Folkrádió

Elstartolt az idei Táncháztalálkozó

Fergeteges koncerttel nyílt meg az idei Táncháztalálkozó a Fonóban.

Péntek estétől vasárnap estéig tart az idén is a Papp László Sportarénában megrendezett Táncháztalálkozó, amelynek nyitókoncertje péntek este volt a Fonó Budai Zeneházban. Az Üsztürü és a Heveder zenekar zsúfolásig telt nézőtér előtt mutatta be CsávásIram című, szászcsávási zenét tartalmazó lemezét. Ezzel párhuzamosan a Rácskertben Kodoba Florin, a Magyarpalatkai Banda prímása és az Erdőfű zenekar muzsikált.

Az Arénában egész nap kirakodóvásár, szakmai programok, koncertek és előadások, valamint tánctanítás és folkkocsma várja az érdeklődőket.

A Táncháztalálkozó a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság, a világban bárhol máshol élő magyar közösségek, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében. A Táncház Egyesület által szervezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 1982 óta minden év tavaszán – néhány vis major eset kivételével – a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében várja az élő népművészet, a városi táncházmozgalom és az ahhoz kapcsolódó társművészetek kedvelőit.

Szombat este láthatják az érdeklődők a A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, majd a Martin György Néptáncszövetség gálaműsorát.

Szombat este a város több helyszínén lesz táncház, folkkocsma a Táncháztalálkozóhoz kapcsolódva.

A vasárnapi gálán fellép Szalonna és bandája, a Cimbaliband, majd ezt követi a minden magyarok tánca.

Mandiner, 2019. április 6.