Folkrádió

Sokácokkal indult, erdélyi zenészekkel folytatódik az Agora táncházsorozata

Éppen öt esztendeje annak, hogy az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ és a Szökős Néptáncegyüttes szervezésében újjáéledt a táncházas hagyomány a vasi megyeszékhelyen. Ez idő alatt a hazai népzenei és néptáncélet kiválóságai, s a még működő erdélyi cigánybandák muzsikusai is megfordultak Szombathelyen. A nemrég indult 2019-es program pedig hasonló sokszínűséget ígér.

2014 februárja óta minden hó valamely péntekén vagy szombatján népzene tölti be az ELTE SEK Zenepedagógiai Tanszék Liszt-termét, hogy színteret nyújtson az őseinktől örökölt zenei és tánchagyomány megismerésének, az elődeink világát idéző szórakozásnak. A kicsiket fél hattól „aprók játszóháza és gyermektáncház várja, ahol népi játékokkal, táncokkal, hangszerbemutatóval, dalolással, kézműves mesterkedéssel telik a kora este. A gyermekprogram sikerét jelzi, hogy a terem rendszerint zsúfolásig telik - a félszáznál is több csemete és szüleik aktív részvétele mellett.


Üsztürü Zenekar

A folytatásban pedig az ifjúság és a felnőtt korosztály veszi birtokba a teret, akik számára tánctanítással indul az este, majd megnyílik a lehetőség a szabad mulatságra, a Kárpát-medence néprajzi tájainak népszerű táncaival. A talpalávalóról Horváth Attila és zenekara gondoskodik - amikor épp nem távolabbról hívott vendégzenekarok muzsikálnak. Az eseményt időnként néprajzi előadás vagy koncert gazdagítja - járt már itt a Dűvő, a Tükrös Zenekar, az Üsztürü -, s minden esetben nagy öröm fogadja azokat a hagyományőrző vendégeket, akik saját vidékük táncait, szokásait vagy muzsikáját még „örökölve hordozzák magukban, s az ebből fakadó hitelességgel közvetíthetik a nyugati határszélen. Legutóbb, tavaly decemberben az erdélyi Györgyfalváról érkezett táncosok varázsoltak különleges hangulatot a táncházba, de korábban hasonló atmoszféra övezte a szászcsávási cigánybanda vagy a széki muzsikusok fellépését is.


Vizin Zenekar

S a sorozat az újévben is folytatódik: az elmúlt hétvégén nemzetiségi vendégekkel telt az este - a Pécs környéki zenészekből verbuválódott Vizin Zenekar „veterán nemzedéke nyújtott igazi zenei élményt a dél-magyarországi sokácok, bunyevácok és Dráva menti horvátok zenei hagyományát bemutató koncertjén, majd a táncmulatságban egymást váltották a balkáni népek és magyarok táncai. A következő alkalom már vérbeli magyar táncházas hangulatot ígér: február 8-án a Magyarpalatkai Banda muzsikál, akik az erdélyi Mezőség máig teljes felállásban működő hagyományos cigánybandájaként mutatkoznak be Szombathelyen.

A március aztán különleges estét ígér, hiszen a hónap utolsó szombatján „Vas megyébe száll a páva, azaz a Fölszállott a páva elmúlt évadainak kiemelkedő gyermek- és felnőtt tehetségei találkoznak az Agora MSH színpadán, Pál István „Szalonna és bandájának kíséretében, Berecz István műsorvezetésével - hogy az előadást követő táncházhoz produkcióikkal is kedvet csináljanak. A tavasz aztán további lehetőségeket tartogat még az érdeklődők számára, hogy a népzene, a közösség, a mozdulatokban kifejezett öröm minél több fiatalt magával ragadhasson...

Vaskarika, 2019. február 6.