemcsak azért, hogy megágyazzon a magyar énekes körtáncokról írott fejezetnek, hanem mert kereste az interetnikus kapcsolatokat is, kereste a magyar táncok helyét az európai kultúrában.[12] Nem véletlen, hogy ekkor jelenik meg először egy magyar táncok gyűjteményi kiadásában nemzetiségi táncról szóló leírás is, Borbély Jolán[13] tollából.

Az utolsó években leírt gondolatok mind egy új szemlélet kialakulásának bizonyítékai, amit a Magyar körtánc és európai rokonsága c. monográfiájában, ha még nem is mindenhol következetesen, de már érvényesített is. Útmutatásai alapján, a magyar táncokat az egységes európai tánckultúrába helyezve kikövetkeztethető, hogy a tánctörténet addig megismert tényei alapján, hol kell azokat átértékelni, és az egyes osztályozási kereteket módosítani. Emlékeztetőül: az előszóban feladatként írta le, hogy a magyar tánckincs rendszerezését, tánctípusainak végleges meghatározását el kellene végezni.

Az új magyar táncstílus jegyei és kialakulása c. munkájában (1977) erre az újszerű megközelítésre adott példát, amikor ezt írta:
Az újabb stílusok létrejötte nagymértékben hozzájárult a népművészet korszerűsítéséhez s így életének a XX. század második harmadáig való meghosszabbításához.... A falusi életforma zárt, önellátó, kötött jobbágy-paraszti kereteiből egyre inkább kitekintő, fokozatosan kiszabaduló, öntudatosodó, felfelé törő, de egyelőre még csak a maga paraszti közösségében individualizálódó s elsősorban még azt erősítő, de már az egységesedő nemzeti kultúra áramába is bekapcsolódó új paraszti magatartás kifejeződése, a népművészet különböző ágainak kivirágzó új stílusa.[14]

Innen már csak egy lépés annak felismerése, hogy a polgárosodás, az individuum végtelen szabadsága egyben alá is ásta a kivirágzó néptánc kultúra jövőjét, mert felbomlasztotta a falusi közösségeket. Hol van már ez a szemlélet ahhoz a felfogáshoz képest, amely statikus, legfeljebb múló divatok és sajátos etnikai jegyek által alakított, légüres térben lebegő, sajátosan magyar Kárpát-medencei tánckultúrát feltételez?

Korábban a moldvai csángók táncaival nemigen foglalkoztak, mivel azt tartották róluk, hogy a románság hatása alá kerültek.[15] A körtáncról írt monográfiájában leírtak alapján várható volt ennek átértékelése is. Mégsem így történt, korai halála miatt már se a moldvai táncok szakszerű felgyűjtése, feldolgozása, elemzése, közreadása nem történt meg, se történelmietlen megítélésük nem változott. Az utolsó éveiben az Ethnographiában és a Kultúra és Közösségben megjelent, az útkeresést bizonyító írásai nemigen hoztak változást munkatársai szemléletében, így az általa elvárt, kitűzött munkafeladatok mind elmaradtak.

Egyedül Novák Ferenc Tata az, aki valószínűleg más úton, de eljutott a magyar táncok európai beágyazottságáig. Zseniális, élő táncbemutatókkal illusztrált tánctörténeti előadásaiban mutatja be az interetnikus kapcsolatokat.

Halála előtt két héttel Martin György a mátrafüredi nemzetközi konferencián a nemzeti elitrétegek kultúraépítő szerepéről, és az abban játszott felnagyító, kiemelő, és ezáltal torzító hatásáról is beszélt. A Martin György emlékezete c. 1993-as kiadványban Hofer Tamás hívta fel a figyelmet, hogy az ott elhangzottakat azóta senki nem értelmezi, nem folytatja annak gondolati kidolgozását, halálával a munka teljesen megszakadt.[16] A figyelmeztetés teljesen eredménytelen maradt.

Miről beszélt Mátrafüreden Martin György? Íme előadásának befejező, összegző gondolatai:

Az a megállapítás, mely szerint Európa népei nem tudják, hogy mennyire rokonok egymással, a kisebb övezeteken belül még inkább érvényes s általában a táncra is áll. Kelet-Európa népei még nem tudják magukról, hogy sajátos nemzeti tánckultúrájuk mennyire közös gyökerekből táplálkozik s mennyire azonos módon zajlott le az egyedinek tartott és igen messziről, a homályos történeti múltból eredeztetett tánckultúrájuk, sajátosan egyedinek és egyszerinek vélt nemzeti táncuk kialakítása. A ténylegesen meglevő különbözőségeket az illető népek paraszttánc-kultúrája kisebb-nagyobb területeinek eltérő fejlődése, fáziseltolódása hozta létre. Lényegében tehát az elkésett fejlődésből adódó különbözőségeket az öntudatosodó nemzeti elitréteg domborította ki, ideologizálta és stilizálta politikai törekvéseinek megfelelően. E politikai és kulturális törekvéseknek végső célja a nemzeti függetlenség megteremtése, s ennek a független nemzeti közösségnek sajátos, kulturális különállóságra való alapozása. A különálló nemzeti kultúra hangsúlyozása indokolt mindaddig, amíg a nemzeti függetlenség meg nem valósult, a vágy be nem teljesedett. A nemzeti függetlenségi törekvések azonban nagyrészt már elérték céljukat, ezért ma már felnőttként kellene visszatekintenünk e nemzeti kultúrák kialakításának lelkes ifjúkorára. A történeti mítoszok továbbápolása helyett a tudománynak az igazságot kell feltárnia a helyes nemzeti önismeret érdekében.[17]

Így látta egy felkészült, tudását, gondolkodását állandóan az új információkhoz igazító tudós-zseni. Martin György itt ismertetett gondolatai, egy rövid írásban egyébként is lehetetlen teljesség feltárása nélküli, általam önkényes kiemelések, töredéke annak, amit gondolt, tervezett, vagy amit még csak kutatott. Társai időközben lemaradtak mellőle, munkáját halála után nem folytatták, legújabb felfedezései feledésbe merültek. Hol van a magyar tánckincs általa megálmodott, „az európai tánckultúrában elhelyezett, monografikusan feldolgozott rendszerezése, tánctípusainak végleges meghatározása és történeti fejlődésük, valamint interetnikus kapcsolataik felderítése”?

Elherdáljuk kincseinket, nem becsüljük a sokoldalú zsenit, briliáns tudását nem hasznosítjuk. Az nem elég, ha nevét szervezetek viselik, a tudása meg eközben feledésbe merül. A mai fiatal generáció már azt sem tudja, ki volt Martin György, ma már a neve sokaknak nem jelent semmit. A félhomályban, a hátsó raktárpolcon eldugott, hozzáférhetetlen csiszolt gyémántot vastag por lepi be, kristálytiszta fénye nem csillog, éles és kemény logikája így nem hasítja a magától szét nem málló, általa már túlhaladott, de mások által még ma is fenntartott nézeteket.

Budapest, 2017 ősze
Németh György
Falkafolk együttes

__________________________________
[1] Lásd pl. Kallós Zoltán-Martin György: A gyimesi csángók táncélete és táncai, Szentendre, 2005.
[2] Martin György: Az európai tánckultúrák és a kelet- európai tánchagyomány. Kultúra és Közösség, 1975/ 1. 89. old.
[3] Martin György: A magyar körtánc és európai rokonsága, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979., 7. old.
[4] Martin György: A magyar körtánc és európai rokonsága, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979., 9. old.
[5] Martin György: A magyar körtánc és európai rokonsága, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979., 9.,10-13. old.
[6] Martin György: A magyar körtánc és európai rokonsága, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979., 339. old.
[7] Martin György: A magyar körtánc és európai rokonsága, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979., 334. old
[8] Thoinot Arbeau: Orchesographia, avagy a tánc mestersége, Lengres 1589.
[9] Martin György: A francia reneszánsz branle-ok és a kelet-európai lánctáncok. In. Lelkes Lajos szerk: Magyar néptánchagyományok, Zeneműkiadó, 1980., 53.-59. old.
[10] Martin György: Az európai tánckultúrák és a kelet- európai tánchagyomány. Kultúra és Közösség, 1975/ 1., 89., 90. old.
[11] Martin György: A francia reneszánsz branle-ok és a kelet-európai lánctáncok. In. Lelkes Lajos szerk: Magyar néptánchagyományok, Zeneműkiadó, 1980., 60. old.
[12] Martin György: A francia reneszánsz branle-ok és a kelet-európai lánctáncok. In. Lelkes Lajos szerk: Magyar néptánchagyományok, Zeneműkiadó, 1980., 46.old.
[13] Borbély Jolán: Egy horvát kóló magyar kapcsolatai. In. Lelkes Lajos szerk: Magyar néptánchagyományok, Zeneműkiadó, 1980., 92. old.
[14] Martin György: Az új magyar táncstílus jegyei és kialakulása. Ethnographia LXXXVIII. (1977) 1. sz. 32. old.
[15] Martin György: Csángó táncok. In. Lelkes Lajos szerk: Magyar néptánchagyományok, Zeneműkiadó, 1980., 42. old.
[16] Hofer Tamás: A magyar népi kultúra történeti rétegei és európai helyzete Martin György tánckutatásainak fényében. In. Felföldi László (szerk): Martin György emlékezete, Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 1993., 20. old.
[17] Martin György: Népi tánchagyomány és nemzeti tánctípusok Kelet-Közép-Európában, a XVI-XIX. században. Ethnographia XCV. 3. sz. 360. old.

Folkrádió, 2019. február 5.